Egyszer hirtelen felindulásból, szülés és 3 év szoptatás után úgy gondoltam, hogy valamit mozogni kell. Kézenfekvő volt, fogtam egy cipőt és lementem a pályára futni. Sose állt tőlem távol a futás. Két kör és szünet, nem volt könnyű feladat, gyenge voltam.  Na de nem adtam fel, futottam még hármat utána.  Azt hiszem itt kezdődött, de még nem volt szerelem. Néha lejártam a pályára és eljutottam 10 körig.

Futástól teljesen függetlenül egy isiásszal el voltam 3-4 hónapig, futni nem tudtam tovább. Következő próbálkozásom 2011. októberben történt, sikerült, újra enyém volt a pálya.  A telet elszaladgáltam, mert jólesett. Ekkor már 20-22 kör lett a napi adag. Kijött a tavasz, kicsi lett a pálya, és megtörtént az elhatározás, hogy felkészülök egy félmaratonra. Nem vagyok olyan ember, aki túl merész, és csak akkor próbálkozok, ha szinte biztos a teljesítés. Így a nyár eleji versenyen csak csapatban mertem indulni.

Nagy tervem volt 2012 szeptemberére. Mindent beleadtam és elkezdtem edzeni úgy rendesen. Azt hiszem belemásztam a kezdők hibáiba. Túledzettem magam. 10 km-reket futottam le már lazán, és azt gondoltam, hogy ezt megtehetem egymás után 3 napon is. Nem jött össze. A harmadik nap már közel az indulás után valami nagy fájdalmat éreztem, de bután úgy gondoltam múló fájdalom, sportember nem nyafog. Futottam vele még 2-3 km-t, de a végén már nagyon nem ment. Onnan még haza is kellett bandukolni. Volt aki felajánlotta , hogy hazahoz, de nő nem ül be ismeretlen autóba… sajnos. Hazaérve gyors zuhany és pihi. Nem hittem, hogy nagy a baj.  Gondoltam egy-két óra és kifekszem, aztán mehet tovább a nap. Nem így alakult. Nem ment többé a lábraállás, menni sem tudtam. Járókerettel közlekedtem. Eleinte gyorsan gyógyult, gondoltam néhány hét, és újra futhatok. Megint csak tévedtem, ez a kis „baleset” 7 hónapig gyógyult. Folyamatosan próbáltam a futást, de nem ment. Pár száz méter után újra kezdtem mindent. Így esélyem sem volt megint az őszi Félmaratonra.

Volt jónéhány sírós napom, kétségbeesett hónapok, reménytelen küzdelmek. Gyógytorna, mindenféle vizsgálat, és rengeteg türelemre intés. Folyamatosan próbálkoztam, de nem ment. Nagyon hamar elfáradt a lábam, és egy 400 méteres futás után két nap volt mire újra fájdalommentes lett. Teljes tudatlanságban fogalmam nem volt, hogy valaha fogok-e még futni. Ingáztam két gondolat között. Úgy látszott soha többé nem fogok tudni futni, de egyszerűen nem akartam elhinni. Nem abból a fából faragtak, aki feladja, így újra és újra próbálkoztam… egyszercsak jó lett, és mindig egyre jobb.  Lépésenként eleinte 800 métert tudtam lefutni fájdalom nélkül. Ahogy bármi fájdalmat éreztem, nem futottam. Vártam, míg elmúlik és mindig elmúlt, és egyre többet bírtam futni. 2013. március elején már futhattam mértékkel.

Eljött az újabb Félmaraton időpontja 2013. április, de nem voltam felkészülve rá. Akkor már tudtam 12 km-t, egy ilyen edzés után újra fájdogált. Így csak egy csapatban tudtam megint résztvenni, 7 km-t futva, közben ici-picit még mindig éreztem, gondolom a sebesség miatt.

Futkároztam nyáron, egyre jobban ment és egyre kevésbé éreztem, hogy valaha volt sérülésem. Jobban figyelek a testemre, és a jelzésekre. Bármikor bárhol ici-pici fájdalmat érzek, megpróbálok lassítani, egy kicsit lazítani. Tanultam a hibámból.

Eljött az augusztus és végre elmondhattam képes vagyok 21 km-t futni fájdalom nélkül. Most már egyértelmű nyoma sincs a régi sérülésnek.

Október 20-án lesz az időpont, amit már elég hosszú ideje várok.  Debütálni fogok. Tudom, hogy most már csak egy feladat van, sérülésmentes állapotban maradni.  Ezt adja meg nekem az Isten, a többit csak bízza rám.:-)