Nem ide készült az írás, ezért számos alapinfót tartalmaz és kissé talán túl részletes.

A lényeg ugye, hogy ez egy közösségi túra, 132km, 6760m szint ami hazai viszonylatban elég sok. Ha megnézzük a szintmetszetet, gyakorlatilag hullámvasút, vagy fel vagy le. Minden hegy után jó mélyen le a völgybe, hogy aztán legyen honnan felkapaszkodni a következő csúcsra. Már kétszer részt vettem rajta, elsőre kicsit több alázat kellett volna, végül átneveztem a rövidebb, 92 kilométeres távra, semmi bajom nem volt, csak lassultam és elég volt. Másodszor edzettebben mentem, néhol belekocogósan, abszolút jó hangulatban csináltam végig az akkor még 126kilométert. Idén edzettség nem volt sok, viszont legalább tapasztalat igen, no meg nem elhanyagolható, hogy az elmúlt hetekben volt pár keményebb menet ami kicsit felkészítette kis testemet a rá váró terhelésre.

Előző este leutaztam - tömegközlekedéssel (ouch) - Kisnánára, hogy ne kora hajnalban kelljen menni. Sajnos, a nevezési díjnak készített sütit otthon felejtettem, valamint a bekészített túrabotokat is....Sütit vettem útközben, és igyekeztem fejben átállni a bot nélküli túrára. A közös szálláson aludtam a várban, nincs ennél jobb a ráhangolódásra, lehet bandázni, rég nem látott túratársakkal dumálni, szívni a friss levegőt...A Bari tanyán (itt szokás este kajálni, bandázni) betoltam egy jó pohár vörösbort, hátha jobban alszom tőle, hát ez nem annyira jött be, nem voltam álmos. Reggelre ugyanitt megrendeltem egy rántottát és kávét - ez valami szuper amúgy, kora reggel átsétálunk a tanyára, kint a kertben, madárcsicsergés, gágogás, bégetés kíséretében falatozunk, kávézunk, miközben szemközt a várban már szólnak a dobok, gyűlnek a túrázók - az egész egy flash péntektől vasárnapig :)

Rajt előtt még leadtam a csomagomat a célba (ami Gyöngyöspatán van), valamint kihasználva a depólehetőséget, Szorospatakra küldtem egy hosszú felsőt és egy perskindol krémet. A fejlámpát nem mertem depózni, inkább vittem. Lőw András még a kezembe nyomott egy jeladót is, sajnos már nem volt időm és lehetőségem, pedig ki akartam ide posztolni, hogy nézegethessétek ha ráértek ahogy a kis pöttyöm halad keresztül a Mátrán :) Pontban hétkor rajtoltunk, én egészen a mezőny végére pozícionáltam magam, hogy tuti ne siessek. Az volt a tervem, hogy a Kékesig nagyon kényelmesen megyek, utána ha van kedvem akkor a lejtőket kocogom, de amúgy túrázok, kirándulok. Sikerült is végrehajtani, sőt, túlteljesítettem, még kocogás se nagyon volt végül :)

Már reggel gyűltek a felhők, ígérték az esőt, ami igen hamar meg is érkezett. Kezdetben csak zápor, aztán heves zivatar, dörgés, villámlás. Szerencsére a villámok távolabb csapkodtak, de az eső hamar eláztatott minket és a talajt is, a sík és enyhe emelkedős részeken cuppogós, csúszós sár fogadott...és marasztalt. Sokan mérgelődtek, szitkozódtak, fölöslegesen hergelték magukat rajta, mi többen csak viccelődtünk, talán még élveztük is. Idővel aztán elállt az eső, kisütött a nap, majd később újabb zuhé jött, még erősebb, de már nem érdekelt. Volt esőponchóm, de nem szedtem elő, teljesen értelmetlen lett volna. Azért vittem, hogy ha hűvösebb az idő és úgy kezd esni, illetve éjjel ha nagyon fáznék.

