Edzésleírás
A házi feladatok elvégzése után nekivágtam a Desedai kerékpárútnak. A 3-asnál jött velem szembe Zsolti, aki visszafordult, elkísért a 3.5-ig, közben tudtunk beszélgetni. Bosszankodot, hogy nem készült a Desedai mártózásra, pedig a víz edzésre alkalmas. A strandon csak néhányan napoztak. Ellenben sok volt a családi kerékpáros csoport. Horgászok is próbálkoztak. A negy szél miatt a hatyúcsalád a kikötőben ragadt. A vadkacsák vidáman lakmároztak az eperfáról lehullott termésből, ajd érkezésemre a bokrok között a magasba emelkedtek. A 8-asnál fordultam, közben gyönyörködtem a tó felbrzolt vizében, a túloldalon a virágzó napraforgó táblában, valamint a naponta egyre nagyobb kukoricásban. A 7-es után találkoztam Pojtner Attilával amint futott, két gyermeke kerékpárral követte. Visszafelé megküzdötem az ellenszéllel. A mozgás jól esett, főleg, hogy nem volt túl meleg. A napi normát teljesítő Sporttársakkal együtt egészségünjkre a mozgás.
Csaba43 4936 napja
Szép táv!Szép tempó!GratulálokGyuri!!Egészségedre!