Mondhatnám,hogy többet futást soha,de ez igy kemény lenne :S de egyenlőre tuti nyugdijazom a futócipőm.
Reggel már stresszeltem egy kicsit,de nem baj,azt mondtam,hogy menni fog és fejben erős vagyok,ez a lényeg.
hát a számitásaim sajnos nem úgy jöttek össze
elég jól indultam és elég jól tartottam magam,aztán egyszercsak valami elromlott :S
már éreztem a záróbusz motorját a hátsómba :S ha törik,ha szakad el kell jutnom a váltó helyig.
Váltóba és egyénibe is indultam,bárcsak ne tettem volna :S
a váltószakasz elött nem sokkal megjelent mellettem Kovács Ági (olimpiai úszónőnk),aranyosan buzditott,hogy nem sok van én meg persze örültem,mint állat,hátha mégis sikerülhet.
Bildának átadtam a chipet és zavartam el fele,hogy menjen. éreztem,hogy zsibbad a fejem,nem éreztem jól magam,mentem,hátha mégis jobb lesz.
Aztán 14.km és kész,vége
záróbusz,majd átkanalaztak a mentőbe és a célig “pihenőztem”.
Rókakoma jött és ment is.
Bilda azt mondja,hogy az én felemet megcsináltam,Ő is az övét és ez a lényeg,de nekem mégis nagyon fáj
és tényleg sokszor feladni 100x nehezebb,mint végigcsinálni,hát nekem most tényleg nagyon nehéz
a maratont még csak-csak valahogy feladtam,de ezt most nehéz,nagyon nehéz megemésztenem
Az elmúlt évek futásait,szurkolásást és mindent köszönök mindenkinek,nem sorolok,mert félek kihagyok valakit. de főleg Bildának,aki mindig jött velem és együtt csináltunk minden ökörséget.
Azt hiszem most egy fejezet véget ért és a futás mint olyan már nem lesz az életembe jelen,azonkivül,hogy néha lelógok a szigetre,de ennyi,itt és most abba kell hagynom,igy is túl mentem a saját határaimon!
Majd elmúlik az elkeseredés, és másképp látod a dolgokat...