Érkezett egy kérdés az előzőekhez kapcsolódóan: a billentyűm fejlődési rendellenesség miatt kétosztatú, ilyen volt, ilyen is marad. Azonban eredetileg egy ilyen billentyű is zárhat elég jól, csak sokkal hajlamosabb egy idő után már nem jól zárni. A balkamrám (nem tudjuk pontosan, de) feltehetően nem volt nagyobb régebben, csak az utóbbi időben nagyobbodott meg, ahogy a sporthoz szükséges mennyiséget pumpálta. Lehet, hogy a kamaszkori sportolásnál még jobban zárt a billentyűm.

A második részben kiderült mi a bajom, és a várakozás lett a következő hónapok, évek programja. Itt folytatom.

Csakazért is futás?

Próbáltam picit befeszülni a professzorral való beszélgetésben, hogy mi lenne, ha mégis futnék picit. Elmagyarázta, hogy mindenkinek javasolják a sportot, még a transzplantáltaknak is (azóta figyeltem munkásságát, nagyon sportpárti), de nekem most nem. Minél kisebb volumen, annál tovább bírja a szívem így. Végül azt mondta, hogy jó, akkor 120-as pulzus alatt fussak.

Betartottam az absztinenciát addig is, de ha egyszer azt mondja, hogy lehet, akkor fogtam egy pulzusmérős órát, és másnap lementem 120-as pulzus alatt futni. Erről aztán kiderült, hogy szinte lehetetlen. 7 hónapot kihagytam, nem jó a szívem, így a 120 pont egy olyan határ volt, ami annyira idegesítően lassú, hogy nem ment, képtelen voltam edzeni. Konkrétan gyalogolva érdemben gyorsabb voltam (kisebb pulzussal). Szenvedtem pár hétig, de abbahagytam.

Megpróbáltam váltóban egy 7 km-es távot futni a maratonváltón. Szomorúan tapasztaltam, hogy mennyire visszaesett a teljesítőképességem. Nagy szenvedés volt, pedig 130-as pulzust is megengedtem, mondván verseny. Rossz volt.

Próbáltam a futásban maradni úgy, hogy sokat olvastam, TF-es tankönyveket, mindenféle témakörben, alapok (anatómia stb.), edzéselmélet és társai. Kerestem olyan futót, akit segíthetnék játszásiból. Találtam is meg nem is. Valójában, aki már futott, és elkötelezett volt, annak megvoltak a saját elvei, nem igényelt többet, csak pár havonta pár kérdés megvitatását, aki pedig nem volt elkötelezett, az hamar abbahagyta, aki pedig egyik kategóriába se esett, azt valamilyen sérülés vitte messzebb a sporttól. A tanulság számomra, hogy sportot kezdők edzésénél nem edző és sporttal kapcsolatos tudás kell, hanem prófétai és marketinges képességek, azaz győzködés. Az meg nem izgat. Azért így is büszke vagyok egy barátomra, aki ez alatt jutott a 0-ról egy félmaraton közelébe, azóta is fut, félmaratonnyi kiló leadása után.

Végül felszámoltam minden kapcsolatot futással, triatlonnal. Abbahagytam a fórumok, cikkek olvasását, és a társak motiválását is takarékra tettem. Egy kapocs maradt: a Szigetfutás szervezését már főszervezőként vittem tovább. De ez társadalmi munka, részemről nem sport. Azért mindig ott motoszkált, hogy kinevelek pár szervezőutódot a feladatra, hogy egyszer majd én is futhassak.

Macikávék

Tehát tudomásul vettem, hogy nincs állóképességi sport. Azért kerestem pótlékot, vicces rész jön:

- Elkezdtem sportjelleggel játszani egy 95-ből származó, eredetileg amigás számítógépes játékot (Sensible Soccer), amely minden idők egyik legjobb ügyességi játéka, így a mai napig élő Vb, nemzeti bajnokságok stb. vannak, élőben és netes játékban is. Elég tehetségtelen vagyok a játékban, de sok gyakorlással, kitartással egy magyar bajnoki bronz összejött egyik évben az egyik verseny, ennek értéke nem olyan magas: nagyjából 10-12 magyar versenyző van. Nemzetközi szinten egyszer eljutottam a legfelső osztályig (az már több százas mezőny), de ahhoz még kevés volta, hogy azzal tudjak valamit kezdeni. Igen, egy számítógép előtt ülünk, de sport ez is. :)

- Elkezdtem sakkozni, amiben még tehetségtelenebb vagyok, de az a baj vele, hogy sakkban nincs amatőrsport, nincs tömegsakk, és az a kis kör is hamar feloszlott, ahova jártam, amikor a pár mester realizálta, hogy a résztvevők nem tehetségesek, és pénz sem lesz a dologból.

