Alberto Salazar második élete

pen | 2008-05-12  | 2 hozzászólás

• cimkék:
• Galen Rupp, 
• Alberto Salazar, 
• edző, 
• edzés, 
• futás, 
• egészség, 
• betegség, 
• szív, 
• infarktus 

Tweet

Versenyzői pályafutása során Alberto Salazar két mérföld és 54 mérföld között minden távon kipróbálta magát. Három egymást követő évben megnyerte a New York City Marathont, és 36 évesen győzött a legendás Comrades Marathonon. Tavaly, 48 éves korában váratlanul szívinfarktust kapott, és csak egy hajszálon múlt az élete. Néhány hónappal az eset után beszélgetett a RW riporterével.

Alberto Salazar 1958-ban született, Havannában. Később családjával az USA-ba emigrált. Az elmúlt 30 évben Oregonban élt és versenyzett. Az utolsó 15 évben a Nike sport managereként dolgozott és egy helyi futóklubban edzősközött. Főbb eredményei:

• 17 évesen két mérföldön futott 8:53.8-at.
• 22 évesen lett először olimpikon, amikor a nemzeti válogatóversenyen 10.000 méteren harmadik lett (28:10.42). Ugyanebben az évben megnyerte a New York City Marathont 2:09:41-es idővel.
• 23 évesen újra nyert New York-ban, méghozzá világcsúcs idővel (2:08:13), amit később nem hitelesítettek, mert a pályát kicsit rövidebb volt a hivatalos távnál.
• 1982-ben kemény fej-fej melletti küzdelemben győzte le Dick Beardsley-t a Boston Marathonon; ekkor elért 2:08:52-es idejénél a rákövetkező 25 évben összesen 3 amerikai volt képes gyorsabban futni. Ugyanebben az évben harmadszor is megnyerte a New York City Marathont és országos csúcsot futott 5.000 és 10.000 méteren (13:11.93; 27:25.61).
• 1984-ben 15. lett a Los Angeles-i Olimpián maratonfutásban (2:14:19)
• 1994-ben megnyerte az 54 mérföldes Comrades Marathont.
• 2006-ban 10 mérföldön át diktálta a tempót Lance Armstrongnak a New York City Marathonon.

Az infarktus

Salazarnak remek hónapja volt 2007 júniusában. Három tanítványa is nagyon jól szerepelt a nemzeti válogatóversenyen és így bejutottak az osakai vb-re utazó csapatba. Salazar ekkor, 48 évesen még mindig remek formában volt, heti 25-30 mérföldet futott és semmilyen egészségügyi panasza nem volt. Teljesen előzmények nélkül, egy edzés előtt terítette le egy szívinfarktus június 30-án. 14 percen át volt pulzus nélkül, hajszálon múlt az élete. Az interjúban erről is készségesen mesélt.

RW: Mire emlékszel arról a napról, amikor az infarktusod volt?
- A Nike területén edzéshez készülődtem néhány tanítványommal. A fitness centerbe indultunk erősíteni, majd futni mentünk volna. Hirtelen úgy éreztem, mindjárt elájulok. Azt mondtam Galen Rupp-nak, "Nagyon szédülök. Le kell térdelnem." Ezután már csak arra emlékszem, hogy hangot hallatszanak körülöttem és szól egy ismétlődő sípoló hang, talán valamilyen lélegeztető berendezésé. Nem látok semmit, de nem félek, minden nagyon messzinek tűnik. Kicsit össze vagyok zavarodva. Ezután a következő emlékképem, hogy a kórházban vagyok, sétálok rózsafüzérrel a kezemben, és előttem az asztalon egy keresztet látok. De lehet, hogy ez már a következő napon történt.

RW: Mit tudtál meg később a történtekről?
- Nos, úgy mesélték, hogy előbb tényleg féltérdre ereszkedtem, de rögtön utána össze is rogytam, a hátamra fordultam és az arcom kékes színűvé vált. Úgy tűnt, nem lélegzem. Galen velem maradt és hívta a mentőket, míg ketten elfutottak a közelben tréningező focistákhoz, ahonnan két edző szaladt oda hozzám és rögtön megkezdték a mesterséges lélegeztetést. Már egy defibrillátort is odahoztak hozzám a fitness centerből, mikor megérkeztek a mentők. Ők aztán négyszer is kiütötték a szívemet, mire végre beindult. Eddigre összesen úgy 13-14 perc telt el. Azt mondják a szakértők, hogy ha valaki 5 percen túl van pulzus nélkül, nincs sok esélye a túlélésre. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a fiúk ilyen gyorsan és jól reagáltak a helyzetre.

