Amikor a lassúság legyőzi a hőséget

Pénteken Liu cicust elrendezzük: dupla wc, több tál víz. A nagyihoz vihetnénk "panzióztatni", de már tavaly is Anyukám jött fel kétnaponta hozzá, előtte két éven is habzó szájjal autóztunk vele haza, nem csípi, öregkorára már megérdemel ennyit, hogy nem bolygatjuk. Két napot kibír(vasárnap alig győztük levakarni magukról, nem túl jó érzés, ha egy perzsa macska  a nyakadba akar feküdni örömében, ilyen hőségben...)

Balmazújvárosban szállunk meg, elindulunk vacsizni, egyet elfelejtünk, itt csárdák vannak, nem pedig éttermek, egy darabig bolyongunk, mire leesik, hogy a szállónak biztos van étterme, megtaláljuk.

Győrben az étlapot sem mutatják meg ennyiért és én bizony elcsábulok. Olyat választok, amit csak nyaraláskor eszem (ez nekünk most a nyaralás DDD), párom nem szereti, otthon nem készítek, nem bírok neki ellenállni, jöjjön a VELŐ. Vagyis velővel töltött karaj. Apukám! Akkora adagot kapok bőséges sült krumpil és adag rizs meleltt 4 szelet vastagon töltött karaj. A felét megeszem, másik felét kérem, hogy csomagolják be, isteni finom, de ezt mégsem kellene megenni....

Kis esti séta, párom kipróbálja a bicajt, időben lefekszünk, még aludni is tudok.

Reggel nagy tervekkel előre, tudom, hogy hőség lesz, de úgy érzem futhatnékom van, van motiváció, ha okos leszek meg lesz ez!

Beparkolás, rajtaszámátvétel után elindulok megkeresni Sneci-két, Kálmánt és Rodrigezt, két lépés után integetnek csak két autó választ el bennünket.

Sneci hoz egy fagyisdoboz apró pogit, ami isteni finom, el is fogyott, nem úgy mint az én sütim, amire azt mondtuk majd visszafelé megesszük, de akkor már nem voltunk együtt.

MTB-sek készülődnek, Snecivel kettesben maradunk.

MTB 56 km rajt

Az információn nem tudják elmagyarázni, hogyan rajtol a 14 kili. Egyszer azt mondja megvárhatom Snecit, másodszor, hogy időzónából indulok.

Na akkor ha valakit érdekelne a jövőbeli terveihez: mikor jönnek az első félmaratonista futók Péter Attila folyamatosan mondja, hogy hány percesekkel futnak, a 14 kilisek be vannak terelve egy karámba, ahol az ajtóban egy szervező áll, ha el akarsz indulni mert bírod a 4 perceseket ebben a hőségben csak odaállsz az ajtóhoz, és beenged, úgy, hogy ne ütközz félamartonistával össze. Te döntöd el mikor indulsz, megvárod-e a kedvenc futótársadat az első körrel stb...

Éssss megkapom ajándékba  a nike hivatalos mezét a húgomtól, rögtön meg is veszem, sajnos csak férfi S méret a legkisebb, no meg bízom abban, hogy ilyen meleg nem lesz, mert akkor nem tudom megcsinálni.

Némi bóklászás után plédet terítünk az árnyékba és várjuk a bringásokat, dumálunk. Egyszer csak jön egy érzés, hogy fel kellene állnom és célra tartani a kamerát, mert lassan itt lesznek. Feltápászkodok, próbálok jó helyet keresni, eltelik talán fél perc, JÖN ARANYEMBER! Majdnem lemaradtam.

Csabipontkom a cél előtt

Mari és Kálmán sem sokkel különb, úgy húznak el, Sneci lemarad a fotózásró.

ŐK

Itt  a fa alatt várjuk meg őket, jó koszosak...

Itt egy picit elválnak útjaink, én is megyek rajtszámért, közben kiderítjük, hogy Csabi 33. lett.

Átcuccolunk a rajt közelébe, elcsípem Monspart Saci nénit egy fotóra, folyamatosan burítom magamba az ásványvízet és megpróbálok szundizni kicsit, hihetetlen hamar elment az idő.

