A ma reggeli futás jólesett! Kellemes tempó, laza futás rövidujjúban. Elnéztem közben a paplanba csomagolt kutyasétáltatókat a gáton... :-).

Tegnap meg játékosat futottam. Volt benne egy kevés iskolázás, egy kis fokozó, pár belefutás, így aztán változatosan telt az edzés.

Vasárnap pedig a Kevélyen jártam. Túratempóban. Még sose mentem fel gyalog, mindig csak futva :-). Gyalog viszont olyat is észrevesz az ember, ami mellett amúgy elrobog. Pl. egy, az erdő mélyén álló sziklán elhelyezett emléktáblát. Meg a rengeteg kirándulót, akik a hegytetőn sütkéreznek :-).

A szombat pedig ismét a bringáé volt. Ki kellett használni a jó időt. Kisoroszi felé megint csodás nyugalomban lehetett tekerni. De csak Tótfalutól. Addig... Szentendre horror. Nem is megyek át rajta bringával mostanság, ha tehetem!

... mármint az alapozásnak neki...

Még mindig mélyen formán kívül érzem magamat. A héten az első futás kifejezetten nehezen ment, de a többiben is kevesebb volt az öröm, mint amit megszoktam. A tempó alacsony, ami a terveknek megfelelő, de nem is igen tudok gyorsabbat futni. A pulzus is alacsony, csak az érzés nem az igazi. Kár, hogy nincs érzésmérő öv, akkor lehetne beállított érzéshatárok között futni . A munka is sok, a családot is alig látom. Remélem, sikerül egy kicsit egyenesbe jönnöm, bár az év végi időszak nem sok jót ígér. Illetve dehogynem. Foglaltunk szállást a két ünnep között Ausztriában. Tópart, hegyek, hó, hó, hó... Mindjárt jobb is lett a kedvem

Tavaly (2005-ben) kedves ismerőseim csaltak el Atádra, és futottam egy maratont velük egy váltóban. Ez betett nekem :-): ebből a buliból nem lehet kimaradni!

Az idénre kitűztem egy háromszámos feles teljesítést. Ennek megfelelően igyekeztem készülni, amikor pont 10 nappal a verseny előtt felhívott a csapattársam, hogy sajnálatos módon lesérült :-(, és így nem tudja vállalni a váltót. Épp külföldön nyaraltunk... Gyors segélykérések a topikokon, és a mindig minden jóra kapható :-) Gabesz last minute beszállásásal végül sikerült rajthoz állni. A csapat elszánt hozzálláását a csapatnevünk (A fele se tréfa) is bizonyította.

Az úszásra nem nagyon készültem (egy Balaton-átúszás azért belefért): tudtam hogy a távval és a szintidővel nem lesz gondom, csak a hideg víztől féltem. Az utolsó napon (a legeslegutolsón!) végül felhajtottam egy neoprene-t a legvékonyabbak közül, de ez leginkább csak a lelkemnek kellett, mert a 22-23 fokos víz anélkül is kellemes lett volna. Megszegtem a szabályt, hogy versenyen semmit se szabad kipróbálni, de szerencsére nem lett belőle semmi gond, talán a megfelelő alákrémezésnek is köszönhetően. 1:32:36 lett az időm, végig mellben úszva. Az úszásnemnek és a felszállt ködnek hála a tájékozódással sem volt semmi gondom.