RW: Milyen érzés újra végiggondolni a történteket?
- Ahányszor csak rágondolok, megdöbbenek, hogy életben vagyok. Nagyon szerencsésnek érzem magam. Az eset után napokig úgy aludtam el, hogy azon tűnődtem, vajon felébredek-e majd reggel. Mostanra sikerült kijózanodnom, és megemésztettem a történteket. Megértettem, hogy ez újra megtörténik majd. Ha nem a szívemmel, akkor majd máshogy. Talán lesz előzménye, talán nem. Mindez arra késztetett, hogy átgondoljam az életem. Vannak dolgok, amiket félbehagytam? Régi félreértések, amiket nem tisztáztam? Fontos szavak, amiket nem mondtam ki a családomnak és a barátaimnak? Most időt kaptam, hogy mindezeket megtegyem. Ezek a fontos dolgok. Most már tisztán látom, milyen ostobaság a pénz, a befektetések miatt aggódni, vagy épp azon tépelődni, vajon jó edzőnek tartanak-e.

RW: Kilenc napig voltál kórházban. Mit csináltak veled?
- Egy stent-et (tágítógyűrűt) tettek az egyik koronáriába a szívemben. Ezután még egy napig voltam életveszélyes állapotban, majd fokozatosan javult az állapotom.

RW:
Úgy hallottam, a kórházból is edzetted a tanítványaidat. Gondolom, ennek az orvosok nem örültek túlzottan..
- Á, inkább csak beszélgettünk az edzéseikről. Mikor bejöttek meglátogatni a kórházba, mindegyikőjüknek elmondtam, mit kell futnia másnap. Többüknek pihenőhetet adtam. Kilenc nap múltán pedig újra ott álltam már a pálya szélén. A Nike-nál az első héten még csak napi 4, a másodikon már napi 6 órát dolgoztam.



RW: Milyen formában voltál az infarktus előtt? Mennyit futottál és mennyit változott a testsúlyod?
- Heti hatszor futottam, 6-8 kilométereket, laza (4:20-4:40) tempóban. Egyáltalán nem résztávoztam. Minden futás után felüléseket és fekvőtámaszokat csináltam, majd 10 percig nyújtottam. Kb. 12 évvel ezelőtt a családorvosom észrevette, hogy a vérnyomásom kicsit magas, olyan 140/97 volt. Mivel a családomban ez egy jellemző diagnózis volt, gyógyszeres kezelést kaptam, és az értékeim visszamentek 125/75 körülre. A testsúlyom 71kg volt, ami hat kilóval több, mint a versenysúlyom. De ennek egy részét a felsőtestemre az erősítés eredményeként rárakódott izom tette ki. A testzsírszázalékom néhány éve 4,9 volt, ami igazán alacsony érték. Két hónappal az infarktus előtt voltam teljes orvosi kivizsgáláson. Még EKG-t is csináltak, ami rendben volt. Az orvosok szerint egy terheléses vizsgálatra lett volna szükség, hogy felfedezzék, hogy valami baj van.

RW: Mindannyiunknak van néhány rossz, egészségtelen szokása. Neked is?
- Nem igazán. Megfelelően alszom és táplálkozom. Negyedévente egyszer megengedek magamnak egy hamburgert, talán ez a legegészségtelenebb étel, amit fogyasztok. Ha például pizzát eszünk, én egy kis szelet után átváltok a salátára. Kevés alkoholt fogyasztok, maximum esténként egy pohár sört vagy bort.

RW: Néhány futót talán megrémít a történeted, és arra fognak gondolni, ha Alberto Salazarral megtörtént, velem is megtörténhet...
- Nem hiszem, hogy bárkinek is meg kellene ijednie. De fontos, hogy odafigyeljünk magunkra. A futóknak - még a legedzettebbeknek is - fontos, hogy rendszeresen ellenőrizzék vérnyomásukat, koleszterin szintjüket, és tisztában kell lenniük családi kórtörténetükkel is. Ha valaki mégis aggódik, azt javaslom, beszéljen orvosával és menjen el egy terheléses vizsgálatra.

RW: Eddigi tapasztalataid alapján mit tanácsolnál egy hozzád hasonlóan forrófejű fiatal versenyzőnek?
- Kétségtelen, hogy fiatalon én is magas fordulatszámon éltem és edzettem. Most meg kellett tanulnom lelassítani az életem. Mint edző, csak azt tudom tanácsolni a fiatal versenyzőknek: ne feledjék, hogy hosszú pályafutás áll előttük, és legyenek türelmesek. Figyeljenek oda testük jelzéseire. Végezzék edzéseiket nagyon keményen, de helyezzenek ugyanolyan nagy hangsúlyt a megfelelő pihenésre, regenerációra is.

RW: Hogyan tovább? Szeretnéd folytatni az edzősködést a Pekingi Olimpiáig?
- Igen, sőt, mindaddig szeretném folytatni, amíg a futóim igénylik a segítségemet.

Forrás: RW
Képek: http://www.nytimes.com/; http://blog.oregonlive.com/; RW