Azt hiszem megint nagyobb volt a lelkesedésem, mint a tapasztalatom, és nagyobb fába vágtam a fejszémet, mint ami jól esett volna, de így utólag már örülök nagyon, hogy ott voltam és főleg, hogy teljesítettem a versenyt.
Mátra, Galyatető, kb. 10-15 centis hó, napsütés
Felnõtt OB, X2S Rövid táv: 7 km terepfutás + 14 km MTB + 8 km sífutás
Bármelyik versenyszám önmagában elég nagy kihívás lett volna, nem hogy így együtt! Sőt ha őszinte leszek, még külön-külön sem voltam egyikfajta versenyen sem. De hát valamikor ki kell próbálni! :D
A lényeg, hogy a kedv megvolt, Esztivel el is értük a reggeli buszt, irány Galyatető! Ott az első tájékozódási feladat megtalálni a biatlon centrumot, kis kerülő és kérdezősködés után rá is lelünk egy kis völgyben. Emberek jönnek-mennek, zene szól, célkapu már áll, jó helyen járunk.
Első gyanús jel, mikor megpillantok egy nagyon meredeknek tűnő, pár méter hosszú sírámpát „Ugye azon nem kell lemenni??? De de, de nyugodtan gyakorolj, próbáld ki a verseny előtt…” Na, erre nem jutott idő. Viszont a hóban bringázást kipróbáltam, háááát, elindulni nem tudtam, kipörgött a hátsó kerék. Első teleszkóphoz sem vagyok hozzászokva, így olyan érzés volt, mintha vastag szivacson tekernék… A depóba lesem a technikai trükköket, többen eresztik ki a levegőt a gumiból. Én a teleszkópot is kikapcsoltatom.
A völgyből indult a futás, dombra fel, egész a Galya csúcsig, majd fennsíkon futás jobbra-balra és ereszkedés lefelé, a végén kb. fekete sípálya meredekség, ott egyensúlyozva, csúszkálva, hószörfözve sikerült lejutni. És ebből a körből háromszor. Én már az elsőbe elfáradtam, belegyalogoltam, közbe a mezőnytől is leszakadtam. A legfőbb ellenfelem én vagyok. Egyáltalán végig tudom-e csinálni??? Ebben egyáltalán nem voltam biztos, talán a táv felénél gondolkodtam azon, lehetséges, hisz most már közelebb a cél, mint a start volt…
Utána jött a bringázás, vagyis inkább azt is terepfutás/gyaloglásnak nevezném, azzal nehezítve, hogy a kerékpárt is vinni kell. Tekerni kb. a pálya 20 %-án tudok, de ezzel nem vagyok egyedül. A hó összevissza barázdált, nehéz megtartani az egyensúlyt. Szóval inkább sétálok. Első kör pályafelmérés, vajon milyen hosszú, meddig tart, fülelek, mikor hallatszik már a zeneszó, végre megpillantom a biatlon centrumot. Mögöttem egy srác is megörül, végre jöhet a sífutás! Aztán kifejezi együttérzését, mikor közlöm vele, hogy nekem van még egy köröm…
Aztán végre sífutás, ez más kicsit ismerősebb közeg, nyugtázom magamban. Ja de a kezdés, hogy lecsúszni a rámpán! Brrr…. Odacsoszogok, első gondolatom „itt én nem merek lemenni”, második „de muszáj, indulás, nehogy elkezdj gondolkodni rajta”. Így csúszok, erősen fékezve, alul már bátrabban elengedve és láss csodát talpon maradok, örülök, sőt a lendület el is repít sokáig! Jön is mindjárt egy jeges emelkedő, amihez már nem volt karerőm hajtani magam, gondolom a bringatolásban fáradtak el a kezeim. :D Szóval halszálkába lépegettem felfelé. A lefelé részeken pedig fékeztem, mert könnyen begyorsult. Szóval nem volt barátságos a pálya, sík rész szinte nincs is. A második lett a leggyorsabb köröm, már bátrabban síeltem a lejtő részeken. A harmadik körre már nem volt kedvem, hogy még mindig, és mindig van vissza. A negyedik körre kimenet kedvesen motiváltak a szervezők, hogy „van egy rossz hírük, mindenképp megvárunk, míg beérsz”. Szóval nincs mese, még egy kör, nagyon lassan, de biztosan teljesítem és kijelenthetem, hogy a sífutást megúsztam esés nélkül!
Mikor átsuhanok/beesek a célkapun, az eredményhirdetés már nagyban zajlik, és épp engem szólítanak a női abszolút negyedik helyre, így egyből odasíelek a dobogó mellé. Nagy mosoly az arcomon, el se hiszem, hogy végre vége és megcsináltam!:)
„Mindössze” 3 óra 42 percig tartott ez nekem. Sok idő, fejben, lelkileg sok a táv. Ráadásul kicsit meg voltam fázva a verseny előtt, és tartottam attól, h nem fog jót tenni, hogy órákat vizes cipőbe vagyok, de szerencsére nem fáztam rá.
A háromórás buszt már rég lekéstük, a következő sokára jön… keressünk egy vendéglőt! Ami épp zár be, de a tulajok felajánlották, hogy bevisznek minket Gyöngyösig. Ott már jött is a busz mindjárt, így a lehető legjobban jártunk és gyorsan hazaértünk.
Köszönöm szépen a főszervező Viktornak, hogy kölcsönadta a bringáját a versenyre és Eszternek, hogy kijött velem, és szurkolt, fotózott, itatott, a tea nagyon jól esett! :)
Ui: Levont tanulság: km és km között is van különbség, a terepviszonyok, szintkülönbségek és időjárástól függően például ez a verseny megérdemel egy 2-3as nehézségi szorzót egy „sima” országúti versenyhez képest.
Versenykiírás