Kisorsoltak a Chicagoi maratonira... az edzőmet is és engem is...

Nagy szerencse kell ehhez, mert itt is nagyon nagy a túljelentkezés.

De én azt álmodtam - pontosabban az elmúlt évek legnagyobb vágya az - hogy New York-ban futom le életem első maratoniját...

De a kisördög szólt, és jeentkeztem a Chicagoi lottóra is. Ma délelőtt érkezett az email, hogy a Tanárurat kisorsolták. Kicsit fájt, hogy engem nem, de abban biztos vagyok, hogy egyedül - a másikunk nélkül - nem megyünk. Erre estére megérkezett az én lehetőségem is...

Igen ám... de én álmaimban a Central Park befutókapuja alatt láttam magunkat, nyakunkban a nagy éremmel... Kettőre biztosan nem megyek. De mi van akor, ha a New York-ira nem jutunk be? Pláne úgy, hogy a tavajit elintézte Sandy, így még kisebb az esély az elsőbálosoknak... Most jönnek azok is, akik akkor lemaradtak, és nem adták fel.

Édes Istenem!

Most mit csináljak?

Csütörtökig kell elutalni a nevezési összeget - ami egyáltalán nem csekély - ha tényleg ott akarom lefutni... Ha nem utalok addig, akkor elveszik. Pedig hatalmas érték, igen nehéz bekerülni...

Mit tegyek?

Hogy döntsek?

Mi legyen???

http://www.youtube.com/watch?v=hOh0ky27EWc

Azért fut... 

Azért fut, mert nem bírja már 
Azért fut, mert más nem 
Azért fut, mert menekül 
Azért fut, hogy egyedül legyen 
Azért fut, hogy levegőt kapjon 
Azért fut, hogy ne lásson 
Azért fut, hogy ne halljon 
Azért fut, hogy ne érezzen 
Azért fut, hogy bizonyítson 
Azért fut, hogy elfogadják 
Azért fut, hogy újra higgyen 
Azért fut, hogy megmutassa 
Azért fut, hogy könnyű legyen 
Azért fut, hogy megtisztuljon 
Azért fut, hogy elfusson 
Azért fut, hogy ne kelljen 
Azért fut, hogy elérje 
Azért fut, hogy hátha 
Azért fut, hogy majd most 
Azért fut, hogy elmúljon 
Azért fut, hogy ne fájjon 
Azért fut, hogy fájjon 
Azért fut, hogy megélje 
Azért fut, hogy vége legyen 
Azért fut, hogy csend legyen 
Azért fut, hogy lássa magát 
Azért fut, hogy éljen, 
mert kell, 
mert akar.