6 hozzászólásElértem a célom, kijutottam a 100km-es VB-re Winschottenbe, Hollandiába. Láttam, láthattam szép futásokat, nagy futókat, küzdelmeket, feladásokat. A magyar csapat női tagjai: Viki, Éva, és Anita hatalmasat küzdöttek, minden elismerésem az Övék. Peti megállíthatatlannak tűnt, de csak nekünk. Őt a véres zoknija miatt a versenybírók állították ki. Az ő elkeseredettsége ott a helyszínen teljesen érthető volt. Robi sem úgy tervezte, ahogy teljesített, de a legnagyobb tette az volt, hogy a féltávnál mejdnem feladás szintű leamortizálódásából újra tudott kezdeni, és be tudta fejezni. Én viszont nem. A rossz kezdés után kicsit belehúztam, így sikerült a 60. km után megborulnom, amiből a következő húszon sem tudtam felállni, sőt véglegesen kifektettem magam. Az én szereplésemről a blogomon olvashattok:
Köszönöm mindenkinek a biztatást, szurkolást. Igyekszem, hogy legközelebb még felkészültebb, de leginkább fegyelmezettebb legyek.
Először is ne bánkódj! Lesz még alkalmad kiválót teljesíteni, meg különben is, az vesse rád az első követ, akinek nem volt eddig életében elfutott versenye :-)
Persze, nem szerencsés, ha ez pont egy VB-n következik be, de ilyen hibát minden futó, minden ultrás elkövet. Az okosak csak kevésszer. Mondjuk egyszer :-)
Amin viszont elgondolkodtam, hogy vajon mennyire jó az, hogy ennyire az órára hagyatkozol. Tudom, nem vagy ezzel egyedül, és valószínűleg működik, de ha ilyen zaj van, akkor beüt a krach? Ez így szerintem nem ok., én valahogy megpróbálnék az érzéseimre is hagyatkozni. Az ilyen versenyeket meg kell próbálni óra nélkül (is) érezni. Én a jövőben erre helyezném a hanmgsúlyt. Futni tudsz, frissíteni tudsz, meg kell tanulni még versenyezni...
Fel a fejjel! Hajrá!