Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy nincs a gyárban több német vendég. Nemrég elment a legutóbbi inspekciós szakasz is. Aztán körülnézve kicsit a saját házam táján is, azt tapasztaltam, hogy ebben az évben mindössze két blogbejegyzést alkottam. Na, nem azért mintha annyira semmi nem történt volna ebben az évben, hanem az állandó kapkodás miatt. Nem szeretek csak úgy kutyafuttában írogatni, így aztán ha maradt valamikor egy-egy szabad órácskám (ami ritkán adatik meg jelenlegi körülményeim között), azt inkább más, számomra kedves elfoglaltsággal töltöttem ki (pl. egy-egy újságcikk elolvasása, játék, biciklizés). Marad most az ömlesztett, felsorolásszerű leltár, mert azért mégiscsak lenne miről írnom:))

Az év eleje, meg a tavasz, egészen május közepéig úgy maradt meg emlékezetemben, mint a kínlódások korszaka. Itt fájt, majd amott, mindez reggel, este és éjszaka és hónapokon keresztül. Társaságra vágyva azért kiszenvedtem magamból egy Vivicittát, egy Flóra futónapot meg egy-két fitnesz-rendezvényt. És ekkor jött a lehetőség…..:))

Az új munkahely nemzetközi cégcsoport kötelékébe tartozó lévén, nemzetközi rendezvényeket tud szervezni saját berkein belül. Imígyen egy futóversenyt is szerveztek csak úgy, a dolgozók kedvtelésére. Mindez, mint utóbb kiderült, immár tíz éves hagyomány. Szerencsére mindig egy másik országban rendezik meg, így némi világlátással is párosul. Nem kell azért hatalmas fesztiválra vagy embert próbáló feladatra gondolni: általában 10 km szokott lenni a kitűzött táv, és a versenyzők is többnyire hétköznapi, átlagos gyári dolgozók. Csak azért többnyire, mert a mezőnyt mindig 3-4 perccel veri egy svéd hölgy, aki a versenysportból igazolt át, de hát ez van.Idén, május legvégén, Brnoban zajlott a verseny, a Brno-tó mellett, dimbes-dombos partszakaszon lett kimérve a táv. Az időjárás a Nike Félmaratonéhoz hasonlatos volt, de ez 10 km-en azért jobban tolerálható:)) De mindez nem is lényeges, csak az, hogy nagyon jó buli volt és sikerült a nők között a 4. helyezést elcsípnem. Mondhatni nemzetközi siker:)) A táv végülis 9,5 km volt, az időm 46:11, ami számomra az eddigi legjobb. Nem is tudom, hogyan csináltam, azóta sem sikerült hasonló. Remélem, jövőre is lesz lehetőségem rá, hogy részt vegyek rajta, és hátha meg tudok nyerni egy pár kollégát is az ügynek, hogy ne egyedüliként kelljen képviselnem ezt a régiót. Aztán jött a K&H-váltó, számomra igazi élmény. Találkozhattam végre sok, eddig csak internetről ismert Edzésonline-taggal. A verseny is tetszett, 5 perces km-ekkel sikerült teljesítenem. És a forró nyári nap megkoronázásaként hazafelé jól meg is áztam:)) Valamikor július eleje táján eszembe ötlött, hogy én októberben maratont szeretnék futni. Ahhoz meg nem ártana elkezdeni a felkészülést. Akkortájt heti 40-50 km-t futottam, ami számításaim szerint nem elégséges a maratoni felkészüléshez. Szóval, júliusban már tudatosult a dolog, hogy valamit tennem kellene, de egyelőre csak fejben láttam neki az edzéseknek, helyette a nyaralásra és a két teljes gyerekmentes hét (óvodai és bölcsődei szünet a nagyszülők kedvéért) élvezetes eltöltésére koncentráltam:))

