Edzésleírás
Mai napon kihelyezett edzést tartotunk Nagyberkiben: Rita, Csaba, Norbi, Pisti és jómagam futva, Roli kétkeréken. Pisti nagyberki házától indultunk, majd a faluban csatlakozott a kis csapathoz Rita edzőnönk. A falu összes kutyájának elrendeltük a riadót, amelyek kerítés hosszban (szerencsére) követtek bennünket, fáradhatatlan csaholással. A faluból kiérve megláttuk a kápolna tornyát a Szalacska tetején, majd irányra állva megkezdtük a szintezést. A nap már megmutatta mire képes, valamint a dél-nyugati barát is ránk köszöntöt. A horhosok között vezetet az útunk, melynektíz méteres löszfal partját a rajta lévő fák győkerei tartották. A sirató falat leküzdve felrkeztünk a kápolnáig, mely az irányadó volt, majd folytattuk utunkat a szőlőterületen. A metszést, faültetést, kerítés építést végző helyieket nem mindenkor tudtuk megelőzni köszönésünkkel. A szőlőből kiérve az erdőben talátuk magunkat, ahol a gerincen haladtunk, majd lementünk a Szalacska forráshoz mered partoldalon. Vélhetően a forrástól riasztotunk el egy őz párt, amelyek lendületes tempóban szökeltek fel a gerincre, majd tüntek el a szemünk elöl. A domb leküzdési tempójukat megiriyeltük. Megnéztük a forrást, majd medvehagyma kóstolásba kezdett a csapat. Ezt követe a meredek parton a fotózás, majd elindultunk vissza felé. A Kata hegyi elágazásnál kitértünk, azaz végigvágtatunk a Kata hegyen, majd az erdőnél csináltunk fordulót (plussz 5 km). Szebbnél-szebb megművelt kiskertet láthatunk,elhaladtunk a harangláb mellett, amelyen harang is volt. (Cigánymentes terület?) A Katahegyről visszaindulva elénk tárult a Kapos völgye egyik oldalán a Zselici dombokkal erdőkkel, másik oldalon a sík vidékkel, amelyek a különböző települések tarkitanak, hidroglobuszukkal, templom tornyaikkal, gabonatárolókkal stb. Az útunk már lefele vitt, így a farizmoknak volt igénybevétel. Gyönyörű napsütésben, igazi csendben, száguldó autóktól mentes helyen tartotuk az edzést, melynek során a látvány hatására szinte megfeledkeztünk a saját problémáinkról. Menet közben néhány viccet , humoros történetet elsütöttünk fokozva a hangulatot. Egységesen érkeztünk vissza a megindulási pontra, azaz Pistiék házához. Lenyujtottunk, megszáradtunk, illetve rögtönöztünk egy langalló partit, majd hosszsan elbeszélgettünk. Egyeztettük a jövő vasárnapi tóparti futópartira való indulásunk részleteit, majd Roli a lovak közé csapott. Minden résztvevőnek köszönöm, hogy Velük lehettem, igazi élmény volt a mai együtlétünk. Egészségünkre! Aki nem hiszi járjon utána!
Gratulálok Gyuri, tényleg szép a leírás, és amennire én szeretem a hegyeket-völgyeket...dombokat, lehet észre sem vettem volna ezt a 20 kilit:))
Csodálatos helyen nagyon szép edzést csináltatok.Szép teljesitmény szuper hangulat!!
Nagyon szuper volt az edzés,ilyen gyönyörű helyen Gyuri!Gratulálok spori!!Finomat sütöttél!Egészségedre!
A változatosság gyönyörködtet szokták mondani!
-hát ez valóban így van!!!! :)
Köszönet a reggeliért isteni finom volt!
Gratulálok az örömfutáshoz Gyuri!!....No meg a megszokott szépleíró stílusú beszámolóhoz külön grati.Téged olvasva tényleg részese az ember az eseményeknek.Jó hétvégét!!
Irigylésre méltó helyeken jártatok ma.
Gratulálok, egészségedre!
Szuper volt a mai futi is Gyuri...a langalló meg egyenesen isteni!:)
Jó pihit!
Én hiszem, most nem volna erőm utána járni. Rajtad viszont ez a rövid táv abszolut, de nem látszott. GRT
kopi60 5035 napja
Gratulálok..