Az egész útvonalat nem írom le, csak nagyvonalakban igyekszem. Az eleje végig emelkedés a Kékesig, ezt szép nyugisan elértem, itt összetalálkoztam Papp Bálinttal, akivel pár éve ugyanitt csapódtunk egymáshoz és maradtunk végig együtt. Én hamarabb indultam el lefelé, egyedül bénáztam le a hírhedt Sombokor lejtőn, amit egyébként szeretek, de most valahogy nem ment jól, részben a totál aszfaltos, sima talpú cipő miatt is. Parádsasvárig néhol belekocogtam, de nagyon visszafogtam magam. Itt már szép napos idő volt, tiszta piknikhangulat, azt se tudtam, melyik sütit kóstoljam, parádés ellátás volt, mentaszörp, tea, sör (!), minden. Töltekezés után irány Galyatető, két másik hegyen át persze :) Itt utolért Bálint és dumálva együtt haladtunk. Vicces ez, én is sokat tudok pofázni, de Bálint csúcs, abszolút túltesz rajtam, de nem uncsi, tökjó sztorijai vannak és rengeteg dologban egyetértünk. Galyán szintén szuper a hangulat, de pecsételés után húzunk tovább, mert egy Mátraalmás-Galyavár kitérő után ide fogunk visszatérni. Ez egy elég combos kis kör, van is egy ilyen eszement túra is, Galyavár néven, ahol akár 10-15 kört, vagyis 100-160 kilométert, is lehet menni belőle :) Lefelé majdnem zakóztam is egy nagyot, de sikerült megállni némi segítséggel. Galyavár emelkedője nem ment könnyen, de igazából mindegyik mászásra igaz volt, hogy beálltam egy vállalható tempóra és nem agyaltam rajta, hogy lassú, meredek, akármi, csak mentem. Bálint itt elhúzott, zenével a fülében látható flowban robogott felfelé :) A sziklás csúcs nagyon menő, ilyen szép időben nem vészes, de pl télen elég durva tud lenni. Utána kényelmes enyhe emelkedő visz ismét Galyatetőre. Levest nem kívánok, a mosdót annál inkább :) Innen megint együtt mentünk, nem is tudnám részletezni a Szorospatakig tartó szakaszt, egybefolyik az egész: csak mentünk le aztán fel aztán megint le, valahol szakadt az eső, aztán elállt, ettünk levest Mátraszentimrén, Mátraszentistvánon épp esett, a ponton mégis egész jó volt a hangulat, de nem maradtunk soká, irány Szorospatak, 400 méter ereszkedés pár kilométeren. Itt hosszabban pihentünk, kaja, depócucc, kenegetés, mert kezdett kidörzsölni a gatya és a melltartó széle is. Nem lehet elégszer kiemelni az önkéntesek kedvességét, lelkesedését, itt és minden ponton azonnal ugrottak, kínáltak, töltöttek, kentek, mostak, adtak...ami csak kellett. Innen következett az egyik komoly mászás az Ágasvári turistaházig, majd fel az Ágasvár csúcsra is. Reméltem, hogy idáig még világosban jutok, de végül a naplementéről is lemaradunk- Ágasvár az egyik legmászósabb, de legalább rövid, fel is csúszik, lefelé is, ráadásul már lámpa kell...A turistaházban finomságok fogadnak, itt mindig meglepi kaja van, legtöbbször valami omlett/lepény és rizskoch. Kaja után nekivágunk az újabb hullámvasútnak.

Kimaradt, hogy még valahol a Galyavárnál eldöntöttem, hogy bot márpedig kell, főleg az emelkedőkön, de erős lejtőn is segít. Mivel a sajátomat otthon felejtettem, vadásztam egy környezetbarát példányt, egy szimpatikus husángot, majd később még egyet. Ezek sokáig hű társaim voltak, sokak derültségére :) (később cserére szorultak, de ágakból elég jó a felhozatal az erdőben szerencsére)

Ágasvártól hosszú, változatos ereszkedés következett, immár töksötétben, a teliholdat felhők takarták el. Egy darabig egész kellemes volt az út, aztán jött egy elképesztő szakasz: a földutat valami őrült nagy erdészeti járgány túrta fel, két hatalmas árkot, közte "falat" hagyva maga után, mindez ragacsos sárral borítva. Szerintem sosem láttam ilyen nyomot még! Szerencsére nem tartott sokáig a botladozás. Mátrakeresztesre érve sikerült hozzátenni az amúgy sem rövid útvonalhoz, pedig többször jártam már erre, de valahogy mindig benézem....Addig tanakodtunk, míg végül egészen lementünk a faluba....potyára. Annyira nem zavart, tökjól beszélgettünk :) 

