Hm. 5 évvel ezelőtt egy kellemes vasárnap felöltöttem futócipőnek nem nevezhető lábbelimet és megtettem futópályafutásom első futólépteit. Azóta mennyi minden történt. Megtettem jó pár km-t, megismertem jónéhány remek embert, átléptem pár lehetetlennek tűnő távot. Volt néhány mélypontom, volt, hogy nem volt kedvem kimenni futni. Volt, hogy örömömben, volt, hogy bánatomban róttam a köröket Malomvölgyben és idén már 34 km-t futottam július 24-én.

Hogy mennyire messze jutottam? Az idei év versenyei a sikerről szóltak, PB-ket javítottam sorra. Hogy melyikre vagyok a legbüszkébb? Nem tudom. Az egyik könnyen ment, a másikért küzdeni kellett, a harmadik fejben volt jó...

Igaz, hogy ma csak úszással köszöntöm ezt az évfordulót, de nagyon remélem, hogy még sok-sok bejegyzés születik az elkövetkező években ezen a napon.

Tegnap ismét sikerült teljesítenem a Kanizsai 50K-t. Tartottam attól, hogy egyedül nem fog sikerülni, plusz egy hete a térdem szórakozik (pedig a Nike-n semmi probléma nem volt, PB-vel abszolváltam), de sikerült. Ha az elmúlt időszak nem úgy alakul, ahogy alakult, akkor valószínűleg a térdem miatt nem vágok bele, de ahogy barátnőm mondta pénteken, ez most nekem inkább olimpiai akadályverseny lesz, mint futóverseny.

A rajthoz úgy álltam oda, hogy a távtól nem félek - hogy hogyan sikerült ez elérnem, nem tudom, hiszen még májusban is úgy álltam oda a maratonihoz, hogy nem láttam a végét. Most csak attól féltem, hogy a térdem nem bírja. Tudom, hogy nem kellett volna, de annyira eltökélt voltam, hogy ha valami nagyon-nagy baj nem történik (mondjuk nem bírja a lábam és összeesek), akkor végigcsinálom. Mert ez a verseny inkább azért kellett, hogy megmutassam, igen, meg tudom csinálni egyedül is.

Az idő nem volt kegyes hozzánk, szinte végig esett az eső. Emiatt nem is vittem magammal zenét, kicsit tartottam is attól, mi lesz velem, hiszen mindig zenét hallgatok. Érdekes módon, nem volt rossz. Az elmúlt időszak történései eszembe jutottak, volt, hogy énekelgettem magamban, aztán volt, hogy már nem gondolkodtam. :)

32-től vártam a kalapácsos embert, de úgy tűnik, valamelyik kanyarban elhagytam, mert nem jött. Így jókedvűen szurkoltam a velem szemben futó félmaratonistáknak (nekik 10-kor volt a rajt, nekünk 8-kor). Érdekes volt, némelyik sokkal rosszabbul nézett ki, mint én. A forduló után a frissítőpontokon mosolyogtam és megköszöntem a pontokon álldogálóknak a segítséget. Nem tudom, hogy mit csináltam jól, de valamit nagyon jó csináltam, mert végig volt erőm. Már az elejétől frissítettem, egyedül az első fordító után hagytam ki egy frissítőpontot, a többi helyen mindig ittam (vizet és izot váltogatva), és tegnaptól nagyon szeretem a Győri Édes kekszet (majdnem az összes ponton ettem 2-3 db-ot), két helyen almát. Az utolsó 5 km-en durrant be a térdem, akkor már semmi sem hatott, de ott már tudtam, hogy meglesz, még ha sétálnom is kell. Persze akkor a jó időnek lőttek volna, de max. 6 perces kilik aránylag simán mentek.

A hivatalos maratoni részidőm 3:54:05 lett, ez 6 perccel jobb, mint a májusi PB - akkor 4:00:08-at futottam, most a 4:00:24 már a 43. km-nél talált. Az 50K vége 4:42:28 lett, ami 8 perccel jobb, mint a tavalyi.

Nem mondom, hogy könnyű verseny volt, de valahogy fejben nagyon erős voltam és igaz, hogy felelőtlenséget csináltam azzal, hogy sérülten odaálltam, de kellett nekem ez nagyon. Most két hétig nem futok, úszni is csak gyorsúszhatok. Aztán óvatosan nekiállok edzeni, meglátom, mit szól hozzá a térdem. Remélem, ahogy 2006-ban, most is rendben lesz minden.