Edzésleírás
Enervált voltam egész nap, délelőtt inkább elküldtem Milánt futni, hogy majd én megyek délután-estefelé. Volt már ilyen, és akkor volt az, hogy inkább nem is futottam. Na most elindultam, de nehézkesen. A mai kötelező feladat 8 km 40 percre, azaz 5 percesben való futás. Egész kellemesen bemelegedtem közben, és sikerült hozni a kért időt, még úgy is, hogy az órám néha eldobja a gps jelet (már rögtön az utcánkban a sok magas ház és fa miatt), így km-ben többet mentem, mire meglett a 8 km tempó. Utána kidöcögtem a szigetről, nem volt kedvem ott körözni, a budai oldalon elmentem a rakparton az Erzsébet hídig, azon át, majd a korzón, és mindenféle utcákban vissza, aztán még előttünk a rakparton kóvályogtam egyet, hogy meglegyen a táv. Óra szerint 20.2, Gmap pedometerrel végigkattintva 21 km. Nem tudom, melyik a jó, de mindkettő jó jel a Nike előtt. A verseny hangulata, a tömeg, a rendes frissítés segíthet, hogy egy jót fussak.
TiGör 4133 napja
Most nézem ezt az edzésedet! Ezek után a fm PB-d nem is meglepetés, sőt, látszik, hogy milyen sok van még benned!