Edzésleírás
6.Kométa Kaposvár dombjai Farsangi félmaratonon indultunk Balázzsal. A Kossuth tér pezsget a sportolóktól a tavaszias hőmérsékletben, amelyet egy kis DNY-i szél fűszerezett. A hangulatomat fokozta a régi futósporikkal való találkozás, akik szintén felfokozott állapotban várták a rajtot. A megindult tömeg, mint az árvíz az Ady utcát elöntötte, majd a kilóméterek megtétele, illetve az első domb szétcincálta az egységet. Az első dombon találkoztunk Ny Csabival, aki harmadikként velünk tartott a célig. Menetben jót dumcsiztunk, élveztük a verseny hangulatát. Andinak köszönjük az ismételt biztatásait a forduló pontokon. Jövőre várjuk sorainkban. A képolnai domb fogott a lendületből, de az a tudat, hogy utolsó domb optimistává tett. Ezt követően már a síkfutás következett,amely hangulaton is érződött. A frissitő pontokat kihasználtuk, amely a töretlen lendületet biztosította. Az utolsó 500 métert hajráztuk, mivel az elmult évben és most is az utolsó kilin előző sporit, akit sikerült a végére megelőzni. célban ismét találkozhattam a klubtársakkal, gratuláltunk egymásnak. Számomra nagy élmény volt a verseny, a mozgás jól esett.
Csaba43 3252 napja
Örültem a találkozásnak Gyuri!Jól nyomtátok spori!Gratulálok néktek!