Futok. Heti 4 alkalommal. Május végén - június elején, miután elértem az 5km-es távot, csatlakoztam a kerületi futónagykövethez, és a maratonista hölgy személyében megismertem életem eddigi legjobb edzőjét. Kedves, figyelmes, közvetlen - de nem nyálasan vagy hízelgőn, lényegretörő, segítőkész. Minden alkalommal, amikor közösen futunk, mindenkihez van pár érdeklődő mondata, személyreszabott javaslata. Tényleg csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, írni, gondolni rá. :)

Ez a hőség kikészít. A hétvégén a DK Team élő közvetítését követtem, és csak húúúú-ztam meg hááááá-ztam. A "le a kalappal mindenki előtt, aki az UB-n van" szinte semmit sem fejez ki a csodálatomból.

És nem csak őket csodálom. Minden edzéskor azt érzem, hogy egy út elején vagyok. Nagyon az elején. Hiába az eddigi több sportágban szerzett többször több évnyi tapasztalatom, a futás számomra egy teljesen új világ. A szívbillentyűs gikszer miatt extrán figyelem magam, hogy csak addig menjek el, amíg jól esik. Szerencsére a megerőltetés is jól tud esni. :)

És újra csak csodálom és irigylem a többieket. Akik már évek óta futnak. Irigylem a rutinukat. A rutinos mozgást. A rutinos elindulást. A rutinos tempótartást. A rutinos nemelfutást. A rutinos nemkimerülést. Irigylem és én is akarom! :) És meg is lesz, apránként, okosan felépítve. Valahol a hosszú út egy következő szakaszán. Annak a hosszú útnak, aminek még csak az elején vagyok, nagyon az elején.