A bringa volt a legvékonyabb számom. Tizenöt éve nem tettem meg komolyabb távot. A régi Csepel félversenyt nem találtam elég biztonságosnak, úgyhogy hosszú tépelődés után májusban beszereztem egy vadiúj drótszamarat. Hozzáértés meg idő híján nem vállaltam az összerakatást, inkább a tíztusás bolt egyik modelljét vettem meg. Bevált. Minden módosítás nélkül használtam, és nem volt vele gond. Az első bringás edzésemre végül csak július 8.-án (!) került sor. Összesen hét edzésem volt, a leghosszabb táv 87 km. Az állóképességemmel meg a frissítéssel nem éreztem problémát, viszont a nyerget szokni kellett rendesen :-), és technikailag is össze kellett rázódnunk a bicajjal (look patent, váltás, stb.). Amikor leváltottam Gabeszt az atádi termál előtt, akkor is tudtam, hogy főleg ezekre kell figyelnem. Meg hogy ne tekerjem el magamat az első körben. A 3x35 km teljesen jól ment. 80 km körül volt egy holtpontom, de 105 után vígan tekertem volna még tovább. 3:45:37-et mértem a távomra. Frissítésre feladott kulacsokat, banánt, meg magammal vitt müzliszeletet, gélt használtam. A társaim segítettek volna ha kérem, de nem kértem, mert ki akartam próbálni, hogy megy-e enélkül. Megy.

Gabesszal azt beszéltük meg, hogy alapból ő lefutja a maratont, de azért meglátjuk majd, hogyan alakul. Kérlelő szemeimre aztán 21-nél szólt, hogy megkapom tőle az utolsó két kört :-). Nagyon örültem, mert nem éreztem volna teljesnek a napot, ha nem futok. A futópályát már ismertem. Most nem követtem el a tavalyi hibát, és saját készletből frissítettem (a frissítőasztalokon dinnye, alma, keksz, szőlőcukor volt, és nekem egyik se fekszik). Bár a futásom volt a legjobban megalapozva, azért ennek ellenére ekkor már nem voltam nagyongyors... (1:11:25) Május elején Bécsben maratont futottam, ott PB-re és 3:30-ra készültem (3:29:36 lett :-)), ezért addig rendes futásmennyiséget gyűjtöttem. (Emiatt halasztottam a bringás felkészülést május utánra.) Ez adta az állóképességet. Az utolsó killerekhez az erőt pedig a pályáról és a pálya széléről szurkolók :-). Ez -- a kölcsönös biztatás a bringás és a futókörök során -- hatalmas ereje ennek e versenynek.

Másnap elmentünk az eredményhirdetésre. Na, aki nem akarja hogy beszippantsa az Ironman, az ne menjen el oda :-)!

A 2006-os háromszámos feles teljesítés sok tapasztalatot adott. Végül 3,8 km úszás, 105 km tekerés, 14 km futás jutott nekem. Ezek után ismerős vagyok a teljes pályán. Tudom, mit várhatok a versenytől, a szervezőktől, a szurkolóktól, a segítőktől. Megéreztem, hogy mit jelent a számok közti 2-3 órás pihenő -- és sejtem, hogyan kezeljem annak hiányát. Tudom, hogy nem tapasztaltam még meg az "éles" depózást -- mindig a számok között váltottunk --, tehát meg kell ezt is tanulnom rövidebb távú versenyeken. És nem utolsó sorban: megéreztem, hogy meg lehet csinálni a teljes távot is!

2006-ban a felesre felkészülésként volt 52 km úszásom, 2143 km futásom, 376 (!) km bringám. A jövőbeli felkészülési célok a fentiek tükrében ismertek. Ha ezeket sikerül teljesíteni, akkor aztán végképp nem lesz tréfa :-).

A novemberi napsütés és a langyos idő már a múlt hétvégén is csalogatott a nyereg felé, de akkor végül elromlott az idő, így nem engedtem a csábításnak. Ma viszont nem lehetett ellenállni. 14 fok volt ebéd után, amikor nekiindultam. A nemrég beszerzett bika pumpával sikerült itthon is 7 kört nyomni a gumikba, aztán elindultam a Szentendrei-sziget felé. Nem sokáig mentem arrafelé. A szentendrei forgalom mindig elrettent. Így hát az elágazásnál nem fordultam le Szentendre felé, hanem mentem tovább... Dobogókőre. Pontosabban úgy voltam vele, hogy -- mivel az eddigi tekeréseimen a sík vidékeket igyekeztem keresni -- megyek ameddig eljutok. Két dologtól tartottam: az emelkedőtől, meg visszafele az átfázástól.

