Edzésleírás
Ma ismét a rigó ébresztett, így a Kossuth téri nagytemplom 2x4 kongatását már hallottam. A tegnapi hőség után kellemes, felfrissült levegő fogadott, a talaj felett a városon kivül pára úszott. A keleti égbolt a tegnapi szél miatt még vöröslött. A régi füredi ut szélén, tőlem kb. 50 méterre egy róka leste áldozatát, fittyet hányva elhaladásomra. Sárgarigó köszöntött a parton, de a kakukk ma szabadnapos volt. A békák beharsogták a partot. Egyetlen horgász (Nagy Laci) motorozott a megszokott horgászhelyére. Visszafelé a 3-as előtt megérkezett Pisti, így már ketten toltuk. Szomorú hírrel fogadott, mely szerint a FUSZEKLI pólo ügy nem a vártnak megfelelően alakul. Majd elmesélte a hétvégi közös bringázását Leventével, naná, hogy a Desi parton. Még egy politizálásra is jutott idő, majd beértünk a sportcsarnokhoz, ahol elváltak utjaink. A péknél feltankoltam kenyérrel, buktával, mely illat itt terjeng körülöttem. A mozgás jól esett, főleg, hogy volt egy közös szakasz is Pistivel, egészségünkre. Mozgásos, nyugodt napot Sportársak.
Egészségedre Gyuri !
Én azt hiszem, ilyen korán (mostanában) nem lennék képes felkelni :-) Marad a magányos futás :-)))
Délután nem voltam biztos benne, hogy Téged látlak a bringán...
Szóvala hajnali futás után neked kell még egy kis délutáni tekerés is ebben a nagy melegben????
Gratulálok ehhez az aktivitáshoz !
Gratulálok Gyuri a közös edzéshez!További szép napot spori!Egészségedre váljék az edzés!
taki66 4970 napja