A Hidegkúti turistaházig tartó emelkedő viszont a vártnál is durvább volt: az esőtől tapadós-csúszós sár borította az utat, minden második lépésnél majdnem lerántotta a cipőmet. Küzdelmes volt feljutni, de idővel csak feltűnt a fényével hívogató házikó. Két éve itt pontőrködtünk a gyerekeimmel, klassz buli volt és remélem, nem az utolsó alkalom. Most rövid töltekezést tartottunk, bár nem kívántam annyira, betoltam egy levest, megigazítottam a zoknit, aztán hamarosan indultunk is. Főleg, mert elég demotiváló volt a hangulat, többen a szintidőt számolgatták, feladást vagy átnevezést latolgattak pedig még rengeteg időnk volt....mi jó fizikai és mentális állapotban voltunk, fel sem merült kétely.(Nagyjából itt kell eldönteni, ha a rövid (92km) távot akarja választani az ember, akkor már nincs több hegy, csak le kell ereszkedni Gyöngyöspatára. A 107km-es táv még megmássza a Muzslát és utána megy a célba. Egyedi ebben ez a túra, hogy nem tekinti feladásnak az útközben történő táv változtatást, egyféle nevezés van és elég itt dönteni)
A következő szakaszon kitérőt tett a túra, mert egy védett fekete gólya fészkelőhelyét kellett kikerülnünk .... néhol tökön-paszulyon át... Aztán következett az útvonal talán legkeményebb mászása a Muzsla csúcsáig. Csak 805m magas, de 347-ről indulunk neki :) Kicsit tartottam ettől a résztől, 3 éve voltam itt utoljára ugyanezen a túrán és gyenge fényű lámpámmal alig érzékeltem, hol is megyünk, csak botladoztam a köveken-sziklákon, aztán szinte vakon mentem fel, fel, és fel....Most kicsit jobb volt a fényerőm és abszolút motiváltan, de türelmesen tudtam hozzáállni a gyökkettővel való haladáshoz. Előttem egy idősebb cseh túratárs haladt sokáig, sajnos nem igazán bírtunk közös nyelvvel, így csak pár OK és sóhajtozás hangzott el ahogy olykor kerültük egymást. A nyereg után aztán lemaradt lihegni kicsit, én megoldottam a lihegést menet közben :) Azt hittem, sose érek fel a csúcsra, miközben a fent kifüggesztett piros lámpát már rég láttam, de nem akart közeledni. Fent überkedves pontőrök és meglehetős hűvös fogad, így nem is maradunk sokáig. (nem volt nagyon hideg, végül egyszer sem öltözködtem, ugyanabban a póló-nadrág kombóban mentem végig) Azért még megtekintjük az egyik túrázó szétszakadt cipőjét: nem is értem, hogy bírt benne végigmenni, az egész belső oldala szét volt hasadva. Különösen az itt következő ereszkedés lehetett számára nehéz, rengeteg a kő, néhol hozzá sár is. Azért csak leérünk a Diós-patakhoz, nekem talán itt jött egy nehézkesebb szakasz, nem mondanám, hogy holtpont, de álmos voltam és kicsit nyűgös, idegesített mások vidámkodása, a sár, meg úgy minden... János-vára röhejesen meredek emelkedőjétől aztán magamhoz tértem :) Bálint kezdte mondogatni, hogy innen már sínen vagyunk, "csak" az öt hegy van és kész ;-) Tehát 32 km és ötbuckás hullámvasút....

A Kénes forrástól meglehetősen erős emelkedőn kezdjük meg a Havas mászását, lassan a lámpát is eltehetjük. Elég nehéz hegy ez, pláne így 100 kilométerrel a lábakban....valahogy sose akar eljönni a csúcs, de egyszer csak felérünk. Rövid dínom-dánom után irány lefelé, a lankásabb oldalon. Ez amúgy szuperül futható rész, de most kirándulunk, néhol belekocogunk azért. Már csak négy hegy....

Fajzatpusztán terülj-terülj asztalkám fogad...no meg az álmosság....benyomunk egy kávét és némi kaját és kissé kómásan nekivágunk a Kávának. Ezt a hegyet konkrétan nem szeretem. Olyan semmilyen. Nem is írok róla többet, csak annyit, hogy lefelé jövet már nagyon kellett bokrot keresnem :) Már csak három hegy....

A Tót-hegyest se nagyon szeretem, bár szép itt az erdő, a csúcs pedig egy izgalmas sziklaalakzat. A túra non-plus-ultrája pedig, hogy a csúcson frissen sült palacsintát kapunk! Képzeljétek el, hogy a pontőrök otthon bekeverik a palacsintatésztát, palackokba töltik, felcipelik ide, aztán fél napig (éjjelig-hajnalig-reggelig) sütik a palacsintát szabad tűzön. Le is ültem megenni két lekvárosat kávéval! Mennyei volt! Már csak két hegy...

