Edzésleírás
Mivel az órám nem üzemképes, a tegnapi telefonos mérés is okozott problémát. Ma reggel kiderült 04.30-kor, hogy mi az oka a telefon vészjeleinek. A hiba elhárítás eltolta az indulásom. Az 500. méternél a telefon töltésért kiálltot, ami az idegeimnek feltette a koronát. A városból kiérve a ködös területek váltották egymást. A FILK-nél a telefonra való tekintettel megfordultam, repülőffordulóval. A dombon felérve, a nagy fánál beértem Katit, akit gyerek korában ismertem már, der a közben eltelt idő eredményezte küllemi változások miatt nem ismert. Mára kellett egy kis sikerélmény, így visszafogtam magam, majd együtt haladtunk a keverőig. Miután bemutatkoztam minden a helyére került, jót dumcsiztunk. Ezt követően bele kellett húznom, mert a téli előzetes ránk zúdult. A mozgás jól esett.