Egy éve kezdtem el futni. Sport múlt nélkül, tízen párévnyi ülőmunka után.

Az elmúlt egy évben lefutottam 1165,5 km.

Futással töltöttem 147 óra 43 percet, vagyis az elmúlt egy évből 6 napot.

162 alkalommal húztam futócipőt a lábamra, s közben nem számított, hogy havas az aszfalt, vagy eső mossa éppen.

A számok mögött: További számok, hiszen ezzel együtt megszabadultam kb. 12 kg felesleges részemtől, egy év alatt a futással elégettem, megközelítőleg 72095 kalóriát. A pénztárcám is könnyebb lett egy futócipő és a pulzusmérős óra + kiegészítők árának összegétől. (Igaz ezek összege, ha leosztom az eddigi edzések számával, nem haladják meg az egy napos kondi bérlet árát).

Ezek a számok, de amit ezen felül számomra jelent a futás, az - a jól ismert és igencsak elcsépelt szlogent átdolgozva - megszámlálhatatlan. Tegnap megfogalmazódott bennem valami amikor hazafelé tartottam a futópados dombfutás edzésemről. Valamiféle ambivalens érzés ez, hiszen egyszerre utálatos az erősebb, fárasztóbb edzés, de ugyanakkor kellemes, és örömteljes a teljesítése. Ugyanígy sokszor fárasztó és nyűgös nekiindulni esténként az 5-10 km-es futásoknak, de amikor a sötét városban, a kihalt úton egyedül az aszfaltot taposom az valami felemelő és megnyugtató érzés.

Egy éve körülbelül 2 km-et futottam. Enyhe túlzás futásnak nevezni vergődésem, hiszen erőből szaladtam, majd kb 200 méter után fújtatva sétáltam. Az edzesonline.hu-n vezetett edzésnaplóm szerint kb 12 perces kilométerekkel "hasítottam". Így a két kilométer lefutása sikerült is megközelítőleg 30 perc alatt. Két napra rá, már az első 5 kilométerem edzéstervet követtem és 24 percen keresztül egy percenként felváltva futottam és sétáltam. Az edzésterv fokozatosan növelte a futással töltött időt és végül 2012. szeptember 11-én folyamatos 30 perc futással teljesítettem 4,65 km. Persze mint a gőzgép fújtattam, a pulzus az egekben volt (max. 185, az átlag is 168 bpm volt), de az öröm és a mámor leírhatatlan.

Ezután a kezdők mit nekem az óvatosság, ide nekem a 10 kilométert gondolatával bele is vetettem magam az erős ( értsd: 6:45-7:00 p/km-es tempó, átlag pulzus: 162 bpm) 5-6 kilométerekbe, aminek a következménye meg is lett. Sérülés, lábfájdalom. Irány Budapest, vegyünk egy új, tényleg futásra tervezett cipőt. Az új cipővel és egy edzesonline-on kapott hasznos tanáccsal (ORBEA ORCA ezúton is köszönök) elkezdtem a lassú, könnyű futásokat (átlag pulzus 162 bpm). A kezdeti 10, majd 9:40 perc/km-es tempó heti négy napi 50-60 perc futásokat jelentettek. A tempó szép lassan nőt 7:20 körülire, és közben eltelt a tél, és beköszöntött 2013 tavasza a szakdolgozat írás időszaka. Elkezdtem egy 10 km-es edzéstervet is, ami már tartalmazott erősebb futásokat is. Sajnos az egyéb elfoglaltságok miatt egyre kevésbé tudtam tartani a tervet. Szakdolgozatot megírtam, és ajándékként beneveztem a 16. Kékes Csúcsfutása. Sajnos a versenyre a felkészülés a vizsgákra és államvizsgára készülés miatt nem úgy sikerült, mint ahogy szerettem volna, de végül a 11,6 km-et a 671 m-es szintemelkedéssel együtt sikerült teljesítenem (ld. lentebb).

A verseny után elkezdtem egy félmaratoni edzéstervet. Ennek része volt pár napja egy tempó teszt, ami 2,4 km-es futást jelent fenntartható tempóban (ez nálam azt jelenti, hogy a táv végén kiköpöm a tüdőmet). A távot sikerült 11 perc környéki idővel teljesítenem, ez 4:40-es tempót jelent (172 bpm-es átlagpulzussal, maxom 185 bpm körül van). A teszt utáni könnyű futás közben, miközben szeltem a kilométereket városom sötét és kietlen utcáin, mosolyogva arra gondoltam, hogy ehhez a távhoz egy évvel ezelőtt még 25-30 perc kellett, igaz a tüdőmet akkor is kiköptem...