...Na akkor írok erről is egy blogbejegyzést...másodszori nekifutásra. Sajnos az első lett volna az igazi, mert versbeszedve próbáltam ecsetelni a mai napot, de 2/3-nál, kb egy órai munka után elszállt a gép. Én akkor nagyon, de nagyon mérges lettem, így kikapcsoltam a gépet és elmentem itthonról. Persze amúgy is elmentem volna, mert tésztaparti volt Párizsi Marathon videjó nézéssel egybekötve. Így visszajött a kedvem, s leülők megírni.

Nah, akkor kezdem.. Az a helyzet, hogy annak mindig nagyon örülök, ha egy futóismerősöm eljön korfball meccset nézni (lehetőleg végig:) és ha egy korfos ismerős eljön futni. Szerencsére Csabif (szóval ő korfos) is rákapott a futásra, így együtt mentünk a Kékes lábához. Meg kellett őt vernem a futásban, hiszen a bajnokságban pont tőlük kaptunk ki a harmadik helyért vívott meccsen, s megigértem, hogy a Kékesen revansot veszek az egész csapat nevében. :-) Ami persze sikerült, de ne szaladjunk ennyire a végére.
9-kor indultunk Pestről, de sajnos Gyöngyösön jókora dugóba keveredtünk, így fél tizenegykor parkoltunk le a rajt közelében. Villámgyors átöltözés, majd búcsú Csabiféktől, mert gyorsan végig kellett látogatnom a futótársakat is. Szerencsére ez még sikerült a rajt előtt, de a bemelegítés már nem. Az a rövid kocogás és a sietős nyújtás nem volt elégséges, éreztem is az elején, hogy valami nem klapfol.
Rajt lett; indult a tömeg, egy kis időre párizsi tömeg fílinget éreztem, de 3. kilométertől már ritkult a mezőny. Nem terveztem semmi különöset,  végére 1:10-et, a nyolcadik kilométerhez pedig  45-50 perc alatt akartam érni. A 3. km-nél éreztem először hogy éhes vagyok. Gyorsan végig gondoltam aznapi étkezésemet. Reggel ettem 7kor két szelet mézeskenyeret, majd az úton 1 banánt majszoltam el. Ez bizony kevés volt. Itt hibáztam egyet. éreztem, hogy nem megy jól a futás, annyira nem is élveztem, kötelező dolognak tartottam.
Ha nem a Normafán készülnék edzéseken, akkor biztos feladtam volna az egészet, de tudtam, hogy az én időm majd 8 kili után jön el....addig is kis bolyunk (5-6 fő) rótta a távot. Azt nem mondom, hogy hip-hop, de azért megérkeztünk Mátraházához. A szurkolók sokat tudnak lendíteni rajtunk, így most sem volt máskép. márcsak 3,6 kili, durván 300 méter szinttel. Ez már sima ügy, megfelel egy edzésadagnak a hegyünkön. Persze csak magamnak mondtam ezeket a pozitív dolgokat, mert már belefáradtam, hogy minden kilométertáblánál számoltam a visszalévő távot és szintemelkedést, lefoglalva az agyamat.
Aprólépésre váltottam és beálltam egy állandó sebességre. Sajnos az üres gyomor itt végkép megpecsételte a sorsom, mert nagyon lelassultam, sőt a 10-es tábla előtt még 20 métert gyalogoltam is!!! Ekkor aztán már hallani lehetet Péter Attilát, na, közel a cél. 11-ig valahogy eljutottam, majd megnyomtam a tempót. csak ezen a távon vagy 20 embert bírtam megelőzni, már mindegy alapon futottam, mindent kiadtam magamból. A sípályás részre már nem is emlékszem, csak a földet tudtam nézni és robotszerűen emeltem a lábam és a karom. Egyszer csak felértem. Ott voltam a kő lábánál, előttem éppen lemásztak a kőről, így egyedül mosolyoghattam a kamerákba. Sikerült! Óra megnéz: 1:08:49! jupí, sikerült 1:10-en belül lenni... Átvettem az érmet, csokit, banánt, italt. Kicsit pihegtem, megláttam egy-két ismerőst. Rövid eszmecsere után elindultam lefelé, gondoltam majd Eftomit meglepem és beállok mellé a végére...Amint sétálltam lefele, jött Csabif fel a célegyenesben, sikerült megelőznöm (persze tudtam, hogy sikerülni fog:), így jövőre majd hagyom hogy nyerjen a Kékesen, nekem a korfos érem jobban kell.
Ismerős ismerős hátán (persze nem szó szerint), majd felbukkant 63-as rendszámmal Tomi is. Beálltam mellé, de úgy látszik ő nagyon jól érezte magát, mert végigbeszélte azt a párszáz métert, tehát kellemesen fáradhatott csak el...közben Hauanita suhant lefelé, így hozzája is gyorsan elvágtattam, majd visszatértem a célzónába beszélgetni.
Lefelemenet a 8-astól kocogni kezdtem, el is értem a 6 kiliig, amikor jöttek a Nudlik és felvettek, ezúltal köszönöm nekik ismételten a fuvart.
Gyors átöltözés és irány haza....
Ami jó volt pozitív és tudatos volt: előtte nap plussz 1 liter vizet ittam meg, így elmaradt a fejfájásom és az izomgörcsöm is. 8 km után gyakran váltogattam a futótechnikát, így megmozgattam minden tagomat rendesen.

Aztán pedig a fent említett utó-tésztaparti maratonnézéssel. Szörnyű volt látni, hogy amikor a győztes beért, én akkor hagytam el a félmaratoni távot ottan...hát igen. Fejlődnöm kell, vagy kenyainak születnem a következő életemben...

Két hét múlva Hortobágy...