Kerékpár: Jan Ullrich pert nyert régi csapata ellen
A korábbi Tour de France győztes német Jan Ullrich megnyerte a csapata ellen indított, régóta húzódó bírósági pert. A Team Coast ki kell, hogy fizesse neki elmaradt bérét, mely majdnem félmillió dollárra rúg.
Az 1997-es Tour győztese azért indított pert egyik korábbi csapata, a Team Coast ellen, mert a csapat vezetője, Günther Dahms, megtagadta, hogy kifizesse bérét a 2003 január-márciusi időszakra azzal az indokkal, hogy a versenyző akkor tiltott szereket használt.
Ullrich azonban ezt tagadja, és most a bíróság is neki adott igazat, és Dahms-ot arra kötelezték, hogy 433.400 amerikai dollárt fizessen a versenyzőnek. Ullrich a döntés után úgy nyilatkozott, örül, hogy elmondhatja végre az igazat ebben az ügyben. Szerinte Dahms egyszerűen azért nem fizette ki, mert a csapatnak nem volt elég pénze.
Ullrich neve felmerült a 2006-os Operación Puerto néven elhíresült doppingbotrány kapcsán, és ezért nem engedték rajthoz állni a 2006-os Tour-on. Pár nappal ezután akkori csapata, a T-Mobile kirúgta. Ullrich azóta nem versenyzett, és hivatalosan is visszavonult a sporttól 2007 februárjában.
Forrás és kép: http://www.velonews.com/
Hasonló cikkek