A "kellemes" hőmérsékletnek köszönhetően nem nagyon merek futni. Viszont pénteken egészen közelítette alulról a hőmérséklet a nulla fokot. :) Napközben még olvadt is! Így hát el is indultam a szigetre munka után.

Azt nem állítom, hogy világosban odaértem, de még nem volt egészen sötét. A Jászai felől sétáltam a Margit hídon. Gyönyörű volt a Duna. Zajlott a jég és a naplementében valami leírhatatlan színt öltött a folyó. Mintha belülről fénylett volna a víz alólról, különös kékséggel. Le is ragadtam tátott szájjal bámulni a vizet a szigeti lejárónál. Aztán csak rászántam magam, hogy márpedig én ma futni fogok. :)

Az öltözőben persze leragadtam beszélgetni. Ilyenkor úgyis csak a teljesen elvetemült őrültek járnak futni. Akiket természetesen majdnem mind ismerek. :) Tök sötét lett, mire elindultam a két körnek.

Az első 5 km egészen jó tempóban ment (hozzám képest értsük a jó tempót!). Bár a Margithíd felőli részen, ahol most nem járnak a buszok, s így megmaradt a hó nem volt kellemes felfele futni.

Mint korábban már írtam, mostanában a szokásosnál is szétszórtabb vagyok. Olyan 6 km körül valami furcsa bajsejtelem fogott el. Odanyúltam a hátsó kabátzsebemhez. Nyitva volt és üres. Ajjajj! Ennyire nem lehetek pancser! Képes lettem volna elhagyni az öltözőszekrény kulcsát?! A múltkor a lakáskulcsot hagytam el ugyebár. Pedig ha elhagytam itt kell lennie a belső körön. Meg fogom találni! No, innentől gyökkettővel kocogtam, erősen bámulva az utat. Minden eldobott papírzsepit és kisebb, megmaradt hófoltot közelebbről megvizsgáltam (szemüveg nélkül ugyebár a fehér szekrénykulcsot marhára látom :) ).

Azért végigtapogattam az első zsebeket is, hátha a zsepik közé tettem valami elborult pillanatomban. Semmi! No sebaj, biztos van pótkulcsuk a MAC-ban. Pénz is van nálam a büntire. :P Igen ám. De vajon hányas szekrényben is vagyok én most? Soha nem jegyzem meg. Felesleges is, rá van írva a kulcsra. Talán 85? 86? Valami ilyesmi. Na mindegy, úgyis meg fogom találni. Itt kell lennie ezen az 5 km-es körön! Azért a csatornafedelekre kissé bizalmatlanul néztem.

Olyan 2 km-t tettem meg így. Aztán valamiért (tényleg nem tudom miért, mert egyáltalán emlékeztem és most se emlékszem a mozdulatra mikor bezártam a szekrényt) odanyúltam a futógatya zsebéhez. Mivel az nagyon kicsi, télen, mikor a futódzseki rajtam van soha nem teszem a nadrág zsebébe a kulcsot. Hát most bizony a nadrágzsebbe tettem!

Még jó, hogy ilyenkor nagyon kevesen vannak a szigeten. Nem emlékszem pontosan mit mondtam, de nem volt épp szalonképes ellenben igen hangos. :) Innentől megint "normál" temppóvel tudtam futni. Sajnos közben feltámadt a szél és úgy egyébként is kezdett marha hideg lenni. Ami januárban, este fél 8-kor nem is csoda. 

Sikerült beérni a MAC-ba fél órával zárás előtt. Szóval minden jó ha a vége jó! De hétvégén valami hatalmas nagy alvást csapok, mert kezd elegem lenni belőle, hogy testőr nélkül önveszélyes vagyok.

Megint köhögök. :( Szinte már megszoktam. De marhára elegem van belőle. Azértis elmentem ma futni. Igazából dacból. Nem volt rossz. Amíg futok nem köhögök. Csak mikor megállok. :P Meg tudom én, hogy dacból semmit sem szabad csinálni, mert előbb-utóbb sérülés lesz a vége. :(

Eddig megúsztam. Bár a múltkori talpgörcs durva volt. A futás sem ment rosszul. Bár nem jó, hogy még 5-10 km-ekkel "küzdök". Ilyenkor már 15 km-eket akartam futni, meg gyorsulni. :( Mondjuk mindentől függetlenül elindulok Bécsben a félmaratonon. Ha Bécs:Manó 2:0 lesz is a vége.

Nagyon nem jól van a lelkem. Tavaly februárban abban reménykedtem, hogy a műtét után nem fogok köhögni. Abban is reménykedtem, hogy tudok végre fogyni. Egyik sem megy. A pulzusom sem csökken. :( S sajnos egyiknek sincs ismert oka.  Az irodavezetőnk néha megjelenik az asztalomnál egy üveg mézzel meg egy kanállal és fejcsóválva sajnál. Szerinte olyan vagyok, mint egy vezeklő. És nem érti, hogy bírom ilyen nyugodtan a köhögést. (Mintha tehetnék ellene bármit is. :( )

Kolléganőmmel tervezzük, hogy járunk majd úszni. Jó lenne. Szilveszterkor megismerkedtem egy túrázós csapattal (ismerősön keresztül). Nagyon szeretnék velük menni, de tudom, hogy nem bírnám. :( Az egyikük triatlonozott. Ez az, ami az örök vágyálom marad nekem, úgy tűnik. Páran javasolták a jógát pulzuscsökkentésre. Lehet, hogy kipróbálom. Veszteni valóm nincs. Feljebb nem fog menni.

Fejben sem vagyok rendben. Sok a kavar körülöttem, bár egy részét én okoztam. Veszettül szétszórt vagyok. Ez is veszélyes. Még csak Pápáig vettem buszjegyet Pénzesgyőr helyett, elhagytam a kulcsomat, rossz összeggel adtam fel csekket, telefon PIN-kóddal próbáltam kiiktatni az iroda riasztóját és minden kiesik a kezemből, de félek, hogy valami nagy bénaságot fogok csinálni. Pl.: nem veszek észre egy autót, leesek a lépcsőn, vagy ilyesmi. Ahogy egyszer állt helyemben sikerült elejtenem egy bögrét, úgy a lépcsőn is le tudok esni minden külső rásegítés nélkül. Ez két hét karácsonyi szabi és pihi után nagyon nem megnyugtató állapot.

Bécs pedig közeledik és én nem tudok heti 3-szor eljutni futni. :(

Szóval maradt a dac. Menekülök az évek óta jól ismert mumusaim elől. Nem tudom mi lesz a vége. De nem adom fel. Futni fogok továbbra is. Legfeljebb 5-10, max. 15 km-eket.

Lassan.

Sokáig.

Ha kell évtizedekig...