Sneci már beöltözve, közben  a csikósok bemutatója érdelekne, de inkább  az árnyékban maradok, a közös bemelegítést mindketten kihagyjuk, Péter Attila közli, hogy nincs 39 fok, csak valamivel 38 fölött.

A kinti hőségnél csak  a női öltözőben rosszabb a helyzet, megváltás kijönni a napra úgy átforrósodott.

Visszafelé Kökény Beába futok, gép nincs nálam (húú, anyukám emlékszel azokra  a mecscekre?? és hogy sírt mikor nem lett meg az arany), szerettem volna vele is közös fotót, azt nem is tudtam, hogy ő indítja  a rajtot....

Snecit közben az induláshoz kísérjük, itt megszólít ... (most elnézést kérek tőle, ott még tudtam a nevét), De most ha agyonütnek sem jut eszembe, pedig megnézném sikerült-e neki  a félmaraton. Több edésonline-os pólót is látok de nem ugrik be senki.

A rajt annyira sportszerű és olyan jó hangulatban zajlik, hogy szívem szerint mennék velük én is.

Még utoljára kisdolog, iszom az izóból, inkább hasonlítok már egy türelmetlen lóra, mint megfontolt futóra.

Megkérem a BSI-t töröljék a következő hívogató mondatot a Hortobágyi verseny anyagából: valami olyan, hogy próbáld ki magad terepen. Helyette javaslom a következőt:

-Kipróbálnád magad az évről-évre megdőlő hőségrekord idején? Válaszd a 7-14 vagy félmaraton távot a Hortobágyon!

A nap legjobb ötlete, hogy belebiztostűzöm a fehér kendőmet a sapimba, és megvizezem, így  a tarkómat mindig nedvesen tartottam, nem volt agyfelforrás. Bár két frisítő állomás közt bőven megszáradt...

Bemegyek a boxba és türelmetlenül várom Snecit. Egyre kevesebben vagyunk bent és feltűnik mennyi a gyalogló, meg az, hogy mindenki szépen kíméletesen fut. 42 percnél eldöntöm, hogy indulok, ha hétpróbás félmaratonosok gyalogolnak, akkor én is fogok, ha tetszik ha nem, de Sneci idejét legalább ne rontsam vele.

Úgy tervezem egy viz -egy kékséget fogok inni a frissítőkön. Az elsőnél vízet.

Elveszem ..........egy korty........emlékek........kórház.........műtétek előtt hashajtás...........pont ilyen ízű amit kaptam................lenyelem.............akkor mindig kihánytam..............felfordul a gyomrom..........

Na nekem nem kell 100 kilit futni, de még ötöt sem és találkozom róka úrral??? Magamra burítom a vízet, izóért már nem megyek vissza, majd  a következőnél pótolom, elég kell legyen amit ittam előte a következő frissítőig. Megpróbálom háborgó gyomrom csillapítani.

Pulzus szépen beál 180 fölé, úgy néz ki ezt kell most tartanom.

Újabb frissítő, pancsolok elveszem a nagy kékséget, megiszom ...........tök forró.........gyomrom kővé mered..........mi a francot kapok már megint.

Tanácstalan vagyok, kocorgok tovább, de  a következő frissítő pontra megszűnik  a probléma, Szerintem csak egy kis pszichés affér volt, semmi bajom a kékségtől szépen megiszom, gyomromból kimegy  feszültség és nem is jelentkezik többet. Közben vizslatom magam vajon leszek-e olyan színű tőle mint Törpilla??

A terep remek, semmi extra, ennél durvább a fű a kétnaponta megtett köreimen, az út is szépen ki van taposva. (mégis megbotlok egyszer, de ugye a ló is pedig annak négy lába van)

Frissítőállomásnál pancsika, ivás, utána séta, lassan indul a kocogás, van ahol érezni, hogy megáll a levegő és égeti a légcsövemet, sokan sétálnak bele, én megpróbálom  a frissítésekhez kötni a gyaloglást, az első körön sikerül is. Talán szereznem kellene bálamadzagot összekötni a lábaimat, akkor azok sem tudnának beindulni.

