Edzésleírás
Telihold, csillagos, derűs, kissé párás reggel köszöntött rám. A madarak közül csak a bátrabbak kezdték meg éneküket. A városból kiérve az akácillat keveredettt a frissen nyírt, párás fű illatával az egyre erösödő pirkadatban. Mivel tegnap jó híreket közölt velem az orvos a laboreredmények kapcsán(csontritkulás, magas Ca szint a vérben stb)így már tegnap eldöntöttem, hogy megnézem a kerékpár út végét. A 3-asnál hagytam Pistinek üzit, hogy ne várjon. A 6-osnál, a 7-esnél, valamint a 8-as előtt találkoztam egy-egy volt kollégával, akik horgászbottal próbáltak szerencsét. Néhány szó az aktuális témákról,majd folytattam utamat. A 7-es után az út mellé ültetett facsemetékben gyönyörködtem,amelyek már kilombosodtak, karóhoz rögzítették, illetve körülöttük lenyírtáka füvet. Szívesen futnék majd az árnyékukban...A 8-asnál egy szusszanás, üzenet az odáig kifutóknak, irány vissza. A felüljárón találkoztam Zsolttal, aki elmondta, hogy Pisti már visszért a városba, valamint invitált az együttfutásra. Beszélgetésünk során vettem észre, hogy a tűzgolyó már a horizonton megjelent, csodálatos volt. Szívem szerint hátrafelé futottam volna. Attila és Tappancs már befejezték a reggeli sétát. A városba visszaérve megtapasztalhattam a levegők közötti különbséget. A mozgás az ideális körülmények között jól esett, kezdődhet a kerti munka. Derűs napot Sporttársak.
Klassz volt összefutni.Amikor Pisti mondta,hogy kinn vagy,azt hittem együtt jövünk vissza,de jól a lovak közé csaptál.Egészségedre Gyuri!!
Szia Gyuri!Örülök hogy minden adat ok!Az üzit olvastam!Ez volt 04.55D-95.2011 05.19.Ivó napján!Jó pihit estére spori!
Na ezen gondolkodtam, de akkor az aszfalton leveleztek... A rossz hirek ellenére derűsen kezdted a napot és szépeket irtál már megint, (majd visszaolvasok) szép napot!
Köszi Gyuri az aszfalt esemest...szép napot és jó munkát!:)
kopi60 4982 napja
Gyönyörű leirás,kitünő edzés...gratulálok..