A viselkedési függőségek között új jelenségnek számít a testedzés-dependencia, amiről nemrégiben itthon is reprezentatív felmérés készült. Az addiktológia alapjai című szakkönyvsorozat szerkesztőjével a káros mértékű sportolásról, az edzésbe menekülésről, a monotonitás kereséséről és megküzdési kísérletekről beszélgettünk.

Magyar Narancs: Hogyan lehet közérthetően definiálni a testedzésfüggőséget?

Demetrovics Zsolt: Az a túlzott testedzés, ami problémákat okoz.  Ugyanúgy, mint a kémiai addikcióknál, például az alkoholizmusnál sem  csak a mennyiség alapján diagnosztizáljuk a függőséget, bár kétségtelen,  hogy egy bizonyos szint felett egyértelműbb az ártalmasság. A  dohányzásnál meg, ugye, bármilyen mennyiség káros. A testedzésfüggőség  azért speciális, mert egy bizonyos mennyiség nemhogy nem káros, hanem a  testi-lelki egészség egyik fő komponense. Hogy mennyi a sok, az  egyéntől függ, nemtől, életkortól, edzettségi szinttől, családi  körülményektől. Akinek öt gyereke van, és fél napot bármilyen edzéssel  tölt, ott biztos komoly problémák lesznek ebből.

A profi a munkán kívüli idejében regenerálódik. Egy  amatőrnek maga a sportolás kellene, hogy regeneráció legyen, mivel a  sport célja alapvetően a kikapcsolódás, közérzetjavítás. De ha valaki 8  órát munkára, 8 órát alvásra és a maradék 8 órát sportolásra, az azzal  kapcsolatos gondolkozásra szán, akkor ki fognak esni dolgok -  párkapcsolat, család, hobbi -, amik az egészséges életvitel részét  képezik. A függőség alapvető komponense, hogy valami más helyett  csinálom a dolgot, hogy elkerüljek egy olyan tevékenységgel való  foglalkozást, ami számomra problémát jelent. Ha valaki azért fut, hogy  kikapcsoljon a mindennapokból, és például ne azon kelljen gondolkoznia,  hogy miért nincs párja, miért van valakivel konfliktusa, akkor már nem  valamiért, hanem valami elől fut.

MN: Akár egy alkoholista?

DZS: Igen, de itt még inkább a mértéken van a hangsúly. Aki meg  tudja tenni, hogy futás közben kimossa magából a sok feszültséget, az  oké, mert amikor másnap bemegy melózni, akkor frissebb, erősebb lesz. A  sport ebben az esetben a testi-lelki rekreációt szolgálja, és akár a  probléma felszámolását is segítheti, hisz akad, aki sport közben jól át  tud gondolni mindent. Az alkoholnál sosem megoldás az ivás, ellenben a  futásnak lehet egy megoldást segítő funkciója.

MN: Hol fordul át a dolog egészséges mértékből függőségbe?

DZS: Aki kevésbé tudja oldani magában a feszültséget, más eszközt  keres. Alkoholt, játékot, drogot. A gondokat ezek a szerek és  viselkedések nem oldják meg, csak átmenetileg enyhíthetik a velük  kapcsolatos szorongást. Eltérítik az embert, kikapcsolják. Minden  addikció akkor ártalmas, amikor azt a módosult tudatállapotot csak azért  keresem túlzott mértékben, hogy ne legyek jelen a mindennapi  valóságban. Már nem az a jó, amikor csinálom, hanem az a rossz, amikor  nem csinálom. Ezek közt lehet a sport egy egészséges kiút: de ez is csak  akut stresszkezelés; nem problémamegoldás. És egy ponton túl már nem  arról szól a sport, hogy a stresszt levezesse, sőt, magától a sporttól  leszek stresszes. Azon jár az agyam, mikor tudok menni edzeni, nézem a  weboldalakat a sporteszközökről. A testedzés ebben az értelemben - az  egyéb addikciókhoz hasonlóan - hibás megküzdési kísérlet. Átmenetileg  enyhíthet a problémákon, ezért vonzóvá válik, és ismétlésre serkent,  hosszú távon azonban a problémák elmélyüléséhez vezet. Mindig az a  kérdés, hogy az adott viselkedés hozzáad a testi-lelki jólétünkhöz, vagy  elvesz belőle. Ezért nehéz megítélni a testedzésfüggőség mértékét. Nem  az a helyzet, hogy ha valaki szenvedélyesen el akar érni egy eredményt,  azt megbeszéli a feleségével, hozzárendel bizonyos időt, és az életét  amúgy rendben tartja. Ez az elkötelezett amatőr típusa, aki "odaszánja"  magát a sportjának, komolyan csinálja, fontos neki, mert ettől  teljesedik ki. A függőnek csak látszólag van egyéni célja, ám ettől  felborul az élete.

