Edzésleírás
A metteorológusak meghazudtoló, igazi futóidőben indultunk neki a Velence körnek, amelyet már 10. alkalommal szerveztek meg, batyús futásként, azaz nem pénzért. Több, mint ezer futó toporgot a stratnál, amikor nem tudom miért, de egy politikus(államtritkár) nyomta meg a gázt tartalmazó flakon nyomógombját. Szerencsére a szervezők figyelmeztették, hogy ne a tömeg előtt álljon, ha nem a pálya széléről indítson. Ez a momentum csak a hangulatunkat fokozta. A nagy tömeg pár száz méter után tagozódott, majd mindenki saját tempójával vidáman száguldhatott. Felavathattuk a frissen elkészzült kerékpárútszakaszt is. A kertekben már virágot bontott a szílva, dísznövények, amelyek színessé varázsolták a partot. Az emelkedő megtagolta a csapatot, de a lelkesedés nem csökkent. A nádassal övezett részeknél egy két kócsagot láthattunk, valamint egy vadliba csapat vidáman tanyázott. Az utolsó 4-5 kilinél Pisti ráhatásának köszönhetően tudtuk tartani a tempót, a besztélgetést már pianóra fogtuk. A cél áttörése nagy boldogság violt a triumvirátus minden tagjának, jól esett a gratuláció, a rajt-cél győzelem. Ezt kár lett volna kihagyni. Aki még nem volt részese ezen eseménynek, melegen tudom ajánlani. A mai napot megnyertük, egészségünkre. Sok hímestoját, finom falatokat, mértéktartó locsolkodást Sporttársak!
Gratulálok!!!! Szuper eredmény, klassz leírás! Láttam, az érem is nagyon szép!
Sőt nagyon vonzóvá vált egyeseknek, akik talán ha nagyon nagyot mernek, még egyszer ott is lehetnek. :))
Jó pihenést, sok piros tojást kívánok! :))
Nagyon szép munka,,,,jó pihenést..
Csaba43 3565 napja
Kemény tempót nyomtatok végig Gyuri!!Gratulálok néktek!!Egészségetekre a hosszú futás!!Köszi a leírást!!!!!!Kellemes Ünnepeket Kívánok!!