Természetesen az év futása hol máshol lehetne, mint Zalaegerszegen egy 24km-es versenyen.

Az elmúlt 5évben mindig ott voltam. Tavaly sikerült pályacsúcsot futnom a távon. Ez nem kis nyomásként élt bennem, hogy idén meg kell javítani. Sajnos a verseny előtt csak 2héttel kezdtem el edzeni 3hét kihagyás után. Igazából ez miatt sok jóra nem is számítottam de kiakartam magamból hozni a maximumot. Keményen neki álltam az edzéseknek. 3Hét kihagyás után egyből csináltam egy 70km-es hetet rengeteg szinttel. 4Napon belül futottam 2félmaratont is, hogy legyen állóképesség. Nem voltak gyorsak, hogy ne edzem túl magam csak a km volt a lényeg. Igazából felkészültnek éreztem magam. 1:50en belül szerettem volna minden kép célba érni. A verseny egy 3km-es emelkedővel indult. Garami Árpival futottunk. Már meg se lepődők ha azt mondja lazán futunk és én a végére belehalok. Azt hiszem nem ugyan azt a tempót értjük laza alatt :) Úgy terveztem, hogy megyek pályacsúcs tempóval aztán lesz ami lesz. A tv-toronyhoz nem sokkal hamarabb értünk fel a kelleténél úgyhogy nem mondhatom, hogy bekezdtünk. Az előttem futó 10km-esek se zavartak mert tudtam, hogy lefele rájuk futok szokásomhoz híven. A gond csak az, hogy éreztem hogy valami nincs rendben. Fejben nem voltam ott máshol járt az agyam. Egyáltalán nem a versenyre koncentráltam, így megfeledkeztem a negatív gondolatok pozitívvá konvertálásáról. Ez hamar meghozta gyümölcsét. Már a második hegyre menetelben sétálgattam a meredekebb emelkedőkön. Pedig nem lehet mondani, hogy nem készültem rá, mert csomót futottam a Mecsekben direkt emelkedőkön. 9Km-nél ahol leváltunk a 10km-esekről csodálkozva láttam, hogy akár még mindig meglenne a pályacsúcs. Árpitól addigra lemaradtam de megnyugodtam, hogy legalább fut. Míg nem azt látom, hogy a lejtő alján a kereszteződésben ott áll és rám vár. Onnét kezdve visszavett a tempójából (ami amúgy simán új pálya csúcs lett volna) és tartotta bennem a lelket már amennyire lehetett. A kegyelem döfés az volt amikor 12km körül elment mellettünk 3maratonita (Korpa,Sólyom, Lakatos R.) Akkor már tudtam, hogy csúcs nem lesz sőt biztos voltam már abban is, hogy nem érek be 2órán belül. Vissza volt még egy csúcstámadás mindhárom közül a legkeményebb. Tudtam, hogy séta lesz föle és ha feljutottam már akkor biztos célba érek. A kérdés az volt tudom e tartani a helyezésem. Azt tudtam ha addig nem előznek meg amíg felsétálok akkor lefele és a síkon már nem fognak. A hegy tövében volt a frissítés amit az évek során talán először ki is használtam bízva, hogy erőre kapok aztán megkezdtem a hegymászást majdnem szó szerint mászva. A gond csak az volt, hogy hoztam a haverom aki életében nem futott még ennyit és komolyabban is csak pár hónapja fut. Gondoltam rá, hogy megvárom aztán végigmegyünk együtt. De tudtam, hogy a végén lehajrázna és akkor aztán ezt hallgathatnám évekig, úgyhogy nem volt más választás a semmiből kellett még egy kis plusz erőt merítenem. A szerencsém az volt, hogy ő is elég fáradt volt már és látta hogyha én megtehetem, hogy sétálok akkor neki sem lesz szégyen. A hegy tetejére érve sikerült megőriznem az 50m-es távolságot tőle. Tudtam ha most megindulok lefele mire ő felér akkora lesz a távolság, hogy lemond arról, hogy felfut rám. Szerencsére a taktika bevált még jobban is mint számítottam mert a hosszabb egyenesben visszanézve se láttam. A gond az volt hogy semmi km jelzés nem volt a verseny során és fogalmam se volt mennyi lehetett még vissza. Az utolsó frissítőt is kihasználva mentem tovább, de előbb megtudakoltam tőlük mennyi lehet még vissza. Ránéztem órára és kb. 4km-re volt még 20percem, hogy 1:50re beérjek. Nagyon megörültem nem hittem, hogy van még rá esélyem. Már csak célba kellett érnem. Gondoltam most már csak nem jön semmi közbe sikerülnie kell. Nagyon szenvedtem, de haladtam. Nem tudtam volna gyorsabban futni már. Szerencsére kaptam a városban egy vasúti sorompót is. Tökéletes ürügy volt a pihenésre. Árpi csak mondta, hogy fussunk át már majdnem bent vagyunk, ami így is volt csak 1.5-2km volt hátra, de mondtam, hogy pihenjünk nem jön senki. Kb. egy perces sikerült pihenni aztán feltűnt a távolban haverom is úgyhogy jobb ha mégis átmegyünk a piroson. Szerencsére még 2piros lámpát kaptunk a városban ahol még pár másodpercet tudtam pihenni. Végre beértünk. Árpi még engem akart belökni a célba de szerencsére volt erőm és én löktem őt be. Nehogy már ő legyen a második úgy, hogy végig rám várt. Az idő 1:47:30lett amivel teljesen elégedett vagyok ahhoz képest, hogy milyen szenvedéseket éltem át tényleg 2órán kívüli időre számítottam. Csak 5perccel maradtam el a csúcsomtól ami a séták nélkül simán ment is volna bőven. Na mindegy idén nem lesz kérdés már most elkezdem a felkészülést rá :) Amúgy nagyon jó verseny és nagyon brutális de a hangulat előtte, utána (na meg ezek a szenvedések is közben) feledhetetlen. Nagyon jó volt az uszoda és a szauna utána. Ja és haver is beért a 3. helyre 2.5perc hátránnyal :) És még pár adat, hogy tényleg mennyire szenvedtem 184es átlag pulzus és 208as max ami kicsit soknak tűnik :)