- Végül elkezdtem tai-chízni, annak is az ezoterikus maszlagtól tisztított változatát http://www.taoistataichi.hu/, amely nagyon bevált, mint mozgásforma, mindenképp folytatni szeretném az állóképességi dolgok mellett.

Sensible, sakk, tai-chi. Mindet élveztem, a szélső kettőt fogom is folytatni, de nagyon távol voltak attól az érzéstől, mint amikor a szokásos esti futóútvonalamon köszönök a minden este utamat ugyanott keresztező sünnek, vagy amikor egy kellemes lejtőn suhanok a Börzsönyben.

Az egyetlen kicsit is állóképességi dolognak a mindennapos munkába és mindenfelé bringázás maradt, de persze nem sport jelleggel. Néha reggel siettem, vagy hazafelé elkapott a versenyszellem, de a bringázás csak arra volt elég, hogy érezzem, hogy még tudok mozogni.

Felfele leépülés és gyerekek

Minden nap épültem le, még ha ezt nem is éreztem minden nap.175 cm magas vagyok. Mielőtt 2007-ben futni kezdtem, akkor 75 kg-ig mentem föl. Fogyni nem akartam a futással, sőt jóval többet ettem, de 3 év futás, edzés végére 65 kg lett a versenysúlyom, és persze egész magas arányban izom. Ehhez képest a leálláskor évente jött föl 5 kg. A végére majdnem elértem a 80 kg-ot, úgy, hogy visszapróbáltam magam fogni az evéssel (egyébként is mértéktartó vagyok ebben). Ijesztő hozzátenni, hogy az izmaim leépültek, testesebb, de gyengébb is lettem. Lehet, hogy 3 év alatt 20 kg zsír jött föl rám a mínusz izmok miatt.

Volt még egy fontos változás, bár nem függ össze szorosan a történettel, de mégis fontos: Amikor tiszta lett, hogy mi a bajom, mik a kilátások, akkor megkérdeztem az orvost, hogy vállalhatunk-e gyereket, megnyugtatott, hogy persze, így 2010-ben megszületett a lányom, majd 2012-ben a fiam.

Meddig tart a várakozás?

Nagyjából félévente jártam a vizsgálatokra, rutinszerűen kaptam a választ, hogy semmi változás. Nem is voltam türelmetlen. Egy idő után megpróbáltam pedzegetni, hogy meddig lehet ez változatlan, meddig húzható a műtét: az orvos nem akart tippelni, de amikor bepróbáltam az 5 évet, akkor csóválta a fejét, hogy annyival azért ne számoljak.

Igaza lett, mert 3 év után, a 2012 szeptemberi vizsgálat után azzal hívott, hogy sajnos romlottak az adatok, eljött a műtét ideje. Meglepődtem, mert azt hittem már örökre tart ez az állapot, hozzászoktam, éltem, ahogy éltem. Tudtam, hogy izgalmas, változásokkal teli időszak kezdődik. A feleségem ekkor volt 7 hónapos terhes a fiammal, így külön érdekes volt a szitu.

Találkoztam egy sebésszel, aki értelmesen elmondta, hogy miért kell megcsinálni a műtétet. A balkamra nő, közben a fala vastagodik, de egy idő után nem tud tovább, és elkezd vékonyodni, ekkor pedig már baj lesz. Berakják a műbillentyűt, és ezzel együtt kicserélik az aorta elejét műérre, mert az is kitágult már nálam (erről korábban nem tudtam, vagy nem volt), de ez egy viszonylag gyakori műtét. 3 éve készültem azzal a kérdéssel, hogy bár nem vagyok gazdag, de létezik-e valami olyan eljárás, beépítendő rész stb. ami jobb, mint amit a TB támogat. Nemleges válaszra számítottam, de meglepetésemre azt felelte, hogy már egy ideje agyal rajta ő is, hogy volna egy másik megoldás. Ez pedig a billentyűplasztika.

