Cyco bringázás

2013.05.04 Szombat, 10:50:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:45:35

Távolság

65 km

Tempó

01:37 p/km (36.94 km/h)

Edzésleírás

Tour de Tisza-tó

Kicsit aggódtam a verseny miatt,mert ez a futam sajnos nagyon veszélyes. Ha jót akar menni az ember akkro az élezőnyben kell tekerni, viszont a keskeny gáton sok szokott lenni a bukás ism tavaly vagy 3-at sikerült elkerülnöm szerencsével.

A rajtnál Dokival beálltunk a legelejére. Mondtam a verseny előtt a többi ViniBIke harcosnak (Barilló Gyuri, Kluigi, Csaba, Sotkó Tomi, BZS1000) is, hogy a legtöbb fotó a rajt előtt az első sorról készül, oda kellene állnunk a reklám miatt is, hadd lássák a naracs színű ViniBIk emezünket a neten. A többiek bátortalanok voltak, nem jöttek előre, ezen javítani kell! 

A lassú rajtot követően az autó bal oldalánál legelől helyezkedtem el, hogy lássam a kátyúnak nevezett gödröket. Meginduláskor tudtam tartani a tempót, bár azért akik jobb sprinterek sokan elmentek mellettem, de az élbolyra fel tudtam menni. Sajos elég övid volt az első lósz, így sok gyenge is felért, aminek az lett a következménye, hogy nagyon veszélyesen bringázó kókletrek is ott inbolyogtak a bolyban. Erős olda-szembeszelünk volt kifele menet, de ennek ellenére nem a legjobb szélárrnyékot kerestem, mert a vékony töltésen mindeképpen akartam legyen mellettem menekülő út. Szerencsére én nem láttam bukást, pedig volt fékezés , kacsázás minden. Doki és BZS1000 előttem tekertek 15-20 m-e, de nem bírtam előre furakodni hozájuk. A verseny vízválasztója a Kiskörei zsilipnél volt , ahol nagyon rossz minőságű út volt és fel kellett menni a kb 4-5 m magas gátra, de az azt megelőző néhány 100 méteren széles volt az út, így előre tudtam nenni oldalt. Ezt nagyon jól tettem mert a töltés emelkedője meg is rostállta a mezőnyt, és így az elejáével tudtam maradn.i Igaz egy boly kb 10 fő meg is ugrott (benne Dokival), de a második bollyal tudtam menni. Sajnos BZS00 ekkro lemaradt és a 3. bolyab akerült. Czine Tomi pont akkro lépett meg mikor a forgásban hátul voltam, pedig vele fel tudtam volna menni az élmezőnyre is. Ezt követően nehezen alakult ki a forgás, majd 6-an vittük a kb 12 fős bolyt. Itt már megnyugodtak a kedélyek, szépen haladtunk 40 km/h tempóval. A vége előtt hátraszoltam a lógósoknak, hogy aki eddig nem forgott az ne merjen sprintelni, mert az elég nagy mocsokság. Természetesen ezt nem vették figyelembeés az utcsó kilin csak sprintelt a sok tetű. Ekkor értük utol Padawan Lacit, Solymosi csapattársát, aki elől eddig Janinak dolgozott és valószínű el is fáradt (egyébként a korosztályát megnyerte, gartulálok neki).  Kiabáltam a lógósoknak, hogy jó nagy mocskok vagytok k......gök! A sprint nekem nem ment valami jól, a végén értem be, de örülök a 21. helyemnek, korosztály 11. Jó verseny volt kibringáztam magam, és a forgásból is becsülettel kivettem a részem az utolsó 30 km-en.  Az is látszik , hogy sokan nem ismerik a bringás etikettet,és nagy ívben tesznek rá.

 

 http://www.futanet.hu/versenyeredmeny.php?versenyeredmeny%5Bmethod%5D=keres

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Pedál
fordulat
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
01:45:35 65 01:37 36.94 0 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

5 hozzászólás

FToma képe

FToma 4165 napja

Gratulálok! Jó tempót mentél!

BZS1000 képe

BZS1000 4166 napja

Teljesen jó volt a verseny, megúsztuk ép bőrrel és szép helyen értünk be. Gratulálok jól tekertél.

 

 

Doki79 képe

Doki79 4166 napja

Egyre erősebb vagy Cyco, és már biztosabban mozogsz a mezőnyben. Gratulálok, szép volt.
kincsoo képe

kincsoo 4167 napja

Grstulálok!! Nagyon jó átlagot tekertél!

tuskenrider képe

tuskenrider 4167 napja

Gratulálok, nyerő szám:)

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!