Edzésleírás
Az esőfelhők elvonultak, de azért maradt még belőlük. A párásság miatt csak a sziluettje látszott a kőszegi hegynek.A felkelő Nap időnként kikandikált a felhők közöl a vöröstőla sárgáig terjedő szinskálát végigjátszva. Ma a teherautó forgalom volt meghatározó, valamint az üres Volán buszoké. A települést elhagyva hangot hallottam ahátam mögött, lehúzodtam, majd egy profi kerékpáros haladt el mellettem sportos tempóban, miközben megköszönte az utbiztiosítást. Lehet, hogy véletlen, hogy az osztrák hátártól 10 kilóméterre történt mind ez? Rögtön Andi Balatonparti élménye jutott eszembe. A csepregi körforgalomnál rövid szusszanó, majd irány vissza. A mezei szakaszon ismét megtekintettem az állatvilágot, mely ma kibővült egy őzzel is. A mozgás jól esett.