Azért senior, mert fiúk 40, lányok 30 fölött indulhatnak. Ez egy klasszikus, most rendezték 20. alkalommal, ilyen talán két másik verseny van még, egyik Nagyatád. Nekem nem ilyen büszke a mérlegem, ez volt az első triatlonversenyem, ha egy korábbi, bár szintén versenyszerűen nyomott olimpiai ötpróbát nem számítunk. Nagy az érdeklődés, 125 induló toporgott a rajtnál, olyan is egy-kettő, aki mind a húszon ott volt. Az eredményhirdetésnél pár másodperc néma felállás azon korábbi résztvevők emlékére, akik már nincsenek köztünk, apósom is köztük teker az égi vadászmezőkön.

Az idei év teljesen az ultrafutásba visszatérésről szólt, ami úgy, ahogy sikerült, de megreccsent az achillesem a komáromi 24 óráson augusztus végén, azóta keveset futottam, de sokat eveztem ergógépen. Múlt hétvégén felpumpáltam a bicajt is, és átkoztam magam, hogy itt a szezon vége, és kb. egy kezemen meg tudom számolni, hányszor tekertem. Kellemes meglepetés volt, hogy meglepően jól megy, amit az evezésnek tulajdonítok. Szóval beneveztem a triatlonra, az úszásról meg inkább ne beszéljünk :-)

Beálltam kissé túlzott önkritikával valahová a közepére, és futni kezdtünk. Ketten egyből elléptek, utána hosszan nyúlt a sor, én pedig megkezdtem a felzárkózást. A futótáv 3 kilométer, kavicsos töltésen, ami a specialitásom, legtöbbször ilyenen edzek. A fordítóig nagyjából megtaláltam a helyem, visszafelé kicsit lassultunk, de nem akartam legénykedni, nem bíztam igazán a felkészültségemben :-) A depót a hetedik helyen sikerült elérnem, ha jól számoltam.

Hát igen, a depózásban a triatlonisták jobbak, de legalább összetömörültünk egy bolyba páran, nem kellett egyedül törnöm a szelet. Akik ellépek vagy hárman a depózáskor, két kilin belül váltott vezetéssel megfogtuk, hátulról is volt, aki felzárkózott, összeállt egy 10-12 fős sor, ami nagyjából végig megmaradt. Előttünk még hárman voltak, látótávolságon kívül. A táv 16 kilométer, 4 kör, két kilinként fordító. Ez nagyon technikás, helyezkedés, erős fék, akik elöl fordulnak, erőből kigyorsítanak, aki hátul, küzd, nehogy kiszakadjon szélárnyékból, mert sosem jön fel többé.

Meglepően bírtam, bár két kör után már nem vezettem, mert az a három-négy ember,a ki elöl forgott, nem nagyon akart mást előreengedni. Ez érthető, mert minél hátrébb van valaki, annál nehezebb volt jól kijönni a fordítókból. Szóval utazgattam, élveztem a nosztalgiát, hogy ott vagyok a mezőnyben.

A végén azért kicsit felpezsdült a vérem, különösen, hogy tudtam, nekem a verseny csak a bicaj végéig tart, utána nincs esélyem úszni az első tíz között a triatlonistákkal. Így a végén kicsit belehúztam, támadásnak azért nem nevezném, de sikerült párszor tíz méter előnnyel a boly előtt, a negyedik helyen beérni a depóba.

Ezzel a dicsőséges idők véget is értek, már a depóban elhagytak páran, a medencében pedig helyreállt a világ rendje, még az előre tervezett fejesből is befogott orrú segges lett, aztán meg húztak el mellettem a triatlonisták, mint az angolna. Azt hittem, menni fog pár hossz gyors, de pár tempó után feladtam nehogy belefulladjak, végigtempóztam a 300 métert mellben. Nem tudom, végül hányadik lettem, talán meglesz az interneten.

Merci (ő indult tavaly, még nyert is valami kupát) és a lányok szurkoltak, végig volt hozzá erőm, hogy kitekintgessek és észrevegyem őket. Igazából nem fáradtam el, bicajon még maradt bennem, az úszás pedig technikai dolog, nem tudtam megterhelni magam.

Összességében jó élmény volt, a jövőben mindenképpen a multisport irányba szeretnék menni, mert a tiszta futást már nem nagyon tolerálja a lábam. Na hajrá, a nagy áttörés jövőre várható :-)

P. S. Megjegyezném, hogy tetszett a bolyban uralkodó sportszerűség és egymás segítése, ehhez képest az országúti bicajosok igencsak arrogáns és egymást anyázós banda :-)