2011.07.07. (csütörtök) 12,1km

Elérkeztünk az erre a hétre tervezett utunk utolsó szakaszához, mely Bögöttől vezet Sárvárig. Ez egy rövid, mindössze 12 km-es út, tervezéskor bölcsen arra gondoltunk (szerintem Nicol volt ilyen bölcs), hogy az előző napok megpróbáltatásaitól fáradt lesz kis csapatunk.

A bögöti kisboltban az előző nap megbeszéltek szerint megkaptuk indító pecsétünket, és ezzel útnak is indultunk. A faluból kiérve utunkat cserjés határolta mindkét oldalról, mely néha picit nehezítette haladásunkat. Hamarosan kiértünk az autóútra, majd két vasúti átjárón átérve ismét bevetettük magunkat az erdőbe. Volt szerencsénk egy kis gazos-csalánoshoz is, csak hogy nehogy elfelejtsük az elmúlt napok útviszonyait (hogy is felejthetnénk!), de ez már nekünk meg sem kottyant. Ismét az autóútra kiérve már nem kellett sokat kutyagolnunk, beértünk Csényére. A szép kis falu arról nevezetes, hgoy minden utcájában, mely egy-egy nagy költőnkről van elnevezve áll egy fapad rajta a költő egy idézetével. Mi is megcsodálhattunk egy ilyen padot (Petőfiét), mely azt gongolom eredeti, szép és kedves tiszteletadás nagyjainknak. A faluból kiérve továbbra is autóúton haladtunk. Hamarosan ránkköszönt, akarom mondani Tandira mosolygott egy gyönyörű napraforgóföld, így végre elkészülhettek a várva-várt napraforgós képek is.  Csényeújmajorig folytattuk az úton a túránkat, ahol pecsételő pont várt minket. Stemplizés után a jelet követve a gátat támadtuk meg, és egészen Sárvárig ezen a gáton haladtunk. A városba beérve pont a szállásunk utcájában haladtunk el a vasútállomás irályába. A síneket elérve szemünk elé tárult a Sága húsüzem, és egy autóbontó. Ez gondolom a város legsiralmasabb része lehet, nagyon sajnáltam, hogy épp erre vezet az út egy ilyen szép kisvárosban. Az állomásra érve a jegypénztárnál kis táblán olvastuk: Zárva, nyitás 12:05-kor. Óráinkra néztünk: 11:40. Lecsüccsentünk: megvárjuk, nem sietünk sehova. Igazából az egész Tandi hibája! Úgy volt tervezve, hogy délre érünk be, Tandi hajtott minket nagyobb tempót követelve!  Sebaj, ideértünk, kivárjuk. Közben már a füzetkét nézegetve a következő túrán jár az eszünk. (még az ezévit szinte be sem fejeztük). Úgy látszik ez is olyan mint valami drog, és mi hamar rákaptunk.

SÁRVÁR

Mit is írhatnék arról a városról, ami egészen biztosan mindhármunknak a szíve közepe! Itt ünnepeljük minden évben a csapatunk a Duzzogik születésnapját, hiszen (hány éve is?) erre a versenyre szerveződtünk először össze, mi csajok. Érdekes, hogy évek óta visszajáró vendékek vagyunk, de a városból eddig a váron kívül nem sokat láttunk. Most végre volt egy kis alkalmunk kicsit körülnézni. Kedden a pihenőnapunkon érkeztünk ide, és rögtön le is parkoltunk a vár előtt a megszokott helyünkre.  De hiányérzetünk is lett egyből: nincs lezárva az út, sehol egy futó, se frissítő sátor, se chipszőnyeg...

A szállásunk elfoglalása után egy kis sétára indultunk. Nem kellett messzire gyalogolnunk gyönyörű kis halastó került az utunkba, pici mólókkal, melyek mindegyikén egy-egy pecás várta a kapást. Tovább haladva újabb tavat fedeztünk fel. Tovább sétálva kis híd, és újra tó. Meglepődve könyveltük el: a kis tó, nem is kicsi, és nagyon szép. Jó darabig barangoltunk még a környékén mielőtt a szállás felé vettük volna az irányt.

.

.

.

Túl vagyunk hát az első nagy szakaszon. A füzet szerint 69.5 km ez a táv, de ez nem számol azzal, hogy fel kellett menni Írottkőre, nem számol az előző napi eltereléssel, és persze a hétfői eltévedésünkkel. Így mindent összevetve úgy számoljuk, hogy közel 80 km lett a vége. Az időjárással őrült nagy szerencsénk volt. Vasárnap és hétfőn volt esős, de amikor esett akkor erdős részen haladtunk, így a lombok felfogták a nagy részét, nem is kellett esőkabátot venni. A hét közepétől jobb idő lett. Szerdán kimondottan kellemes volt, csütörtökön már melegünk volt, de fátyolfelhők takarták a napot, aminek nagyon hálásak voltunk, mert a gáton nem esett volna jól a tűző nap melege. A szállások is nagyon jók voltak. A velemi házikó meseszép környezetben az erdő szélén kicsit szűkös volt ugyan, de a táj és a nyugalom kárpótolt. A sárvári szállásunk csak vasárnap dőlt el, emiatt picit izgultunk, de a szép és tökéletesen felszerelt appartman igazán kényelmesnek bizonyult.

Az a tapasztalatom, hogy az ember, ha nagyon vár valamit könnyen érheti csalódás. A képzelet kiszínezett képeit a valóság gyakran alulmulja. Ez a hét volt a kivétel. Úgy vártam ezt az utat, mint a kisgyerek a karácsonyt. És minden fáradtsága, sebe és "küzdelme" ellenére eddigi életem egyik legszebb és legizgalmasabb hete volt. Köszönöm Tandi és Nicol, hogy veletek élhettem át, és nagyon várom a következő szakaszát a kék túrának 2012. július elején Veletek.