Deseda95 futás

2015.01.11 Vasárnap, 05:48:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

02:08:38

Távolság

24.16 km

Tempó

05:19 p/km (11.27 km/h)

Pulzus

Átlag
153
Minimum
0
Maximum
0

Edzésleírás

Csillagos égbolt, fogyó holddal, illetve gyorsan vonuló felhőzet jellemezte az időjárást, amikor Pistivel elindultunk a lakásomtól, amikor Ő   már két körrel bemelegített. A városból kiérve a holdvilág még segítette látásunkat. A Desedán már jól megfigyelhetők az olvadás jelei, de a tó közepén a varjaké volt a terep, illetve a felette lévő légtér, amelyet károkva repültek be. Az erdei szakaszon egy-két akadály jelentkezett, de megúsztuk tanyázás nélkül a félhomályban. Hajnalban szerencsére visszafagyott, így a sáros szakasz felső rétege megkeményedett, nem lettünk sárosak. A másodig hídnál frissités, majd start tovább. Néhány száz méter után szemből megérkezett Karesz Judittal és kutyájukkal. A füredi dombok alatt az aszfalt ledermedt, sikos volt, de a tekkintetünket a vörösen fénylő bárányfelhők magukra vonták. A gátnál, azaz a 4.5-nél ujabb frissítés,  majd irány haza. A felüljárónál Zsolti érkezett, aki ma kezdte az évet edzés szempontjából. Rövid beszélgetés után elváltak útjaink. Ezt követően Anitával találkoztunk, aki most egyedül, de lendületesen haladt. A sportcsarnoknál Pisti landolt az autójánál, de én már lendületből letoltam a hátralévő távot. Ma egy csodálatos reggelt fogtunk ki, amelyí futó szempontból ideális volt. Ma ismér eggyel gyarapodott az émlékezetes edzések száma, köszi Pisti, egészségünkre! Sporttársak, aki teheti használja ki!

A részletes adatok megtekintésére csak az edzés tulajdonosa jogosult!


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

4 hozzászólás

Csaba43 képe

Csaba43 3649 napja

Egészségedre Gyuri!!!!

taki66 képe

taki66 3649 napja

Örültem a talinak.Szuper edzést hoztatok össze!

Andibandi képe

Andibandi 3649 napja

Szép táv, gratulálok! Jó pihenést!

 

kopi60 képe

kopi60 3649 napja

egészségedre spori....

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!