Edzésleírás
Fenyves futás Komárom Koppánymonostor.
Idén a táv picit eltért, hivatalosan 400 m-rel lett rövidebb a tavalyinál..
A tegnapi futást nem töltöttem fel az órámról, a rajt után követelte, hogy nullázzak, persze ez nem is olyan eccerű, miközben 5:20-szal lohol az ember. Azéé valahogy csak sikerült. Ekkora szarvashibát, remélem nem fogok elkövetni egy számomra fontos verseny előtt, bár mióta meg van az új órám, folyton ilyen butaságokba futok bele. Ha fent lesz a hivatalos idő a másodperceket javítom, mert arra nem emlékszem.
Nahh, tegnap éjjel Ákos koncerten voltunk Móváron, 20 évet fiatalodtam közben, meg is látszott.
Ahhoz képest, hogy terepen tavasz óta nem voltam, egész jól ment, szusszal bírtam, nem úgy mint a srác aki jött volna velem, de úgy hörgött, azt hittem ránk támadnaka vaddisznók. A huplik ellenére tűrhetően tudtam tartani a tempót, de a pulzusgörbén nagyon látszik, hogy nem sík volt a terep.
Valahol 8 kili tájékán láttam meg az első csajszit alőttem (nagyon kevesen voltunk csajok), de úgy tűnt behozhatatlan az előnye, az ördög viszont nem aludt bennem, ez lett az 5:11-s kili, utolértem, kicsit pihentem mögötte és lehetett előzni. S mivel ez egy ilyen verseny, tavaly én gratuláltam a nyulamnak, most ő lépett hozzám gratulálva.
Frissítés ismét zacskós víz volt, nekem nagyon bejön.
Időjárásilag volt minden, szakadó eső, szél, napsütés, de legalább nem a borzasztó tavalyi hőség.
10 után kezdett kopni a figyelmem, kicsit aggódtam, hogy nem veszem észre a kiálló gyökereket, de sikerült összevakarnom magam és bukta nélkül beérni. Az aszfaltra kiérve egy kukkantás a pulzusra, hogy belefér-e még egy kis sprint a végére, belefért.
Korosztályos 1. lettem.
(az absz listát nem láttam de a szóbeszéd egész jól hengzik.)
A pólón kívül, kaptunk még vaddisznópörköltet, sört-üdítőt, sütit, a tombolán pedig nyertem egy energiatakarékos izzót .)))
Ennek ellenére Csabi nyakába borulva a célban, most is azt mondtam: Idén is úúúútáltam!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:10:30 | 12.8 | 05:30 | 10.89 | 0 | 0 | 178 | 164 |
Szépen besprinteltél...Ákossal a fejedben...Nagy Gratula! :)
Csodás lehetett! Annyira nem tudtál kipurcanni, hogy taktikailag még toppon legyél, csúcs:))) Gratulálok!
Ügyes voltál, sokat fejlődtél, gratulálok!
pedig itt minden frankó volt, az Ákos koncert kivételével :-)
utazik a csávó eleget, nyomasa magát...
még aszfalton is szép tempó, Gratulálok!
és még toboz sem volt, legalábbis nem neked!....szuper idő és hatalmas grat!...a futáshoz meg az élményhez is!
Gratulálok a korosztályos 1. helyhez! És várom az összetett eredményt:)
Micsoda válogatott nyeremények :))) Gratulálok, nagy futás volt, sőt, igazi taktikus futás :)
Ákos...imádom :)
Na, ilyet még nem csináltam garminkával, pedig én is tudok alkotni :-)
Az ucccsó mondatod én sem értem, végig annyira pozitív minden.
Hatalmas gratula :-)
Gratulálok!!
Jó volt olvasni is, egészségedre a koncertet, gratula a futáshoz, az első helyhez, meg úgy globál mindenhez... :)
Ugyan Tündüském, ez nem indok. Egyszerűen túl jól ment ahhoz, hogy utáld! :)))) Puszi!
Gratulálok:))))))))))))))
Gratulálok!Nyerjél még pár ilyen útálatos versenyt...:-)
Gabi, azért, mert terep és ezen még Szőnyi Feri két puszija sem változtat.
Gratulálok! Még sok ilyen végeredményű utálatos versenyt kívánok! :)
De miért utáltad???? Hiszen remekül ment, még előzni is tudtál, sőt egy sprint is belefért, meg 5:11-es kili, meg korosztályos első... Még felsorolni is nehéz! :))))
Igazán remekül megy ez Neked!
Gratulálok!!!!
Gratulálok, nagyon ügyi vagy :)
Irigylem az Ákos-koncertet, a versenyt, az eredményt:) Nagyon szép időt futottál terepen, jól beleillik a felkészülésedbe:) Gratulálok!!!
Egs:)
empirke 4051 napja
Gratulálok!! Szuper forma, maratonra pont jó lesz :)
Azt hittem nyertél egy energiatakarékos IZO-t :D, de aztán mégegyszer elolvastam.
Az Ákos miatt meg irigység :)