Edzésleírás
Résztávozás a Budakalász-Pomáz-Szentendre-Budakalász körön.
Az 1, 4, 7, 10. erős szakasz a budakalász-pomázi szakasz, benne egy emelkedővel
2,5,8 pomáz-szentendre, ami elvileg lejtős, de baromira nem tudtam haladni, nem tudtam a pulzust felvinni, sztem ellenszél miatt
3,6,9 pedig szentendre-pomázi egyenes, ez se ment, pedig erre se szél, se emelkedő kifogást nem tudok kreálni
Egy nagy szar volt az egész. Több olyan szakasz is volt, hogy 150 volt az átlag pulzusom. Sőt, volt 145 is...155 fölött kellett volna legyen mind. Az első szakasz tetszett (emelkedős pomázig, 159bpm), aztán a hetedik (155), szintén ugyanitt, de amíg az első körben fele sík és fele emlkedő volt, itt már végig csak emelkedett, úgy tudtam elkezdeni, de ezt hasznosnak éreztem. Valamint a 9. és 10. lett jó (habár csak 149bpm, majd 157)
Alig aludtam és botrányasan szar hangulatban indultam el. 5 órát tudtam aludni, aztán szuperszar kedvem lett, mert egyedül kellett mennem. Tegnap valamiért over-motivált voltam, azt kellett volna kihasználnam. Akkor indokolatlan volt (túl) jó kedvem, ma pont fordítva. Brutál mélypont.
Triatlon mezben mentem amúgy+hosszú-ujjú, mert hűvős van