Edzésleírás
Mörbisch Radmaraton. Nagyjából 1000 induló, vegyes társaság, de mint végül kiderült, elég erős mezőny gyűlt össze. Biskuval és Tomival mentünk, a nagy szél miatt a tervünk mindenképpen egy erőnknek megfelelő boly megtalálása és megtartása volt. A hivatalos táv 125 km, körbe a Fertő-tó egy kis soproni kitérővel. Elég későn álltunk be a rajthoz, olyan 600-ik helyen lehettünk. A rajt után szinte egyből felkanyarodtunk a szőlők közé, az első 10 km végig hepehupás volt. Szerencsére sokat tudtunk előzni, így végül nem kerültünk rossz társaságba. Bisku leszakadt, mi a Tomival egy nagyobb bolyban (~100 fő) voltunk, ő a közepén, én a vége felé. Az egyik lejtmenetben előttünk 5 méterrel bukott egy srác, szerencsére gond nélkül kikerültük. Nekem később még 2 necces helyzetem is volt, egyszer szinte rámesett a mellettem haladó, amikor hirtelen kipattant a lába a pedálból, másodszor pedig a mellettem lévővel ért össze elég rendesen a vállunk, de mindkét esetben megúsztuk. Az első szakaszon a szar magyar utakon haladtunk, sok kisebb-nagyobb emelkedővel és brutális szembeszéllel - ennek ellenére 33 felett volt az átlag. Már pont arra készültem, hogy milyen jó lesz majd ebben a nagy bolyban utazni, amikor befordulunk Ausztria felé és onnan végig tol a hátszét, amikor belementem egy kemény gödörbe - hátsó kerkék defekt... Félreálltam és néztem, ahogy elsöpör a bazi bolyunk - valszeg az amatőr mezőny eleje lehetett, mert végig volt rendőri felvezetésünk. Nekiálltam kicserélni a belsőt, közben az úton egyre kisebb és gyengébb összetételű bolyok mentek el - 1 óra telt még csak el a versenyből, annyira nem rázódott szét a mezőny. Nagyjából 15 perc alatt meg is voltam mindennel, pumpálom vadul a kis pumpával a kereket, már majdnem jó, amikor kitörik a szelep a helyéről.. Fasza, az egyetlen tartalék belsőmnek is annyi. Mivel volt ragasztóm, ezért ekkor megpróbáltam az eredetit megragasztani - addigra már olyan emberek tűntek fel, hogy tudtam, ha tovább is megyek, azt majd csak egyedül fogom tenni. Akkora szakadás volt a belsőn, hogy 3 ragasztóval is szivárgott, így végleg lemondtam a folytatásról - ekkor irtó pipa voltam, mert nem hogy az elejével nem tudtam menni, de már megint fel kell adnom egy versenyt. Felhívtam a Zsófit, hogy jöjjön értem autóval. Miközben őt vártam, megjelent egy osztrák szervizes kocsi és az ember kérdezte, hogy elvigyen vagy folytatom... Mondom neki egyből király, szereld a gépet de rögvest:). Miközben dolgozott, elárulta, hogy én vagyok a legutolsó, ő zárja a mezőnyt, szóval ezután végig mögöttem lesz majd, ha kell:). Elég gyorsan meg is csinálta, így végül 1 óra 10 perc tökölés és káromkodás után újra nyeregben voltam! Felvettem egy tempós utazósebességet, szerencsére hamar Fertődön voltam, ahonnan tényleg a száguldás következett egészen 100 km-ig. 70 km-t tettem meg 2 óra alatt, végig 35-40 között mentem, pedig egyedül voltam és arra is figyeltem, hogy ne nagyon szálljon el a pulzusom. Valahol Neusiedl am See-nél fordultam, onnan egy merő gyötrelem volt az utolsó 25 km. Irtózatos szembeszél, sehol egy társ - akiket utolértem, azokat egyből le is hagytam. Végül hivatalosan 5:17-es idővel, a 750-ik hely környékén értem be az összesen 850 célbaérkezőből, vagyis 100-at előztem:). Ami még jó hír, hogy a frissítés (óránként 2-3 evés, vegyesen műzli, gél és sós péksütemény) jól működött, nem volt holtpont. Ami szintén jó hír, hogy tudtam egyedül is egy igen komoly tempót menni. Ami az egyedüli negatívum, hogy a végére megint kezdett görcsölni a lábam - az Ironmanen innen még lesz több mint 70 km... Összességében király nap volt az összes nehézség ellenére. Tomi végigment a boly maradékával, 370-ik lett 3:45-ös idővel (valszeg nekem is ekörül lett volna, ha nincs a defekt), Bisku 683-ik lett 4:48-al. Elfáradtam, mint az állat. Az univerzum újabb üzenetet küldött: kisbarát, az Ironman egyéni sport, szép dolog, hogy elkezdtél hosszabb távokat menni, de tessék egyedül edzeni, nem egy bolyban erőlködni.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
04:07:00 | 127 | 01:57 | 30.85 | 300 | 100 | 110 | 180 | 154 |