Az első néhány kilométer szerencsére még bemelegítős, így mire a durvább részhez értem, már valamelyest felpörögtem. Elég nagy volt a forgalom mindkét irányban. Jött szembe néhány bringás is, összesen talán néggyel találkoztam. Nem sokkal Csikóváralja után leesett a hátsó lámpám, és ugyan megtaláltam egy bokorban, de egy alkatrésze elveszett... Mindegy, úgyis kellett volna rendes lámpát venni. Ahogy haladtam fölfele, szépen kapcsolgattam vissza, immár ráadásul a kistányér mögött. Ezzel együtt is azért észrevehetően haladtam. Két Bükkfa-nyeregnél a buszmegállóból egy egész csapat iskolás szurkolt, nem sokkal följebb pedig egy SK-hoz feltűnően hasonlító alak :-) villogott rám egy szemközti autóból. Odafönt már csak 9 fok volt. Elsőre 1:10:26 alatt értem fel, innen fogok jövőre a csúcsra gyorsulni ;-).

Egy pillanatnyi néma megemlékezés után indultam vissza, mert nem akartam nagyon lehűlni. Lefele valóban hűvös lett... A szemüvegemet is le kellett vennem, mert kezdett szürkülni. Az úton-útfélen elém kerülő kátyúk és természetes fekvőrendőrök majd' kiverték a kezemből a kormányt. Fékeztem is rendesen, nem mertem száguldani. Szentkeresztnél volt a leghidegebb, onnan jólesett újra tekerni. Jó lendületet sikerült tartani egészen hazáig.

Nem gondoltam volna, hogy november közepén még bringázni fogok, főleg nem, hogy Dobogókőre. Tanulság: ilyen időben a polár nadrág + hosszú felső sík terepen teljesen jó. Ha viszont olyan a terep, hogy ereszkedni kell, akkor muszáj szélvédőt venni felülre, és a lábfejet is védeni kell -- vagy egy melegebb cipőre, vagy lábfejvédőre van szükség. De most alighanem amúgy is lezsírozhatom a bringát áprilisig.

Tegnap túráztunk. Online. Az indulást beárnyékolta heroberto tragikus halálának híre, ami még előző este jutott el hozzánk. Nem ismertem őt személyesen, és mégis -- mint mindig, amikor valaki olyan megy el, aki egy nagyon picit magam is vagyok -- mélyen megdöbbentett, amikor olvastam. Az ember ilyenkor megáll, és elgondolkozik. Egy villanás az élet. És egy villanás, és vége. Hányszor kerül az ember nap mint nap centikre ettől a villanástól!? Milyen sokszor nem rajtunk múlik, hogy az a pár centi megmarad-e, vagy lecsúszunk a szakadékon!? Néha észrevesszük, hogy túl közel jártunk. Utána egy darabig óvatosabbak vagyunk. Aztán sodor bennünket tovább... az élet?

Isten áldjon, Robi! Dobogókő ezentúl rád emlékeztet majd :-(.

A túra kitűnően sikerült. Minden a helyén volt. Csak a Remete-hegy ellenőrzőpontja hiányzott...

