Edzésleírás
Melitonnal elhatároztuk, hogy megmásszuk a Rax legmagasabb csúcsát, a Heukuppét. Mindenképp a hegy lábától akartunk indulni és a fennsíkon is át akartunk sétálni, így a választás a Kaiserbrunnra esett, ahonnan izgalmasnak ígérkező út vezetett a hegyre. Viszonylag későn indultunk neki a hegynek, sajnos mindketten elég fáradtak voltunk, így csak fél 8-kor tudtunk itthonról elindulni, a hegyre pedig 10 órakor indultunk a parkolóból 527 méterről, 25 fokban, közepes széllel. Az első szakasz jelentette a legnagyobb kihívást, itt 10 km-en 1272 métert emelkedtünk sziklás, drótkötelekben kapaszkodós úton a fennsíkon lévő hüttéig. Eddig nagyon jól ment, fizikailag teljesen rendben voltunk, időben is egész jól álltunk, úgyhogy itt meg is álltunk egy sörre. Azonban a vártnál jobban lehült a levegő. Már ekkor 16 fok környékén lehetett és az előrejelzésekkel szemben már ekkor megérkeztek a sötét esőfelhők, amiket csak 3 óra tájt vártunk, a tervek szerint ekkor már lefelé tartottunk volna a hegyről. Ahogy haladtunk a fennsíkon tovább hült a levegő és elkezdett szemerkélni az eső. Ez nem tántorított minket vissza, azonban mikor megláttuk a hegycsúcsok felé cikázó első villámot, akkor el kellett gondolkoznunk. Elmentünk a legközelebbi hüttéig és behúzódtunk az ekkorra már viharossá fokozódó szél és az egyre erősödő eső elől. Sokat elmond, hogy bent egyébként fűtöttek és volt vagy 25 fok. Itt eldöntöttük, hogy mindenképp visszafordulunk. (Bár a célunktól kb 4 km és 500 m szint választott csak el.) Rajtunk kívül még voltak páran, valószínüleg ők ott is aludtak. Viszont mivel úgy nézett ki, hogy estig nem áll el az eső felöltöztünk és elindultunk vissza. Új útvonalat kellett keresnünk, mert amin jöttünk az túl veszélyes lett volna ilyen időben, ráadásul a szél is észak-nyugatról fújt, amerre az útvonal volt. A hegy másik oldalán indultunk el lefelé abban a reményben , hogy ott szélárnyékunk lesz. A fennsíkon futottunk, ez kifejezetten jól esett. Ahogy azonban a sziklás részen elindultunk lefelé a peremnél akkora szél süvített át, hogy kapaszkodva, a sziklákhoz símulva tudtunk csak haladni. Ez a rész azért ijesztő volt. Amint leértünk a fák közé jobb lett a szél és az eső helyzet, de innen még sok ereszkedés volt hátra. Mire leértünk már teljesen elfáradtunk és mivel a másik oldalon jöttünk le még az aszfaltos út szélén vissza kellett sétálnunk az autóig. Így csalódottan, hidegben, vizesen már nem sok kedvünk volt a végéhez, jó időben viszont szerintem minden gond nélkül sikerült volna felmenni a csúcsig és lejönni. Talán legközelebb az időjárás is kegyes lesz hozzánk.