Júliusban is így maradtak a heti 40-50 km-ek, annyi változatossággal, hogy Ausztriában beletettem kis hegyi futást, meg esőben futást, és egyszer megkerültem a Zeller Seet (11 km-nél valamivel több). Nagyon élveztem, hogy a magyarországi hőségből kiszakadva, reggel 10-12 C fokban lehetett nekiindulni edzeni a nyár közepén. Meglepetésként ért az is, hogy itt vannak kijelölt, kitáblázott futóösvények, erdei gimnasztikai pálya (teljesen ép, a táblák is mintha újak lennének, és ivóvíz!); a Zeller See körül kijelölt futópályán 4 helyen ingyenes WC és ivóvíz. Be kell vallanom, korábban én még ilyet nem láttam. Persze a futás közben elémtáruló látvány sem volt utolsó. Kedvenc helyem Kaprunban a Klammsee parti ösvénye volt.

Na, de visszaérve a hazai hőséghez, már tényleg ideje volt kicsit többet futni. Sajnos, a stratégia most is hiányos, a reggelekből egy óránál többre nemigen futja futva, este meg teljesen elképzelhetetlen az edzés, így maradtak a hétvégék a hosszabb menetekre. Július-augusztusban azért átlagosan összejött a heti 60-70 km. Sőt, az edzőtábor hetében majdnem 80. Azóta már sikerült is egyszer túlszárnyalnom a 80-at pár km-rel.A nyár másik igazi nagy eseménye az edzőtábor volt az Edzésonline szervezésében. Én már a meghirdetés napjától kezdve éreztem, hogy mindenképpen el akarok menni rá. A férjemet már nem volt ennyire könnyű meggyőzni,de végül beadta a derekát és ő is bevállalt 3 napot.  A tábor gyönyörű erdei környezetben, jól felszerelt házikóban, kiváló szobatársak mellett:)) indult számunkra. A program tényleg pontosan, az előre elhatározottak szerint zajlott, még jó, hogy volt egy ilyen stabil koordinátorunk és ötletgazdánk Zilaci személyében. Nem volt sok tétovázás, felesleges egyhelyben toporgás, az idő mindig kellően be volt osztva. Nekem leginkább a Kékestetőre futás tetszett, főleg, amikor már hazafelé a puha erdei tűlevélszőnyegen haladtunk – végre vízszintesen. Utolsó nap inkább pudingot jelentettünk: egyrészt esett az eső, de sokkal nagyobb visszatartó erő volt a vízilabda-válogatott olimpiai döntőjének közvetítése. Azért a 3 darab teljesített edzésprogram is megtette 3 napos izomláz formájában a hatását. És akkor még nem is említettem a közös evészetek hangulatát, meg a bográcsosok fenséges ízét, ja, és persze, az esti borozgatós karaokés bulikat sem lehet kihagyni:)) Köszönet érte még egyszer minden szervezőnek és segítőnek, ebből hagyományt kellene teremteni. Persze a fényképezőgépet szokás szerint otthonhagytuk.

A szeptember rengeteg munkával és egy hőségben kínlódós Nike Félmaratonnal indult. A munka kitartott egész szeptemberben, a nagymeleg szerencsére nem. Futottam egy nemhivatalos maratont nagyon kellemes futóidőben a Duna-parton, majd egy héttel később egy kínlódós 22,6 km-t, amit azóta sem hevertem ki. A nemhivatalos maraton fölött érzett sikerélményt gyorsan elrontotta ez a sérülés. Az Achilles és a külső sarokcsont közötti mélyedésben fáj, húzódik valami, terhelésre még a térd felé is sugárzik a fájdalom. Persze, a hivatalos maratoni verseny előtt két héttel kellett, hogy történjen mindez. Gondoltam kis pihentetéssel majd elmúlik, így utána következő héten csak 27 km-t, verseny előtti héten kb. 17 km futottam. A pihentetéssel valamicskét javult a helyzet, de a féllábon ugrálás még mindig nagy kihívásnak számított. Így aztán a fenti előzményekkel, vegyes elképzelésekkel vágtam neki első hivatalos maratoni versenyemnek.