Néha félelmetes volt. Csend és vakság. A gáton három lámpaoszlopnyira lehetett ellátni, az úgy 75 méter. Odafelé két kutyással találkoztam összesen, mindketten akkor váltak ki sötét foltként a ködből, amikor már szinte nekikszaladtam a lendülettől. Különösen az ártéren meg hátul a gáton lepett meg fura érzés. Tejbe merülő lomjukvesztett fák és tökéletes némaság. A köd mintha a hangokat, az életet is elnyelte volna. Csak néha hallatszott egy-egy károgás. Aztán a távvezetéket előbb hallottam meg, mint megláttam az oszlopot -- fönt a vezetékek persze a ködben voltak. A párás levegőben életre kelt csúcskisülés éles sercegése viszont már 200 lépésről tudatta, hogy hol is járok. Visszafele találkoztam két futóval is. Addigra alig láttam már a szempillámra kiült kövér harmatcseppektől. Ahogy megálltam nyújtani, odajött két lány útbaigazítást kérni. Először nem tudtam, miért haboztak előtte olyan sokáig. Aztán megértettem. Megláttam ködlepte sérómat a tükörben :-).

Jók ezek a különös élmények. Alig várom már a havat :-).

A BéBu óta kétszer futottam, aztán kivettem a pihenőhetemet. OK, úszni eljárogattam. Tegnap úgy döntöttem, próba-cseresznye, elindulok a "szokásos" körömre, szigorúan kocogósan.

Hát hogy mennyit jelent egy ilyen leállás?! Úgy szedtem a levegőt, ahogy fél perccel gyorsabb tempónál szoktam. Megálltam belemérni a pulzusomba, de az érdekes módon teljesen a helyén volt. A forgóm is meggyógyult, ellenben a bal lovaglóizmomat megint elkezdtem érezni. Mára az rendbejött, viszont méteres izomlázam nőtt olyan helyeken, ahol máskor csak maraton vagy masszív hegyi futás után szokott. Pedig nyújtottam és lazítottam rendesen. Nem is mentem ki ma -- igaz, a munkám nem is engedett volna.

Tegnap még az is történt, hogy kipróbáltam a szombaton dupla árengedménnyel beszerzett Pega TR-emet. Tavaly már szemeztem vele, de valahogy akkor nem feküdt jól a lábamon, legalábbis úgy éreztem. Most viszont teljesen jól esett benne lépkedni. Lehet, hogy az időközben a sima Pegába tett 1000 km teszi? Eredetileg nem terepcipőt akartam venni, de úgy döntöttem, hogy a Pega nem annyira hard trail -- nem is igazán mernék benne komolyabb terepet futni, legalábbis az Omni után. A középlábhíd-erősítés meg az enyhe pronálásgátló pedig éppen jól fog jönni a téli vegyesen jeges-havas-sáros-aszfaltos talajon. És érezhetően jobban dolgozik a vadiúj talpa, mint a nővérének 1000 km után.

Ja, és ma beneveztem a tavaszi maratonomra :D! Persze még várom a visszaigazolást, de remélem rendben lesz. Úgyhogy a tegnapi nappal hivatalosan megkezdettnek nyilvánítom az alapozást. Jó kis 5 hónap következik! :-)

Tegnapra terveztük a Kaán Károly emléktúrát. Aztán hogy olyan szép idő lett, a bringát is kedvem lett volna elővenni. Nem lett egyikből se semmi, gyerekszállítás okán. Sebaj, majd ma. Már majdnem elővettem a bringát, de előbb leültem ide. Most meg kinézek az ablakon, és látom hogy tépi a szél a fákat, a szürke felhőkből őszi eső száguld alá. A bringa marad a helyén. Nincs más hátra, fölkapom a táskát, és megyek csobbanni. Majd még jövök...

...meg is jöttem. Ma többen voltunk, mint egy hete, legalábbis a vége felé. Az elején egyfolytában a vízzel kínlódtam, mármint azzal a részével, amelyik mindenáron a szemüvegem belső oldalára kívánkozott. 2 kilinél ezt sikerült megoldani, akkor meg megérkezett a közönség. Köztük egy kifejezetten csak magával törődő néni, aki bólyának képzelte magát, és egyszerre két sávot is boldogított. Az érdekes volt, hogy jött a sávomba egy másik néni is, aki pont fele sebességgel úszott hozzám képest, de mivel ő nem csak magára gondolt, barátságban megfértünk egymással, meg az időnként 2-3 további sávtárssal. Kellett volna még tíz perc a tervezett távhoz, de azért jó volt ez így is.