MN: Testképzavar is állhat a testedzésfüggőség hátterében?

DZS: Van elsődleges, önmagában álló és másodlagos, evészavarra  épülő testedzés-dependencia. Ilyenkor testsúlykontrollálás címén jelenik  meg az edzés, majd a dolog elszabadul. Ezek kölcsönösen tudják  erősíteni egymást. A testedzésfüggők közt is akad evészavaros, és  fordítva.

MN: Miként fest a testedzésfüggő "pályaíve"?

DZS: Elkezdenek sokasodni a gondok, amit fokozatosan a  sporttevékenységgel söpör a szőnyeg alá. A sport kiemelkedik, és  fontosabb lesz minden másnál. Lényeges faktor az idő és monotonitás. Ha  valami időigényes, akkor a függő gondolkozása szerint több időt lehet  vele eltölteni. És ő pont ezt akarja. A monotonitás is fontos lehet,  mert aki el akar szakadni a gondoktól, az általában hosszan tartó  tevékenységet keres. Megjelenik az obszesszív jelleg is: amikor az  illető nem sportolhat, fejben akkor is folyamatosan erre készül,  tervezgeti. A ciklikusság alapvető jellemző; gyakorlatilag nincs  nyugvópont, egy edzés vagy verseny után a kielégültség csak átmeneti, és  előjön a késztetés. És ez az igazi addiktív komponens: sosem lehet  hátradőlni, hogy "most jó". Amikor túllépsz a határon, az nem kellemes  dolog. Ez is az ismérve a függőségeknek - eljön a pillanat, amikor nem  az élvezetről van szó, a tevékenység elveszti az önmagáért való örömöt.

Ha valami megakadályozza a függőt a tréningben, akkor a szokásos  megvonásos tünetegyüttest lehet megfigyelni: irritált, ingerlékeny,  ideges lesz. Fontos a tolerancia is: hogy ne legyen megvonásérzet, egyre  nagyobb téteket kell tenni, nagyobb célok és még extrémebb-

DZS: A testedzésfüggőség azért is sajátos addikció, mert nem  stigmatizált, sőt, elfogadott, társadalmilag jutalmazott dologról  beszélünk. Ezért sem fordul orvoshoz az amatőr. Fel sem merül benne,  hogy ez betegség lenne. Régen pozitív addikciónak gondolták a  testedzésfüggőséget, mert rövid távon vannak jó hatásai, például  tekintélyt és elismerést lehet vele szerezni. De klinikai értelemben a  függőség betegség, s így végeredményben mindenképp negatív. A  testedzés-dependencia a munkafüggőséghez áll közel, az is "megbecsült"  dolog. A Nobel-díjas feláldoz dolgokat, mégis élvezi a munkálkodást,  eredményekre tör. A munkafüggő nem kap Nobel-díjat, holott ő is húsz  órát dolgozik. De azért vállal sok, akár unalmas, örömtelen munkát, mert  számára nem az az elsődleges cél, hogy eredménye legyen, hanem hogy ne  kelljen mással foglalkoznia. És nem nehéz megfogni, ki a problémás. Az,  akinek az életét rosszabbá teszi a testedzés: testi-lelki egészségében,  egzisztenciális vonatkozásokban, párkapcsolati, családi vagy  munkaviszonyaiban. A kérdőíves felmérések elég pontosan megmutatják az  addikció mértékét.

MN: Mennyire gyakori a testedzésfüggőség?

DZS: Országos reprezentatív mintán végzett kutatásunk szerint -  ilyet a Budapesti Corvinus Egyetem Viselkedéskutató Központjával  együttműködésben a világon mi csináltunk először normál felnőtt  populáción - 0,3-0,5 százalékunknak van ilyen típusú addikciója. Ha a  heti rendszeres edzést végzőkre vonatkoztatjuk ezt a számot, akkor  közöttük ez Magyarországon 2-3 százalék.

 Akinek sorban tönkremennek a  párkapcsolatai, mert az ápolásuk helyett több száz hosszt leúszik, azzal  baj van. Nem azt mondom, hogy ne adjunk fel időlegesen dolgokat egy  szép kihívás érdekében, de ez a célkitűzés úgy meg tud borulni, hogy  egészségtelen lesz. Kell, hogy legyen cél és szenvedély az ember  életében, de nem szabad, hogy ez az élet más fontos területeit rombolja.

------------ na én nem járok a nagyatádi kocsmába, nem tivornyázok a vivicittán, én makkegészséges vagyok

https://www.youtube.com/watch?v=y0sik4yZHY8