Nyár végén találtam ki, hogy a sok verseny mellett kéne valami örömfutást is rendezni. Valami vicceset, alulról jövő kezdeményezésben, önkéntes alapon, jókedvűen.

Hamar meglett az ötlet: éjszakai városi futás. Az utolsó hatos villamos kigördülése után végigfutni a sínek között. Hidak, Nagykörút. A táv 8,6 km, idősebbek is elkezdhetik.

Az ötletet szervezkedés követte, a futós levlistán meg is egyeztünk egy időpontban, majd a szeptemberi-októberi városi extrém-sport rendezvények miatt legott el is halasztottuk. Végül eljött november tizenegyedike, és végre megvalósult, amit kiterveltem.

A különböző előzetes találkozások nem annyira jöttek össze, így a Móriczon gyülekeztünk. Kertészgével és Pifuval többeket útba igazítottunk (tramváj sesztnadcaty ogyin, tam; nem, a hármas busz arrafelé áll meg valahol), akik a láthatósági mellényeink alapján hivatalos személyeknek vélhettek minket. Közben az öntapadós 6É jelzéseket is felragasztgattuk a mellények hátára. Járatszám nélkül nem lett volna érvényes. Végül összesen heten jöttünk össze; negyed egy felé tettük sínre magunkat, és az ajtók zárása utánk - manyanyima-manyanyima - elindultunk. Az első pár száz méteren tüdőre, rekeszizomra erősítettünk: egyszerre röhögni és futni nem is olyan egyszerű.

Eleinte Fül (az egyetlen lány) státuszát próbáltuk bemérni: felváltva volt Gyurcsány Ferenc közeli rokona illetve Aba Botond lánya, akinek kedve szottyant éjjel futni, mi meg hatan badigardként, őt elől-oldalt-hátul közrefogva futottunk az őszi körúti éjszakában a Józsefváros mélyén...

Közben (majdnem) minden megálló nevét bemondtuk, a tilos jelzésnél helyben futva vártuk a váltást. A bíztatásokat, dudálásokat hálásan fogadtuk, a hidakon kicsit fáztunk a szélben, ügyeltünk a Népszínház utcai váltókra, és nem kanyarodtunk le jobbra. A Blahán eltekintettünk az aluljáró érintésétől, a New York palota előtt Frank Sinatra-t énekelve, dalunk ritmusára futottunk. A Király utcánál felvettünk egy utast, aki a Nyugatiig jött velünk, és még fényképezett is. (Viszontlátjuk-e valaha azokat a képeket?...)

Az is vicces volt, ahogy a Honvéd utcából kihajtó taxis járt. Mivel a "villamos" elé kanyarodott és nem adta meg az elsőbbséget, sajna már nem tudtunk idejében fékezni. Heten nagyot csaptunk a csomagtartójára, és ez jelentősen fölvidította a következő pár száz métert. A taxis meg - látszott - már-már kipattant, de aztán elrettent a marcona sárga mellényes éjszakai hősöktől. Meg utasa is volt...

Balázs öccse, Gergő ezen felül meghökkentő pesti villamosos témájú adatözönnel és szakzsargonnal kápráztatott el mindenkit. (Tudta Ön azt, hogy 1927-ig volt lóvasút a Margitszigeten? Mi sem, egészen addig, amíg a Margit-híd közepe felé haladtunkban Fül föl nem vetette, hogy nem futunk-e be a szigetre egy körre? Kézenfekvő volt, hogy nem, mert nincs sín, amióta...)

52 perc futás után a Moszkva téren lepacsiztunk egymással, aztán egy kis Széna téri célfotózkodás után szétszéledtünk.

Nagyon jó volt. Olyan jó volt, hogy ilyet nem lehet csak egyszer csinálni, úgyhogy minden hónap második péntekjén (dec. 8. a következő) éjfélkor találkozó a Móriczon, ottahol véget érnek a sínek. Kell láthatósági mellény, 6:30 körüli ezrekkel lehet számolni, mehet az e-mail a futós haveroknak, kocogós levelezőlistákra.

Ja, és elő fogom keresni a jelmezes ládából a piros villamosjegy-lukasztó apparátomat. Nehogy valaki érvényes jegy nélkül utazzon...

(Külön köszönet Pifunak és Fülnek az eredeti beszámolómat kiegészítő adalékokért, amelyeket szépen beledolgoztamebbe az írásba.)