Vagyis kikötőváros, ami már önmagában is egyfajta garancia a fejlődésre, a kereskedelemben forgó pénz vonzza a lehetőségeket az élet más területein is, legyen az ipar, kultúra, politika. Persze erre a kelták még biztosan nem gondoltak, mikor megalapították a várost Kr.e.-i 3. században. Csak jó helynek tűnt: kellemes az éghajlat, a napsütötte lankákat jól termő talaj borítja, van édesvíz, a „nagy sós” közelsége pedig biztosítja, hogy a telek ne legyenek túl szigorúak.

Minden adott volt a város fejlődéséhez. És az ott élők ki is használták a lehetőségeiket. A történelem során többször is Franciaország fővárosaként funkcionált Bordeaux, legutóbb a második világháború alatt, mikor Párizst megszállták a németek.

Az azóta eltelt időszak pedig a békés fejlődés jegyében telik. A terület gazdagsága adott, nem kell az energiákat a felzárkózásra, a hibák kiigazítására, pláne nem a nyomor felszámolására fordítani. Napjainkra az ország kiemelkedő kulturális központjává nőtt fel a város. Az alapok már megvoltak: a 18. században XV. Lajos az egész városközpontot felújíttatta, át- és kiépíttette az infrastruktúrát. Hogy a mai Óváros (az UNESCO kulturális világörökség része) nagyon párizsias hangulatú, ez egyáltalán nem véletlen – azonos a főépítész. Csak épp fordítva történtek a dolgok, mint gondolnánk: Párizsban utánozták Bordeaux-t, az volt kész előbb. Napjainkban, az EU keblén és támogatásain is tovább szépül a város. Az elmúlt évek látványos sikere a rakparti sétány. Lebontották-eltúrták a folyóparti házakat, így a várost mintegy kinyitották a folyó felé, hangulatos, virágos, napsütötte „andalgóutcát” hozván létre a helyi szerelmesek és a turisták legnagyobb örömére. De gyakran látni itt futókat is! És ha már sétálóutca: itt található a Sainte-Catherine, ami 1,2 km-es méretével Európa leghosszabb sétálóutcája.

Na de félre a képmutatással!

Ki az, akinek Bordeaux neve hallatán ne a borok jutnának eszébe elsőként?!

És méltán. A térségben kb 120 ezer hektáron terülnek el a szőlőültetvények, évi 6 millió hektó bort szűrnek a termésből. Ez 90%-ban vörösbor, tradicionálisan cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot, gazdag csersav tartalmú, nagytestű, száraz vörösborok. „A nagy bordói izzó és súlyos, mély és titokzatos fekete vér.” A bordóis pohár a többi vörösboroshoz hasonlóan nagyobb és öblösebb, mint a fehérborosak, de pl a burgundistól eltérően ennek a szája majdnem párhuzamos, vagy enyhén szűkül fölfelé (semmi esetre sem hajlik kifelé), hogy a bor a kehelyből egyszerre kerüljön az egész nyelv felületére, így a könnyed anninokat és a testes érdességet egyszerre élvezhetjük. Az ilyen típusú borok a „vörös húsokhoz”, vadételekhez, marhaból készült sültekhez illenek. Ha igazi különlegességre vágyunk, szarvasgombához, vagy kecskesajthoz is megkóstolhatjuk. És még valami nagyon fontos! A vörösborokat nem szabad túlhűteni! A testes aromák, jellegzetes csersavas ízek akkor kerülnek leginkább élvezhető egyensúlyba, ha 14-18 fokon (alig hűvösebb, mint a szobahőmérséklet!) fogyasztjuk!

Bordeaux – 1953 km. A Gugli szerint autóval 18 óra 42 perc. Nekem futva 197:12 volt.

Update: Alicante - 2.377 km.