A Vár a Hármas azon versenyek egyike amire már hosszú évek óta szeretnék eljutni, de mindig vagy azon vagy egy hét különbséggel volt a 12 órás OB-vel. Idén ez változott, és szinte az utolsó pillanatban beneveztem. Az, hogy maratoni távon 1760m szint van nem nagyon izgatott, az már inkább, hogy a bonyolult útvonal és a kis létszám miatt eltévedek, már sokkal jobban. Hónapok óta nem futottam hegyen, csak pár magashegyi túrám volt, futásilag az elmúlt hetekben bőségesen raktam kilométert a lábaimba, szóval a legkevésbé se lehetett azt mondani, hogy készültem és pihent lettem volna. Úgy voltam vele, hogy jóleső küzdéssel 5 óra alatt célbe érek.

Hajnalban ébresztő, a cuccaimat még este nagyjából este összekészitettem, így reggel már sok dolgom nem akadt velük. 5 helyen szerepelt a leírásban, hogy lesz frissités meg néhány kék kút. Pár falat reggeli, aztán elkocogtam a rajthoz. Rajtszámátvétel, kis beszélgetés, a 0-ás kőnél fotózás, aztán rajt. Egyből emelkedő, irány a Vár. Aztán át a Gellérthegyre. Ott már kezdett szétszakadozni a mezőny. Megálltam egy pillanatra bekötni a cipőmet, eltünt előlem mindenki. Utána persze rossz felé mentem, de aztán szerencsére gyorsan meglett a helyes út. Onnantól kezdve nagyon figyeltem a felfestett nyilacskákra. A taktika az volt, hogy amit lehet megfutok viszont a nagyon durva lejtőket a térdre és a fáradtabb combizmokra való tekintettel óvatosan megyek le. A Svábhegy felé, először csak hosszan sunyin emelkedett, pont ahogy szeretem, de a Diósárok utca már hosszú és durván meredek volt. Aztán vissza le a Kis Svábhegyre, majd fel a Normafához. Ott újra terep, jól futható kifejezetten élvezem pedig emelkedik. Féltáv Erzsébet kilátó, megnézem az órát, hát eléggé rezeg a léc az 5 órás teljesitéshez. Jó lenne az aszfalton lemenni, de az út a piros jelzésen megy. Lefelé felgyürödik a betétnek a szövetboritása a talpam alatt. Megigazitom, de pár perc múlva megint. Cipő le, betét kivesz, boritás letép, aztán lehet is menni tovább. Szép Juhásznénál nem látom a jelzést, gyorsan megnézem az itinert a rajtszám hátulján, irány a Hárshegy. Onnan lefelé Kalmár Karcsival beszélgetve benézünk egy elágazást az erdőbe de minimális csak az eltérés. Lassan átérünk Hidegkútra, munkaügyből régebben megfordultam arra, és nagyon jól tudtam, hogy combos emelkedők vannak arrafelé. Róka Laciékkal is sokat kerülgettük egymást, most szépen együtt poénkodva másszuk a hegyeket. A nap süt, jó meleg van, izzadunk rendesen. Hüvösvölgy, innen már egy bő félóra alatt simán fel lehetne érni, de mint mindig van egy hosszabb út. Karcsi megindul, kicsit leszakadva megyek utána, már Óbudán vagyunk amire utolérem. Laciék lemaradtak. Az utolsó frissitőnél elöbb indulok, Karcsi jön utánam, rövidesen utolér és együtt másszuk az emelkedőt. Régebben sokat jártam arra, már jelzések nélkül is odatalálok. Mondja, hogy ha tudok menni, nyugodtan induljak meg, de én már úgy vagyok vele, hogy pár perc miatt már nem rohanok, meg társaságban különben is jobb szenvedni. Fenyőgyöngyénél a kútnál még egy utolsó frissités. Számolgatunk, 5:20 is lehet akár a vége, aztán rövidesen le kell jönni az aszfaltról, durva terepes emelkedő jön. A kitérő után vissza az aszfaltra. Az adótorony már nagyon közel van, a célidőt persze módositottuk 5:25-re, pár perc múlva 5:30-ra. A kanyarban az aszfaltról le, jöhetett a célemelkedő. Már kezdett úgy tünni, hogy soha nem lesz vége, amikor végre beértünk. Fent némi pihenés, aztán elköszöntem, nem akartam sokat várakozni, mert nagyon lemerevednek az izmaim. Lefelé találkoztam a mezőny végével, a tanácstalanabbakat eligazitottam, hogy merre kell menni. Rövidesen éreztem, hogy eléheztem, szerencsére pár percre voltam már csak a Daubnertől. A fagyi életmentő volt, bár a fáradságon már nem tudott segíteni. Gyök kettes tempóval vonszoltam magam és mennyei érzés volt végre hazaérni. Az utolsó 12 órás után nem voltam annyira fáradt mint most, keményen meg kellett dolgozni a finsher pólóért.

A versenyről csak jókat tudok mondani, remek szervezés, lelkes szervezőgárda, a fontosabb elágazásoknál, nagyobb útkereszteződéseknél irányitó ember. A pár frissitőpontnál tökéletes ellátás. A pálya nagyon nehéz, mondhatni tömény orália, durva emelkedők, bőséges terep, sok lépcső, és garantáltan sík mentes. Jövőre muszáj újra indulni.