Mit is mondhatnék? Csak sikerült!
Kb azzal az idővel ami reálisan várható volt, bár nem hangzik túl jól. 5 óra 3 perc.
Eleinte nagyon jó volt, mert a 4:30-as iramfutókkal mentem. Kimondottan élveztem a futást. Néha kicsit belegyorsítottak, utána visszafogták a tempót. A Margitsziget közepén valamiért hagytam elmenni őket, nem küzdöttem eléggé. Pedig azt terveztem, hogy 30km-ig velük maradok. Talán megijedtem a még hátralévő távtól. Az árpád-hídi felhajtón gyalogoltam, na ott maradtam le igazán. Rohamosan lassulni kezdtem. Féltávhoz 2:11-kor értem. Azt hiszem itt adtam fel fejben igazán. Mert persze itt is ott is fájt egy két testrészem, de nem volt az a halálos. Mégis, azon gondolkodtam, hogy nem szabad feladni, mert akkor még egyszer neki kell esni a maratonnak és én többet nem futok ilyen távot. 26-27 km-en már szédültem egy kicsit. Ekkor ért be a kollégám, aki bíztatott és futott velem néhány kilit. Aztán ő is tovament. Majd lehagyott Zöldági is, pedig a félmaratonon még én voltam a jobb. Na nem mintha versenyeznénk, de mégis. Minden frissítőnél letámadtam a banános tálcát, vizet és izoitalt. Sétáltam egy keveset, majd döcögtem tovább. Emelkedőket sétáltam. A fáradtság ellenére a hangulat itt is jó volt. Előzgettük és bíztatgattuk egymást. Mikor már csak 10 kili volt hátra már nem is volt olyan rossz. Tudtam, hogy nemsokára vége és még sose futottam egybe ilyen sokat. Azt is tudtam, hogy most már meg fogom csinálni és én is maratonista leszek, amit eddig csak vágytam most teljesült, és ez egyes-egyedül csak az én dicsőségem.
Egyébként tényleg tudtam volna jobbat is, mert az utolsó 195 méteren még hajráztam is, mert a futó barátaim szurkoltak nekem. Egy kicsit sírtam is a célban. Erre bevittek az orvosi sátorba, ahol kaptam magnéziumot és eltanácsoltak a lihegéstől, mondván az nem tesz jót nekem. Engedelmesen lelassítottam a légzésem, majd elcammogtam a sátorból. A célterületen nem láttam senki ismerőst, így miután nagynehezen leoperáltam a chippet magamról kis családom keresésére indultam. A befutó sörömet elcseréltem egy telefonhívásra, így hamar megtaláltam a gyerekeimet, akik nagyon élvezték a családi napot, és a férjemet is, aki kevésbé. Vanda a 3,5km-en kb 19 percet futott. Ez elég szép ahhoz képes, hogy a múlt héten (vagyis a futás hetében) még lázas beteg volt. Kocsihoz menet még eszükbe jutott, hogy még nem is játszótereztek, de megértően lemondtak róla látva anya rozzant állapotát. Igaz megígértem, hogy majd bepótoljuk egyszer.