Edzésleírás
Ma reggel Andris és Pisti társaságában a Zselicben indultunk edzeni. A 67-es főút Kardosfai bekötöjénél lettük az autót, majd irány az erdő. Csodálatos fényviszonyok, kristálytiszta levegő, csend, frissen kaszált útpadka növelte a csapat hangulatát. Mivel régen volt lehetőségünk együtt edzeni, így azonnal beszélgetősre fogtuk, amitől egy méretes tapsifüles fogta menekülőre keresztül az úton. A diszpompájában virágzó hárs is "kábított" bennün ket az illatával. A dombok, kanyarok bár ismerősek voltak, mégis újdonságként hatottak ezen a csodálatos reggelen. Megérkeztünk a Ropolyi tóhoz, ahol közös döntés alapján megálltunk, nem mentünk fel a Kardosfai szállodáig. Frissités után nekivágtunk az emelkedőnek, amelynek nehézségét a beszélgetés tartalma felülírta, mivel közben arra következtetésre jutottam, hogy én most vidáman száguldozhatok az erdőben, miközben a szóba hozott személyek az egészségükért komoly harcot folytatnak. Az utolsó szakszon egy termetes őz is megnézett Bennünket magának, majd utilaput kötött, elszökelt.A Mecsek dombjai is ránk köszöntek a távolból a jó látási viszonyoknak köszönhetően. Az autóhoz érve gyors frissítés, átöltözés, program megbeszélés, napfényfürdő,irány Kaposvár. A mozgás jól esett köszönhetően a jó hangulatú társaságnak. Egészségünkre Andris, Pisti. Egy hét múlva folyt.köv.
kopi60 2767 napja
ez igen szuper jó lehetett..holnapi tervem bringával ez a terület..