Ebből is látszik, nem vagyok az elhamarkodott lépések embere.  A történet immár 8 hónapja lapul a kék vonalas füzetemben, ahova buzgón jegyzeteltem a túránk folyamán, napról-napra, tavaly júliusban. Most pakolás közben a kezembe került, olvasni kezdtem és beugrottak a vidám percek. Bepötyögöm ide, remélem kedves barátaimnak is mosolyra szalad a szája az emlékek nyomán.

2011.07.03 (vasárnap) Hárman csajok elindultunk! Belevágtunk életünk kalandjába, ahogy Tandi fogalmazott. És ez a kaland tényleg életre szóló lesz, nemcsak maga az élmény, de a hosszúsága is azzá teszi. Terveink szerint minden évben egy hetet szánunk biztosan arra, hogy az Országos Kék Túra útvonalán végigmenjünk. Így hosszú évekre megvan a tuti program július első hetére.

Ünnepélyes óraindítás után elindultunk a velemi háztól föl, Írottkő felé. Az első szakasz csak kb 15 km, Írottkő és Kőszeg között, és egy egy kis emelkedő, fel Írottkőre. Ez, mint kiderült, 5 km kemény kaptató volt. Az elején még lelkes hármasunkból 2 km elteltével kezdtek feltörni az első sóhajok, de vissza-visszatekinte káprázatos kilátás kárpótolt minket izzadságunkért, ami ebben a ritka hűvös júliusi időjárásban komoly dilemmát okozott: folyamatosan öltöztünk-vetkőztünk. Nem sokkal a várva-várt kezdőpontunk előtt egy nyíl jelezte, hogy a meredek lejtő alján megtekinthetjük az Apostolok Fáját. Mély egyetértésben kijelentettük, hogy bár nagyon izgalmasan hangzik, ez nekünk most nem olyan fontos (persze, lemenjünk, hogy aztán újra fel...). Aztán végre egy emelkedő tetejn meglláttuk a pecsételő pontot. Nicol felkészültségének köszönhetően volt nálunk tinta és tintapárna, így megtörténhetett az első pecsételés, bekerült az első pecsét és dátum tiszta füzetünkbe. (Éljen-éljen!) Innen egy darabig a gerincen, kényelmes úton haladtunk. Az eső hol eleredt, hol elállt, de nagyon nem áztunk, nem zavart minket. Egy idő után elkezdett lejteni utunk, és egy jó darabig csak lefelé haladtunk. Ez eleinte jól esett az emelkedő után, később persze már a lejtő miatt kezdtünk kicsit durcásak lenni. (Mindig kell valami, ami miatt duzzoghatunk.) Meghökkentő hirtelenséggel váltogatták egymást a lombhullató- és a fenyőerdők. Néha olyan sötét fenyvesen haladtunk keresztül, hogy régi, gagyi horrorfilmek jutottak eszembe. Tandi elől diktálta a tempót. Kijelentette: "Túl vagyunk a felén, innentől kell feléledni!" Nicol meg is jegyezte, hogy olyan, mint a sárkányhajókon, aki elöl ül, és diktálja az ütemet... a ... hogy is hívják... a ... STROKE!

Az Óház tornyába felkapaszkodva akaratlanul is elgondolkodik az ember az idő végtelenségén! Ezeken a köveken, ahol mi most állunk, már évszázadokkal ezelőtt is álltak, jártak, éltek emberek. Leérve a Hét vezér forráshoz újabb pecsételés ceremónia után ittunk Álmos, Előd, Ond, Kond.... vizéből.  A szúnyogok nem kíméltek minket, így sietve indultunk tovább Kőszeg felé. Lassan elértük a Kálvária templomot, majd Kőszeg házait. A városon belül elvesztettük a kék jelet, mely addig az erdőben mindíg egyértelműen mutatta az irányt. Kis kavargás, útbaigazítás után célba vettük a vasútállomást, ahol még válogathattunk is, hogy milyen pecsétet szeretnénk kapni. Ezzel az első szakasz végére értünk, fáradtan és éhesen vettük irányba a Cáki csátdát.

KŐSZEG

A kisvárossal igazán előző nap (júli. 2. szombat) ismerkedtünk és barátkoztunk meg, mert sejtettük, hogy a túra után már nem nagyon lesz erőnk várost nézni. Utunkat a belvárosban egy hangulatos pékségben kezdtük, egy kis szénhidrát feltöltéssel. Barangolásunk első állomása a Jézus Szíve templom volt. Amíg a templom előtt fényképezgettünk, bentről orgonaszó hangzott fel, mely becsábított minket. 

Azt hiszem mindhármunk nevében mondhatom, hogy váratlan, kedves élmény volt a Virágudvar, mely véletlenül akadt utunkba. Érdeklődve bekukucskáltunk, és egy kedves férfi fogadott minket, aki elmesélte, hogyan született biokertészetük ötlete, és hogyan valósították meg. Röviden bemutatta a gyógynövényeket, amik valóban úgy burjánztak az udvarban, hogy az ember úgy érezte magát, mintha a paradicsomba csöppent volna. Ez a BIODIVERZIFIKÁCIÓ!

A városka hangulata, a kis házak, színpompás virágok, kedves utcák magukkal ragadtak. Az ember eljátszik egy pillanatra a gondolattal, hogy milyen lehet a nyüzsgő, zajos Budapest helyett, egy ilyen nyugodt, békés városkában lakni.