Bikuszpidális aortabillentyű

Nem írtam még tulajdonképpen, hogy mi volt a billentyű hibája. Nagyon egyszerű: az aorta billentyű normálisan háromosztatú, de az enyém kétosztatú volt. Ez egy elég gyakori probléma, a lakosság 1-2%-át érinti, és férfiaknál kétszer gyakoribb. Sokan élnek ezzel tünetmentesen, nincs is ezzel semmi baj, ha jól tudom, csak 30%-ban okoz problémákat. Az ábra jól mutatja a különbséget a normális (háromosztatú) és a hibásan fejlődött (kétosztatú) változat között:

Sokáig funkcionálhat a kétosztatú billentyű, de egy idő után előfordulhat, hogy az egyik vitorla a „lefityed”, és ekkor már nem zár. Ez történt nálam is. Könnyen lehet, hogy az intenzívebb hosszútávfutástól előbb jelentkezett a probléma, amit inkább szerencsének tartok. Ugye hagyományosan kivágják a hibás billentyűt, és mechanikus, műbillentyűre cserélik. Viszont pár éve elkezdték az úgynevezett plasztikát, azaz a meglévő billentyűből kialakítani egy (újra) jól záró billentyűt. Ez egy szinte teljesen új eljárás, Nyugat-európában három évvel korábban kezdték el. A dolog feltétele, hogy a beteg fiatal legyen, mert meszesedett billentyűn nem lehet plasztikát csinálni. Új az eljárás, kevés az beteg, akinél minden feltétel teljesül, ezért van még alacsony számú műtét eddig.

Life with plasztika, itsz fantasztikus

Végül, hogy miért sokkal jobb a plasztika, mint a műbillentyű:

• Egyrészt nem kell egész életemben vérhígítót szednem a trombózis veszély elkerülésére.
• Másrészt nem lesz fertőzési gócpont.
• Harmadrészt nem kattog :)

A későbbi sebészem szerint még egy nem tökéletesen záró plasztikázott billentyű is jobban zár, mint egy műbillentyű.

Tehát plasztika! Ami 2009-ben még nem jött szóba, 2012-ben már lehetőség. Természetesen elmondták, hogy mivel egy nem sztenderd állapotot kell helyreállítani, hanem létrehozni egy sose volt működő állapotot, így ez egyáltalán nem biztos, hogy sikerül, mikor ráengedik a vért, újra beindítják a szívet, akkor derül ki, hogy jó zár-e. Készenlétben ott van a műbillentyű, és berakják, ha nem megy a plasztika.

Olyan, mint a szívatás, csak fontosabb

Ezután elkezdődött egy hónapig tartó huzavona, amelyet nem szeretnék részleteiben leírni, de a lényeg az volt, hogy a magyar sebész ezt a műtétet még nem csinálta, tök új, és ugye nagyon kevés betegen lehet. Ezért idehozna nekem egy nagyon tapasztalt német sebészt, aki megcsinálná, és nagyon nagy szaktekintély. Ez igen jól hangzik, de a szervezés nagyon problemás volt. Végül 2013 tavaszra az orvos is feladta szervezést, és úgy döntött, hogy megcsinálja a műtétet elsőként rajtam. Természetesen nem arról volt szó, hogy sose műtött még szívet. Egy vezetős sebész, transzplantációkkal stb., más billentyűn, más rendellenességen plasztikákkal, de pont ilyet nem csinált még. Belementem. Közben kiderült, hogy van Magyarországon egy még vezetőbb sebész, aki viszont egy tucatot már csinált ebből a beavatkozásból. Végül ő műtött, és utólag azt mondom nagyon jól történt. Pedig az utolsó pillanatban a német mégis elvállalt.

Gondoljon bele az olvasó, hogy az előbbi bekezdés volt az, amikor nem írtam le a rengeteg fordulatot a „ki műt” témakörben, amihez még a „mikor műt” témakörben is adódtak csavarok. Ami talán a leglényegesebb, hogy több alkalommal is nagyon nehéz döntést kellett hoznom, olyan dolgokról, amelyekre nagyon kevés rálátásom van, és amelyek viszont az életemet nagyban befolyásolják. Hogy végül valószínűsíthetően jó döntést hoztam, abban nyilván szerepet játszik, hogy igyekeztem, de a szerencse, és többek segítsége legalább ennyit számított.

Eddig bírta

Volt még egy csavar a történetben. Kirobbanó formában már rég nem éreztem magam, 2009 emléke messze volt. De átlagemberként normális kondiban voltam pl. a napi bringázásnál. Idén tavaszra ez megváltozott, miközben még folyt a műtét szerveződése, egyszer csak, viszonylag hirtelen elkezdtem gyengébben lenni. A lépcső kezdett nehezen menni, ha a lányomat is felvittem, akkor az utána fél órás légszomjat jelentett, és a bringánál is éreztem, hogy nem megy, de nagyon. A végső döntéseimben a választásnál ez is szerepet játszott.

Végül június közepén ott álltam, hogy műtenek. Hogy mi történt a kórházban, azt majd a következő részben mesélem el.