Sztrapkó Norbi a verseny előtt azt mondta, hogy ha "esetleg sikerül", akkor írjak egy beszámolót. Hát tessék...
2012. novemberében vettem részt, feleségem hatására, első 6 órás futásomon, akkor még eszembe sem jutott, hogy valaha 24 órás versenyen induljak. Persze ahogy az lenni szokott, tavaly Sárváron már 12 órát futottam, és a 24 órás versenyzőket az utolsó órájukban látva, már el is határoztam, hogy ebben az évben ezt én is szeretném átélni. Valójában azért az utolsó óráért csináltam.
Az elmúlt 1 évben sikerült rendesen készülnöm, bár sokan riogattak, hogy az időközben megszületett kislányom mellett nem lesz időm a sportra.
Bizakodva álltam rajthoz, mert az edzőversenyeken sikerült a saját elvárásaimnak megfelelően teljesíteni. A sárvári versenynek olyan hangulata van, hogy aki egyszer belekóstol, az többé nem menekül J. A sok barát és futó ismerős jelenléte most is megteremtette a nagyon jó hangulatot, így a rajtnál Ágival már libabőrösen álltunk. Az indulásnál sikerült a tervezett kényelmes tempót tartani,de a napközbeni nagy meleg nálam is megtette a hatását. Szerencsére Ági és Zsolti nagyobb hatással voltak rám! A 6. óránál, amikor Ági befejezte a versenyt, szívesen kiálltam volna én is, de ő kérlelhetetlenül tovább küldött! Ahogy teltek az órák és egyre hűvösebb idő lett, én is egyre jobban lettem. 12 óránál 85 km-nél jártam, kicsit többet szerettem volna futni, de ennyi jött ki belőlem. Ha 12 óra után belegondol az ember, hogy még egyszer ennyi van hátra, hát… Szerencsére éjféltől 2-3 órán keresztül nagyon jól ment a futás, a koffein tabletta is megtette a hatását, magam is csodálkoztam, hiszen nem bírom az éjszakázást. A frissítés BCAA, l-glutamin 30 percenként, 2- 2.5 óránként hosszú felszívódású zselé(10db) +Brutus (ami semmit nem használt)és a házi orvosom kiszáradás ellen írt fel Normolyt port. 5 nappal a verseny előtt elkezdtem szedni probiotikumot a gyomor panaszok ellen, nem is volt semmi ilyen jellegű probléma. A verseny 2. fele jobban ment, mint az első, majdhogynem ugyanannyit futottam, mint az első felében, 5 km-rel lett kevesebb. Holtpontom Ági szerint nem nagyon volt, inkább hisztizések voltak és többet pihentem volna, ha hagynak. 110 km-nél a taktikánk az lett, hogy 7-8 perces km futok, de szerencsére jobban bírtam. Amit számoltunk az pontosan 50 km lett volna, de picit több is sikerült.
Aztán végre eljött a várt utolsó óra. A szurkoló, tapsoló emberek közt futni, olyan volt, mintha energiabomba robbant volna bennem. Végül megszólalt a sziréna (végre nekünk szólt), eufórikus állapotba kerültem, bár még most sem tudom felfogni, hogy sikerült.