Innen a szomszéd hegyre, Világos-hegyre vezet a túra egyetlen olyan átkötése aminél nem kell a másik hegy lábához ereszkedni és újra fel, hanem egy nyeregszerű könnyű lejtő után rövid, ám izzasztó emelkedő van a csúcsra.Valahol itt kezdett egy túratárs számolgatásba, hogy ha már csak négyes átlagot megyünk akkor még hány óra kell, hogy célbaérjünk és jajj az milyen sok...Legszívesebben elküldtem volna melegre, de nem mondtam semmit. Szerencsére valahol elhagytuk :) Világos-hegy mind közül a kedvencem, páratlan panoráma tárul elénk a csúcs sziklás kúpjáról, ráadásul Lőw András és kisfiai a pontőrök (kiegészülve egy szintén Spartathlonista Kulcsival). Megpihenünk, frissítünk egyet mielőtt nekivágunk a kissé meredek ereszkedésnek. Szerencsére, az eső után most nem porzik, egész könnyű rajta a haladás, bár futni nem merek.
Már csak egy hegy....

Még egyszer érintjük Fajzatpusztát, de előtte újabb tapadós-sáros szakasz örvendeztet, hozzá erősödő hőség. A kelleténél hosszabb pihit tartunk, kitalálom, hogy legyen komfortosabb a vége, kiszórom a cipőből a mocskot. Kisebb virágcserépnyi föld formál dekoratív vonulatokat a cipőm talpbetétjén :) A nagyját lekotrom, megigazítom a zoknit és csak remélem, hogy szokás szerint most is megúszom a hólyagokat. (megúsztam)
Jöhet a jutalomjáték, a Havas ismételt meghódítása csak az ellenkező irányból. Meleg van, fáradtak vagyunk, de megy ez, csak csinálni kell. Bálint ellép, ő még jól bírja, új ismerőssel toljuk "vállvetve" az emelkedőt. A csúcson kedves barát, Yoyoka fogad, kaszinózunk kicsit, én telefonálni próbálok apunak, hogy jöhetnek, hamarosan beérünk. Na, azért ez a hamarosan még beletelik némi időbe, le kell ereszkedni a meredekebb oldalon és a forrástól még hosszú(nak tűnő) napos vándorlás a cél. A lejtőbe bele-bele futunk aztán már csak gyaloglás, bár futhatnánk, igazából mindhárman bírnánk, de nekem spec semmi kedvem futni, a srácok meg nem erőltetik....A cél előtt még elhagyjuk a korábban üvöltő zenével futó párost (itt már nem zenéltek, de harsány volt a társalgás nagyon), egy darabon szép zöld fűben megyünk, aztán megérkezünk a faluba, de még kell párat kanyarogni az utcákon mielőtt beérünk az iskolához. A templomkertben apukám és a fiaim várnak, épp delet harangoznak amikor odaérünk.....29 óra után egy utolsó csippantás, oklevél, kődíj, fürdés.....

Biztos sok mindent kihagytam, de így is baromi hosszú és uncsi lett szerintem :) Nem könnyű túra ez, de gyönyörű és fantasztikus az egész hangulata, a szervezők, az önkéntesek munkája, igazi közösségi élmény. Nem hiába kapja rendre az év teljesítménytúrája címet.

Azt hittem, nagyon kicsinálom majd a lábaimat, de így, hogy nem erőltettem a futást, gyakorlatilag hamarabb elmúlt a "robotmozgás", mint a Szentlászló Trail után. A sok gyaloglástól, mászástól izomláz volt a farizmomban is rendesen, de ezek elmúlnak. A talpamnak nem lett baja, nem kenegettem, nem cseréltem zoknit, egy sima aszfaltos cipőben mentem. Szintén a futás hanyagolása miatt nem lett gondom kidörzsölődéssel se, kétszer kentem sudocremet pár helyre, ez elég is volt. Űrkaját semmit sem vittem, az ellátás parádés és nem terveztem magas intenzitáson nyomulni,így reméltem, hogy tudok enni bármit. Így is lett. Süti, süti, aszalt barack, leves, mentaszörp, kávé, no meg a palacsinta :)

Na tényleg ennyi :) Elismerésem mindenkinek aki ezt végigolvassa ;-)