Ma olyan lassan sikerült úszni, hogy nem is gondoltam volna, hogy ilyet is tudok :-). Egész reggel lusta voltam... úszni azért volt kedvem, ebből lett a lusta lubickolás, a 27 percen is kívüli tempóval.

Szórakozásképpen, meg a jövőre gondolva 15 hosszanként betettem 100-100 gyors lábtempó próbálkozást. Hááát, nem volt az igazi. Még mindig messze nem érzem hogy menne, ahogy szeretném. Persze gyakorlás nélkül nem is fog, és utoljára a télen csináltam ilyet :-(. Főleg akkor éreztem magamat szétesni, amikor levegővételt is próbáltam kapcsolni a lábtempó mellé. Ha nem lennék ilyen lusta, már rég kerestem volna magamnak egy edzőt, aki segít. Tényleg: tud valaki ilyet a Nagy Városban?

Tegnap meg piramist úsztam. Már tegnapelőtt este kitaláltam, és úgy is lett. Hosszanként növelt távval 7 hossz lett a teteje, 1 hossz pihikkel. A 6-7 hosszaknál azért már oda kellett figyelnem, hogy megtartsam végig a tempót. Jó volt, szerencsére a medence is elég üres volt hozzá, mert ilyet tömegben nem lehetett volna csinálni.

... mondtam magamnak, amikor úgy a 30. hossz környékén észrevettem, hogy a srác, aki a szomszéd sávban úszik és épp utolértem, nemhogycsak rámragadt, de jól láthatóan a fejébe vette, hogy megelőz. Pedig látszott rajta, hogy nem szabadna ilyenben törnie a fejét :-). Látszik is a srácnak a részidőimre gyakorolt jótékony hatása :-), mert ellustulni nem hagyott. Jó volt a víz, jó volt a tempó... A 38. hossznál láttam, hogy elmarad. De ha már lendületben voltam, akkor nosza, az új cél: adni neki egy kört. Volt még 40 hosszam erre. Az első kört 20 hossz után kapta, a másodikat újabb 13 után. Tényleg jó volt, hogy akadt aki tempót adott. Meg tán ő se bánta, hogy egy kicsit meghúzhatta.

Azért ez a tempó még mindig elmarad a pár évvel ezelőtt megszokottól. Úgy látszik, rosszabbul úszom, mint nény éve ;-).

Péntek óta esik. Hol hó, hol eső. Ez persze nem akadályozná meg, hogy kimenjek futni, de a múlt heti két laza futás tapasztalata alapján azt mondtam magamnak, hogy inkább teljes pihit tartok. Mondjuk nem túl hosszút, elsőre e hét végéig. Aztán meglátjuk.

Úgyhogy irány az uszi. Tegnap a szokásos ebéd utáni holtidőben mentem le. Bevált. Szinte végig saját különbejáratú sávom volt. Egész jól is éreztem magam, csak az ebéd helyett elfogyasztott mákos rétes játszott gombócot a gyomromban az elején. 2000 után megtámadott egy kis unalom ez a részidőkön is látszik, de a végére elmúlt. Két forró szaunával öblítettem le a 4 kilit. Ja, és a víz is szinte meleg volt, 23,6°. Ma reggelre le is ment 23-ra. Érzésre lendületesebben úsztam mint tegnap, de az időeredmény nem ezt mutatja. Egy óra volt a penzum, ez is jólesett, bár a tegnapi hagyott egy kis izomlázat a karomban és a vállamban, emiatt is lehettem lassabb kicsivel. Pedig volt, hogy az egész medence az enyém volt :-)! Holnapra még nincs terv, az aktuális peremfeltételeknek megfelelően szabadon alakul majd. Milyen jó is, amikor pár hétre nincs még vázlatos edzésterv se a naptárban! :-)