Edzésleírás
Pöttyös Panni fut 3. rész, de lassan levedlem a nevemet.
Jó ez az antihiszti
antihiszti
antihisztamin.
Végre befogadott az erdő. Múltkor mérgelődtem, hogy sosem látok semmit...
Az első kilik után egyedül voltam Imi a bringáját pumpálta, mikor átszaladt előttem egy barna folt. Megtorpantam, rögtön utána jött még 5 szarvastehén, majd a bika. Kicsit késlekedve még 2 tehén, majd úgy 100 méterrel beljebb még 2 tehén. Csodaszépek voltak, nem is sejtettem, hogy nem ez lesz a mai nap meglepije.
Most nem Tényő felé futottam, hanem útba ejtettük Jánosházát, megrökönyödve vettük észre, hogy a vadászház kipadozott, főzőhelyes részét teljesen feltúrták a vaddisznók. Komoly munka lesz rendbe rakni.
Innét terepen mentünk tovább, 12-nél kellett volna fordulnom, de futhatatlan, bringázhatatlan lett az ösvény (nekünk).
Megfordultunk, még kicsit próbálkoztam pocsolya töréssel, de nem engedett a jég, hidegek vannak már a "hegyben", kielemeztük egy szarvas lábnyomát. Egy tisztáshoz értünk, Imi leugrott a bringáról, odanézz!!!!!
...a domboldalon egy egész szarvascsorda keringett. Át akartak menni a dombon, de valamitől megriadtak, a másik oldalon meg mi álltunk. Voltak vagy negyvenen, sosem láttam még ennyi szarvast együtt. Nem készült róluk sem fotó, sem más, úgy érzem nem is kell, nem azért mutatták meg magukat.
Kicsit még keringőztünk, hogy a távom meg legyen, majd visszaértünk az aszfaltos erdészeti útra s már nem volt más hátra, mint elkocogni a kocsiig.
Szép adventi estét Nektek!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
02:35:39 | 24 | 06:29 | 9.25 | 342 | 0 | 0 | 0 |
Ezek a legjobbak :) Egészség!
Be-be, még szép, a természet nem bolond elengedni :) Egs! "irigykedés" innen is :)
Látom te is sok állattal találkoztál ma! De a tieid tuti szebbek, érdekesebbek voltak, mint az enyémek.
Egs a futást! :)
ez állati lehetett :-))) hát nem kicsit irigyellek a látvány miatt
egs
tomcsi 2856 napja
Haver vadász, már fényesíti a golyóit :-)
Gratu!