Rackák pihennek a hodályban, kicsit büdi van itt mellettük, de hát falurúúúú gyüttééé, ne finnyázz!!!

Az első körnél Péter Attilla bemondja, hogy van még egy köröm, aranyember fotóz, nagy könnyebbeség jön rám, meg némi boldogsághormon.

Pancsolok, iszom és kocogok tovább, nézem az órám 190 a pulzus, hopp, Tündüs fék, elfelejtettél a nagy örömben gyalogolni! No csak addig a pasiig, aki ott a pálya szélén szedi a poharakat össze.

Pulzus pihen, innét már le sem írom, a frissítók előtt is kellett  gyalogolnom és az árnyékos részeket is arra használtam.

A második körön a legmesszebb ponton a hodályok mögött, valaki fekszik, de senki nem fut el mellette, emelik a lábát az égnek. Mire odaérek kint van a mentő is, ismeretlenül is jobbulást kívánok a fiatalembernek, sajnos mindig vannak köztünk akikből felkiálltójel lesz, hogy vigyázz óvatosan, ésszel, nem játék ez!

Az utolsó km előtt még adok magamnak egy kis gyaloglást, mert a közönség előtt már nem fogok, Saci nénihez érek legkorábban aki már itt gratulál a befutóknak. A pulzusomat már nem nézem, elönt  a boldogság, kocogok tovább, kereplők hangja, taps, a kanyarban egy 4-5 éves kislány kiabálja, hogy:

- ÜGYESEK VOLTATOK, HAJRÁ!!

Kiráz  a hideg, itt már tiszta borsó vagyok, lehet erre nem futni?

Mindenkinek visszaintegetek, mint Kate hercegnő az esküvőjén, egy pasi ül a  fúben neki is, megéri mert átül a másik oldalra és ott is bíztat.

A cél előtt Péter Attilának is intek, ismét bemond és megnyugtat, nem ennyi az időm,vonjam le az indulási perceimet,  de nem érdekel, bent vagyok, sikerült, ha nehezen és némi gyaloglással is de megcsináltam.

A mosoly önmagáért beszél:

Iszom, pancsolok már sokadszor, átveszem a csomagomat, citromos sört kapok, azonnal megiszom, kérem a páromat, hogy ne fotózzon, mert egy pillanatra eltört  a mécses.

Várjuk Snecit aki érkezik is hamarosan, nekem ő a nap hőse ezzel a félmaratonnal:

Nagy ölelés:

Megbeszéljük a dolgokat egy-egy sör mellett:

Elmegyünk fotózkodni az eredmény kijelzőhöz, felcibálom magammal a dobogóra, igenis hősök vagyunk!

Lassan elbúcsúzunk, rájuk még vár holnap a tatai váltó.

Aranyember slambucot eszik én egy gulyást kérek, ami biztos nagyon finom, de este 9-ig nem érzek semmi ízt, ez az izóital hátránya nálam... Folyamatosan iszom, de rendes adag kisdologra csak 9-kor futja, hihetetlenül sokat kivett ez a hőség belőlem.

Hazafelé megállunk a kilenlyukúnál, de visszajövök én még ide....ha már remekül megy  a félmaratoni táv, hiszen ez egy óriási kihívás.

Lábaimban semmit nem érzek, sokkal többre képesek.

Este megeszem  maradék velősömet, az már igazán jól esik.

Másnap délelőtt indulunk haza, M3-os gyér forgalom, egyszer csak áll a sor, mindenki száll ki, jön a gyerekmentő, aztán két kocsi  a tűzoltóktól, szorongat a sírás. Egy órát veszteglünk, mire renberakják  a baleset helysszínét, szörnyen összetört autók...

Kérlek bennteket vigyázzunk egymásra, az utakon is és a következő hortobágyi sportnapokon is!

Köszönöm mindenkinek aki drukkolt, a frissítőálomásokon dolgozóknak a munkájukat, páromnak, hogy folyton éreztem a jelenlétét, és Snecinek, akiről tudtam, hogy éppúgy küzd és ez óriási erőt adott.

Összes kép itt.